RETRO RÁDIÓ

Magyar Péter bejelentette, hogy nem jelent be semmit

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 01. 11. 02:47

Újabb kamu, újabb álhírterjesztés.

Rendkívüli tájékoztatót ígért tegnap estére a Tisza Párt elnöke, de csak az eddig már többször elmondott fordulatokkal jött elő újra.

 

Magyar Péter (Forrás: MTVA)

A tények sem érdeklik Magyar Pétert, tovább vádaskodik az állítólagos moldáv embercsempész ámokfutó ügyében, annak ellenére, hogy már a rendőrség is közölte, és hitelt érdemlő bizonyítékokkal is alátámasztották: nem a korábban feltételezett férfi felelős a hétvégi balesetért, hanem a testvére.

A Tisza Párt vezére újabb és újabb elméletekkel áll elő, hogy a kormányt hibáztathassa, de a rendőrség a bizonyítékok alapján folytat nyomozást,

Magyar Péter állításait pedig visszautasította.

Magyar Péter mindezek után az esti rendkívüli tájékoztatóján gyakorlatilag megismételte korábbi vádjait, amelyekkel továbbra is a magyar rendőrséget és áttételesen a kormányt is támadja. Szerinte „az állam nem működik, és az emberek félnek az ellenőrizetlenül elengedett embercsempészek miatt, akik veszélyt jelentenek rájuk”.

Az ellenzéki pártelnök ismételten felhozta a mentőszolgálat informatikai rendszerének meghibásodását, a gazdasági visszaesést, és követelte, hogy Orbán Viktor szakítsa meg szabadságát, térjen haza, és vállalja a felelősséget az ország helyzetéért. A Tisza Párt vezetője megismételte korábbi képtelen ötletét: írjanak ki előre hozott választásokat.

Magyar Péter állításait a hétvégi baleset miatt felvetődött felelősség kérdésében Rétvári Bence belügyi államtitkár és Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója is álhírnek minősítette. Az ellenzéki politikus egyenesen a kormányt hibáztatta, amiért egy ámokfutó autós a XXII. kerületben súlyos balesetet okozott, és elmenekült a helyszínről.

A tegnapi nap folyamán Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc politikai haszonszerzés céljával, egymással versenyt hazudtak a hétfős család napokban történt sajnálatos balesetével kapcsolatban, veszélyeztetve ezzel az ügyben zajló nyomozás eredményességét. Egy rendőrségi vizsgálatból nem lehet álhíreket terjeszteni és azzal megtéveszteni a magyar embereket. Nem ez az első eset, hogy Magyar Péter álhírekkel hergeli a közvéleményt, a szír repülő után most újabb orbitális hazugsággal veszélyezteti az ország biztonságát. Így jutott a Tisza Párt a szír gépeltérítéstől a moldáv autós ámokfutásáig. Ez felháborító! Itt az ideje, hogy Magyar Péter vállalja a felelősséget a nyilvánosságot megtévesztő hazugságaiért

– mutatott rá Rétvári Bence.

Bizonyítékok támasztják alá, hogy a kiutasított embercsempész testvére vétkes a súlyos balesetben

Új információkat tett közzé a Bors.

 

CSÉCSI Soma

MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap/Budapest, 2025. január 10.Léránt Krisztián alezredes, a BRFK közlekedésrendészeti fõosztályának vezetõje (b) és Csécsi Soma alezredes, a Budapesti Rendõr-fõkapitányság szóvivõje (j) sajtótájékoztatót tart a január 5-én a fõvárosban közúti balesetet okozó audis ámokfutó ügyében a Rendõrségi Igazgatási Központ Teve utcai székházában 2025. január 10-én. Egy moldovai állampolgárságú férfit gyanúsít a rendõrség annak a január 5-i balesetnek az okozásával, melyben hét ember sérült meg Budapesten. A 27 éves Tiganciuc Serghei - akinek eddig a Magyarország területérõl kiutasított testvérét keresték - ellen európai elfogatóparancsot adtak ki.MTI/Bruzák Noémi

 

Megtudta a jelenleg Moldáviában tartózkodó férfi, hogy mivel gyanúsítják, ezért elektronikus úton megbízott egy budapesti ügyvédi irodát, hogy képviselje – írja a Bors. A lap információi szerint a kiutasított embercsempész

külön, kézzel írt nyilatkozatot is eljuttatott az ügyvédi irodához, amelyben büntetőjogi felelőssége tudatában leírta, hogy kiutasítása óta nem hagyta el Moldáviát, jelenleg is ott tartózkodik.

A Bors megtudta azt is, hogy a balesetet okozó kocsiban megtaláltak egy telefont. Kiderült róla, hogy nincs köze a kiutasított embercsempészhez, a készüléket kizárólag a testvére használta.

A lap úgy értesült, hogy a gépkocsiban egy női táskát is találtak okmányokkal és olyan dokumentumokkal, amelyekből nyilvánvalónak látszik, hogy a táska a kiutasított embercsempész testvérének élettársáé.

Információk jutottak el a laphoz azzal kapcsolatban is, hogy két olyan szállodában, ahol korábban tartózkodtak, fényképek alapján a kiutasított embercsempész testvérét és élettársát ismerték fel az alkalmazottak és más vendégek.

A bizonyítékok fényében határozottan kijelenthető, hogy a nagy felháborodást keltő balesetet nem a kiutasított embercsempész, hanem a testvére. Több lap is már beszámolt arról, hogy a hétvégén egy rendőrök elől menekülő Audi S8-as egy piros lámpa miatt álló autónak ütközött, amelyben heten, köztük gyerekek sérültek meg. A baleset okozója elmenekült a helyszínről. A BRFK közlekedésrendészeti főosztálya elfogatóparancsot adott ki az Audit az akkor rendelkezésre álló adatok szerint vezető férfi ellen. Megállapították, hogy a körözött moldáv állampolgár kiutasítás hatálya alatt áll, a nyomozás adatai szerint

a baleset időpontjában és jelenleg is Moldovában tartózkodik.

Az eljárás újabb adatai szerint a balesetet az eddig keresett férfira a megszólalásig hasonlító bátyja okozhatta, aki testvére adatait használva jelentkezett be egy fővárosi szállodába a balesetet megelőzően. A rendelkezésre álló információk ellenére Magyar Péter továbbra is azt az álhírt terjeszti, hogy az embercsempészés miatt kiutasított férfi okozta a balesetet.

Magyar Péter és Gyurcsány megint álhírt terjeszt, brüsszeli megbízóik érdekeit képviselik + videó

Az urak láthatóan együtt mozognak – hívta fel a figyelmet Menczer Tamás.

 

 

Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter megint álhírt terjesztettek – hívta fel a figyelmet a közösségi oldalán Menczer Tamás, a kormánypártok kommunikációs igazgatója.

A Magyar Nemzet már beszámolt arról, hogy hétvégén egy rendőrök elől menekülő Audi S8-as egy piros lámpa miatt álló autónak ütközött, amelyben heten, köztük gyerekek sérültek meg. A baleset okozója elmenekült a helyszínről.

A BRFK közlekedésrendészeti főosztálya elfogatóparancsot adott ki az Audit az akkor rendelkezésre álló adatok szerint vezető férfi ellen. Megállapították, hogy a körözött moldáv állampolgár kiutasítás hatálya alatt áll, a nyomozás most beszerzett adatai szerint

a baleset időpontjában és jelenleg is Moldovában tartózkodik.

Az eljárás adatai szerint a balesetet az eddig keresett férfira a megszólalásig hasonlító bátyja okozhatta, aki testvére adatait használva jelentkezett be egy fővárosi szállodába a balesetet megelőzően. A rendelkezésre álló információk ellenére Magyar Péter továbbra is azt az álhírt terjeszti, hogy az embercsempészés miatt kiutasított férfi okozta a balesetet.

Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter nem várta meg a rendőrségi eljárás fejleményeit, álhírt terjesztett. Az urak láthatóan együtt mozognak. Előbb brüsszeli parancsra közösen akarnak előre hozott választást, most pedig együtt terjesztenek álhírt

– mutatott rá videójában Menczer Tamás, majd hozzátette: a két politikus csak a saját érdekeiket és brüsszeli megbízóik érdekeit képviseli.

– Gyurcsány Ferenccel és Magyar Péterrel szemben a családunkat és az országunkat is meg kell védenünk – mondta a kommunikációs igazgató.

A botrány kapcsán Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára is megszólalt. – Itt az ideje, hogy Magyar Péter vállalja a felelősséget a nyilvánosságot megtévesztő hazugságaiért – jelentette ki a közösségi oldalán. Felhívta a figyelmet, hogy

egy rendőrségi vizsgálatból nem lehet álhíreket terjeszteni, és azzal megtéveszteni a magyar embereket.

– Nem ez az első eset, hogy Magyar Péter álhírekkel hergeli a közvéleményt, a szír repülő után most újabb orbitális hazugsággal veszélyezteti az ország biztonságát. Így jutott a Tisza Párt a szír gépeltérítéstől a moldáv autós ámokfutásig – mutatott rá Rétvári Bence, aki felháborítónak nevezte az ellenzéki politikusok megnyilvánulását.


 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.