Szoboszlai Dominik
A Hamász meglepetésszerű támadásért vállalva a felelősséget.
Lemondott Herci Halevi izraeli vezérkari főnök, a tábornok az izraeli hadsereg 2023. október 7-ei mulasztásaival indokolta a döntést. Március 6-án távozik a posztjáról, ő irányította az Izraeli Védelmi Erőket (IDF) a Hamásszal vívott háború 15 hónapja alatt, valamint neki tulajdonítanak több sikeres gázai túszmentést is.
Lelkiismereti okokra hivatkozva távozik Herci Halévi izraeli vezérkari főnök – írja az Euronews. Halevi tábornok azzal indokolta lemondását, hogy nem sikerült megvédenie az izraeli lakosságot a Hamász 2023. október 7-én elkövetett terrortámadásától, ami kirobbantotta a 15 hónapos háborút Izrael és a palesztin terrorszervezet között. A támadás 1200 áldozatot, főleg polgári személyeket követelt és 250 embert a Hamász túszul ejtett.
„Ezért amikor már az IDF (az izraeli hadsereg nevének rövidítése – a szerk.) számottevő eredményeket fog elérni a túszok hazahozatalával és a tűzszüneti megállapodás végrehajtásával kapcsolatban, hivatalosan is kérelmezem majd, hogy befejezhessem a szolgálataimat 2025. március 6-án” – mondta Halevi tábornok, aki hozzátette: a szörnyű kudarcért való felelősségem minden nap, minden órában elkísér, és életem végéig elkísér majd.
Halevi tábornok a háború 15 hónapja alatt vezette az izraeli hadsereget, ő volt a műveleti felelőse a gázai háborúnak, a libanoni szárazföldi inváziónak, a hútik elleni légicsapásoknak, a és a szíriai katonai műveleteknek, az iráni ballisztikus rakétatámadások elleni sikeres védekezésnek, ahogy a Gázai övezetből való sikeres túszmentéseknek is. Lemondásával a Hamász elleni háborút irányító második fontos katonai vezető is távozott a posztjáról.
Kilép az izraeli kormányból a Zsidó Erő párt, tiltakozásul a gázai tűzszünet és a túszalku ellen.
Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter vasárnap reggel hivatalosan bejelentette, hogy pártja kilép a koalícióból, mert a kormány elfogadta a túszok hazajuttatásáról és a gázai tűzszünetről szóló megállapodást.
Ugyanakkor Bengvír múlt héten tett nyilatkozatában közölte, hogy visszatér a kormányba, ha Izrael tovább folytatja a háborút az egyezség első, 42 napos szakasza után. Távozásuk után a koalíciónak 63 képviselője marad a 120 tagú izraeli parlamentben, a kneszetben.
A párt miniszteri tárcáit várhatóan a Likud politikusai fogják átvenni, hogy esetleges visszatérésükkor visszaadhassák azokat a Zsidó Erő jelöltjeinek. A miniszterek távozása az izraeli törvények szerint a lemondás után két nappal lép életbe.
Jövő héten visszatérhetnek a háború miatt a déli humanitárius övezetbe költöztetett palesztinok a Gázai övezet északi részébe, ha a Hamász betartja a tűzszünetet – közölte az izraeli hadsereg (IDF) arab nyelvű szóvivője kedden.
Aviháj Edri bejelentette, hogy ha az Hamász iszlamista terrorszervezet betartja a tűzszüneti megállapodás minden részletét, akkor a jövő héttől a lakosok visszatérhetnek az övezet északi részére. Azt is hangsúlyozta, hogy az IDF tevékenysége miatt továbbra is veszélyes a Gázai övezet déli részéről északi irányba vagy az övezet közepén fekvő Necer-tengely felé utazni, de ha ez lehetségessé válik, akkor útmutatást adnak a biztonságos utakról.
„A súrlódások és a félreértések elkerülése érdekében kerülni kell a közeledést az IDF erőihez” – tette hozzá Edri, és kiemelte, hogy gondoskodni próbálnak a megállapodás minden részletének teljesítéséről.
Figyelmeztetett, hogy a következő napokban kerüljék a Földközi-tengert, és ne induljanak el izraeli területek felé, és nem szabad megközelíteni a határnál kialakított ütközőzónát sem.
A tűzszüneti megállapodás szerint szombaton várható az izraeli túszok második, négyfős csoportjának kiszabadulása, és ennek előmozdítására hétfőn Kairóba utazott a külföldi hírszerzés, a Moszad főnöke, David Barnea és a Sin Bet belbiztonsági szolgálat vezetője, Ronan Bar, és munkamegbeszélést tartanak az egyiptomi hírszerzés vezetőjével. Tárgyalásukon az egyiptomi határ melletti Filadelfi-tengely biztonsági intézkedéseiről, a tűzszünetről, s annak esetleges megsértése esetén a teendőkről, valamint végrehajtása érdekében a közvetítőkkel folytatott párbeszédről tanácskoztak.
Megérkeztek a Gázai övezetbe szánt segélyeket szállító első teherautók az izraeli ellenőrzés alatt álló Kerem Salom átkelőhelyre – közölte két egyiptomi forrás is a Reuters hírügynökséggel.
A mintegy kétszáz teherautónyi segélyszállítmány, köztük 20 üzemanyagszállító jármű azt követően kezdett befutni a Gázai övezet felé megnyíló határátkelőhöz, hogy az Izrael és a Hamász palesztin szervezet között létrejött tűzszüneti megállapodás vasárnap életbe lépett.
A segélyszállítmányok a rafahi határátkelő karbantartásának befejezéséig használják majd a Kerem Salom-i átkelőhelyet a Reuters értesülése szerint.
Az ENSZ palesztinokat segélyező ügynökségének (UNRWA) vasárnapi tájékoztatása szerint mintegy 4000 teherautónyi humanitárius segély áll készenlétben arra, hogy a Gázai övezetbe szállítsák. A segélyszállítmányok fele alapvető élelmiszereket és lisztet tartalmaz.
Philippe Lazzarini, az UNRWA vezetője optimizmusának hangot adva úgy vélte. JPHX a Gázai övezetbe érkező segélykonvojok elleni támadások a humanitárius erőfeszítések fokozódása nyomán vissza fognak szorulni.
A foglyok „doyenje”, a legrégebben fogva tartott palesztin is visszanyeri a szabadságát több mint kétszáz őrizetessel együtt a vasárnap életbe gázai tűzszünet keretében megvalósított fogolycsere során.
A 67 éves Nael Bargúti 44 évet töltött izraeli börtönben, többet mint bármelyik más palesztin. 1978-ban börtönözték be egy izraeli buszsofőr meggyilkolása miatt. 2011-ben fogolycsere keretében elengedték, majd három évvel később ismét rács mögé került, és mostanáig börtönben ült.
Izrael közölte, hogy azokat a palesztinokat, akikre rábizonyították, hogy izraelieket öltek meg, véglegesen deportálni kell és nem térhetnek vissza ciszjordániai otthonukba.
Felesége, Eman Nafe, aki tíz évet töltött izraeli börtönben egy öngyilkos merénylettel kapcsolatos összeesküvésben való részvétel vádjával, elképzelhetőnek tartotta, hogy a férje elutasítja a szabadon bocsátást, ha külföldre küldik.
Az izraeli börtönökben 10 400 palesztin foglyot őriznek, nem számítva azokat, akiket a háború elmúlt tizenöt hónapjában a Gázai övezetben vettek őrizetbe -közölte a Palesztin Foglyok Szövetségének az őrizetesek ügyeivel foglalkozó bizottsága.
A tűzszüneti megállapodás értelmében a Hamasz 33 túszt enged el a fegyverszünet első hat hetében, Izrael pedig 1167, Gázában a háború alatt őrizetbe vett palesztint, illetve 737 másik foglyot Ciszjordániából, Jeruzsálemből és a Gázai övezetből.
Jemen leállítja a zsidó állam elleni támadásokat, amint életbe lép az Izrael és a Hamász közötti tűzszüneti megállapodás, és Izrael betartja azt – közölte a hadsereg egyik magas rangú képviselője és szóvivője, hozzátéve, hogy a húszik támogatják a bejelentett fegyverszüneti megállapodást a Gázai övezetben.
A kereskedelmi hajók elleni támadásokat is leállítják a Vörös-tengeren, amennyiben Izrael beszünteti gázai agresszióját, és az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is felhagy a jemeni célpontok elleni támadásokkal – mondta a szóvivő az al-Dzsazíra pánarab hírtelevíziónak nyilatkozva.
Abdel-Malik al-Húszi, a jemeni milícia vezetője korábban arra figyelmeztetett, hogy felújítják az Izrael elleni támadásokat, amennyiben Izrael nem tartja tiszteletben a fegyverszünetet. Az Egyesült Államok, Katar és Egyiptom által tető alá hozott fegyvernyugvás közép-európai idő szerint vasárnap 7:30-kor lép életbe.
Az izraeli hadsereg szombaton azt közölte, hogy elfogott egy Jemenből Izrael délkeleti részére irányzott rakétát. Légiriadót rendeltek el Eilatban és az Arava-völgyben, de a rakétát még azelőtt sikerült semlegesíteni, mielőtt izraeli területre ért volna.