Orbán Viktor: El a kezekkel a nyugdíjaktól és a 13.havi nyugdíjtól!

INSIDER
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2025.01.28.
Módosítva: 2025.01.29.

Karácsonyék ugyanazt játsszák el Rákosrendezővel, mint a Városligettel

A szokásos régi nóta.

A baloldal most pont úgy ellenzi a Rákosrendező felújítását, mint korábban a Városligetét, amit azóta nagy szeretettel használnak, rengetegen kedvelnek, dicsérnek és nemcsak magyarok, de külföldiek is..

 

 

Rákosrendező

Fotó: Havran Zoltán

– Budapesten semmi olyan beruházás nem valósulhat meg, amelyet a budapestiek nem támogatnak. Ez a kormánynak 2010 óta világos álláspontja – jelentette ki Lázár János a Szekszárdon tartott sajtótájékoztatóján, amelyről Deák Dániel osztott meg egy részletet a közösségi oldalán.

Az építési és közlekedési miniszter felidézte, hogy sok vitájuk volt ezekkel kapcsolatban, de számos beruházást megvalósítottak már, és ezek végül elnyerték a budapestiek támogatását.

Emlékezetes, hogy a felújítás előtt a Városligetben szörnyű állapotok uralkodtak. Rengeteg szemét, romos épületek és az általános rendezetlenség jellemezte.

Városliget régi
Fotó: Kurucz Árpád

Akkoriban a Városliget nem a Budapestiek pihenését, kikapcsolódását szolgálta, hanem csak egy folt volt a város közepén, ahol sokszor nem szívesen fordultak meg a fővárosban élők.

Városliget régi
Fotó: Kurucz Árpád

Amikor az áldatlan állapotok felszámolása és a felújítás elkezdődött, akkor sok baloldali aktivista tüntetett azért, hogy ne legyen változás a területen – pont, ahogy most a Rákosrendező esetében is tervezik –, most pedig köztük is sokan napi szinten élvezik a felújított Városliget tiszta szépségét. Egy alkalommal Karácsony Gergelyt, aki akkor Zugló polgármestere volt, a rendőrök vitték ki a területről. 

Városliget új
Fotó: Kurucz Árpád

Ma már nincs arról vita, hogy a ligetben megvalósult beruházások mind szolgálják a fővárosiak érdekeit, hiszen szeretik azokat az épületeket, amelyeket közösen hoztunk létre

– mondta Lázár János.

Városliget új
Fotó: Kurucz Árpád

De nemcsak maga a liget tisztult és szépült meg, hanem az infrastruktúrája is nagy fejlődésen ment keresztül. Ha az ember a Városligetben jár, akkor szinte kihagyhatatlan látnivaló a Magyar Zene Háza, amelynek szépsége bejárta az egész világot. De a sétálásban megfáradt városlakókat a Néprajzi Múzeum tetőkertje is várja egy kis pihenésre, ahonnan remek kilátás nyílik a környékre.

Karácsony Gergely elkezdett ismerkedni Budapesttel

A Rákosrendező körül kialakult helyzettel kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy a vita lényege az, hogy beépüljön vagy ne épüljön, illetve hogy mi épüljön. Azonban azt is leszögezte, hogy ők még ezt a kérdést nem zárták le.

– Jelentkezett egy arab befektető, és egy nemzetközi szerződés keretében lehetőséget kapott arra, hogy a telket megvegye, és számos feltétel együttes megvalósításának esetén – amelyek még nem teljesültek – lehetőséget kap arra, hogy ott nagyon sok pénzt, sok-sok milliárd dolláros beruházást valósítson meg – mondta Lázár János. Hozzátette: 

a cél az, hogy a beruházó egy városrehabilitációt hajtson végre, egy új városnegyed szülessen.

Rákosrendező
Fotó: Havran Zoltán

A Karácsony Gergely és a baloldali szivárványkoalíció által vezetett főváros mostani reakcióival kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy örül annak, hogy a főváros végre jelentkezett, és észrevette, hogy a város közepén van egy 130 hektáros telek, amin van háromszázezer köbméternyi szemét, ami eddig nem érdekelte a főpolgármester urat, hogy a Margitszigettől néhány száz méterre, emberi lakóhelyektől néhány méterre 

háromszázezer köbméternyi hulladék van, akár veszélyes hulladék is.

Aki polgármester most, vagy aki polgármester volt – mint ő –, az elképzelhetetlennek tartja, hogy a város közepén van egy csomó szemét, és a polgármester ezzel ne foglalkozzon – tette hozzá.

Rákosrendező
Fotó: Havran Zoltán

Mindegy, ki csinálja, csak a budapestieknek legyen jobb

Amikor a szerződéseket megkötötték, akkor még nem tisztázódott, hogy a beruházó mit akar és mit tud építeni, 

ebben a kérdésben még nincsenek végleges döntések,

hogy mit lehet oda építeni valójában, és ő mit tud vagy akar megvalósítani. Ebben az ügyben nem csak a főpolgármesterrel kell tárgyalni, hanem a kerületi polgármesterrel és elsősorban a budapestiekkel – jelentette ki Lázár János. Hozzátette: ők a budapestiekkel akarnak szövetséget kötni, hogy egy jó dolog születhessen.

– Ez az adásvétel arról szól, hogy mondjuk ötvenmilliárd forintért megveszi a telket a befektető, és azt is vállalja, hogy kitakarítja a területet, majd elkölt sok-sok milliárd dollárt. Ha ezt a három dolgot együttesen vállalja a főpolgármester úr, hogy elviszi a szemetet és elkölt ott dollármilliárdokat ennek a területnek a rehabilitációjára, akkor élhet az elővásárlási jogával – mondta a miniszter. Majd ismertette: az elővásárlási jog nem az ötvenmilliárd forintra vonatkozik, hanem a beruházás megvalósítására is.

– Az elővásárlási jog megvalósításához az kell, hogy a főpolgármester bebizonyítsa és tanúbizonyságot tegyen arról, hogy a főpolgármesteri hivatalnak a számláján a források rendelkezésre állnak – jelezte. Hozzátette: – Tőlem akár a főpolgármester is megcsinálhatja ezt a beruházást.

Még nincs megállapodás

Az elkészült adásvételi szerződésnek számos pontja van még, aminek meg kell valósulnia és hatályba kell lépnie. Az első ilyen pont az, hogy meg kell állapodni arról, hogy a területen mit lehet építeni. Ez azonban még nem történt meg – ismertette a miniszter. 

Nekem van egy világos álláspontom, én azt, hogy ötszáz méteres tornyok épüljenek, azt semmiféleképpen nem fogom támogatni

– jelentette ki Lázár János. Hozzátette: imponáló számára az a budapesti kezdeményezés, hogy minél több zöldfelület legyen, és a beépítést korlátozni kell.

Amikor ez megvalósult, még aztán jön a szemétnek az elvitele, és utána jön egy következő tárgyalási lépés, hogy a magyar állam által vállalt háromszázmilliárd forintnyi közműberuházás hogyan fog megvalósulni. Ezért is van az, hogy még legalább négy-öt lépés kell ahhoz, hogy ebből a beruházásból végül lehessen valami – jegyezte meg.

Megint az ellen tüntetnének, amit utána élvezni fognak

– Amikor tervezték a Városliget megújítását, akkor ugyanazok, akik most is hisztériáznak, odakötözték magukat a fákhoz, tüntettek, vergődtek – emlékeztetett Bohár Dániel a közösségi oldalán. Majd rámutatott: aztán ugyanezek az emberek most minden hétvégén ott sétálnak, sportolnak, odaviszik a gyereküket a játszótérre, múzeumba, kirándulni. 

– Ők voltak a leghangosabb ellenzői, aminek most a leglelkesebb használói – foglalta össze. Majd kiemelte: 

a történet kísértetiesen hasonlít arra, amit most csinálnak a rákosrendezői fejlesztésekkel.

– Azt tervezik már, hogyan tüntessenek, aztán ha megújul a terület, akkor pedig ők vesznek ott először ingatlant, de minimum odajárnak kikapcsolódni – írta.


 

 S hogy mi áll a történések valódi hátterében?

Karácsony Gergely és a Bajnai-féle Wallis így akarta megszerezni Rákosrendezőt

Elkészültek a konkrét tervek is.

 

RÁKOSRENDEZŐ

 

Megdöbbentő összefüggésre hívta fel figyelmet egy Reddit-bejegyzés. Karácsony Gergely balliberális főpolgármester a Wallis csoporttal szorosan összejátszva már 2023-ban meg akarta szerezni a rákosrendezői pályaudvar területét – írja a Metropol.

A szóban forgó Reddit-hozzászólásban ezt írták:

Jaj, ugyan már… naivak vagytok… szerintem ez is csak a pénzről szól. Mi is rámentünk erre, a fejesek akarták Rákost, a főnökök meg akarták szerezni, mindenki tudja az ingatlanosok közt, hogy ez egy értékes terület, Pesten a legjobb, legértékesebb… a főnök is meg akarta venni, sokat akart érte adni… ez zsíros falat, gondoljatok bele, a Hősök tere egy ugrásra, csak nem adták neki el… mi se voltunk a WING-nél a kispályások gyülekezete… az adásvételi is kész volt, ha jó az ajánlat. Mindenki rá akart menni erre a területre… hol építkezel amúgy Pesten nagy területen egybefüggően? Tudta ezt a főnök is a WING-nél, meg mindenki, aki ebben a szakmában utazik, nagy pénzek mennek itt… nagyon nagy pénz forog…

Aztán valaki megkérdezte:

És jött is a válasz: „A volt WING-es főnöknél”, vagyis Bajnaiéknál a Wallisban!

 

A Metropol információi szerint a főpolgármester figyelmét a mindig is kiváló wallisos kapcsolatokkal rendelkező Bajnai Gordon hívta fel a hatalmas ingatlanbefektetési lehetőségre, hogy aztán végiggondolt, részletesen kidolgozott haditervet készítsenek a terület megszerzésére.

A főszerepet a Wallis ingatlanfejlesztő cégére, a WING-re osztották, a cég a Metropol információi szerint konkrét terveket készített a terület felvásárlására és ingatlanbefektetői kiárusítására. Ez lehetett volna a Karácsony-féle városvezetés legnagyobb ingatlanspekulációja, amihez képest nagyságrendjét illetően eltörpül a hírhedt Városháza-botrány, melynek keretében a fővárosi önkormányzat székházát akarták értékesíteni. A Wallis-csoport a Metropol értesülése szerint 2023 tavaszán konkrét vételi ajánlattal próbálta megszerezni a hatalmas ingatlant.

Rákosrendező (Fotó: Szecsődi Balázs)

A beszédes Reddit-bejegyzés úgy is értelmezhető, hogy Karácsonyéknak most „savanyú a szőlő”, de nem adták fel. Azért próbálkoznak politikai botránykeltéssel, mert a velük szövetséges Wallis-csoport, Bajnai Gordonnal a háttérben még bízik abban, hogy megszerezhetik a területet.  


 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek