Szoboszlai Dominik
A baloldal fellegvárából.
Magyar Péter és új kampányfőnöke Tóth Péter Forrás: MN montázs
Az ősbaloldal egyik emblematikus figurájának, a XIII. kerületi MSZP-s polgármesternek a fiát kérte fel Magyar Péter, hogy irányítsa a Tisza Párt kampányát. A hírt maga Tóth Péter jelentette be a Válasz online nevű portálnak adott interjúban szerdán. Tóth József szocialista polgármester fia kampánymenedzserként vállal szerepet a Tisza helyi aktivistahálózatának kiépítésében. Tóth Péter korábban többek között édesapja polgármesteri kampányait vezette, de dolgozott a 2015-ös időközi választáson győztes Kész Zoltánnak is.
Bár az interjúban azt állította, hogy hat éve nem dolgozik a politikában, „hátralépett”, ez így nem fedi a valóságot. Tóth Péter 2021 októberében – nem sokkal a baloldali előválasztás után – egy szűk körű megbeszélésen bejelentkezett Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltnél a kampányfőnöki posztra, és az ellenzéki összefogás kereteit tervezgették.
Erről a Direkt36 írt 2022 májusában, a választások után bő egy hónappal. A portál szerint Tóth feltétele az volt, hogy az ellenzéki lista befutó helyein nem szerepelhetnek olyan emberek, akik 2010 óta úgy kerültek be a parlamentbe, hogy csak listán, tehát nem egyéni választókerületi győzelemmel szereztek mandátumot. Köztük volt a baloldal akkori meghatározó embere, a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc is.
Márki-Zay azonban nem kért a tanácsokból és nyers stílusban elutasította az együttműködést. A megbeszélésen vett Kész Zoltán is, a kiváló amerikai kapcsolatokkal rendelkező volt parlamenti képviselő, aki Márki-Zay bizalmi emberének számított és akinek – mint már említettük – dolgozott Tóth Péter a 2015-ös kampányban.
A tanácskozás negyedik szereplőjének személye sem mellékes, ő Ruff Bálint, aki az egykori SZDSZ kabinetfőnöke is volt egy ideig, majd 2017-ben az akkor még szocialista színekben politizáló Botka László szegedi polgármester mellé szegődött politikai főtanácsadónak, ahol egészen 2024 szeptemberéig dolgozott. Ruff állandó szereplője a dollármédia egyik meghatározó csatornájának, a Gulyás Márton vezette Partizánnak, ahol a Vétó című műsort is vezeti. A volt SZDSZ-es kabinetfőnök barátja Tóth Péter, aki szintén gyakori vendége a Partizánnak, például február 21-én – tíz nappal az emlékezetes Magyar Péter-interjú után – is vele vitatta meg Ruff, hogy milyen következményei lehetnek a hazai politikai életben a kegyelmi ügynek. Márki-Zay Péter és Kész Zoltán után a partizános kapcsolatai is azt jelzik, hogy Tóth Péter részese a külföldről pénzelt köröknek.
Ismert, hogy Gulyás Márton és a Partizán nem is titkoltan részben amerikai pénzekből – a demokratákhoz, illetve Soros György hálózatához köthető szervezetek támogatásából – finanszírozza a működését.
Azt tehát már tisztáztuk, hogy Tóth egyáltalán nem távolodott el a politikától az utóbbi években, ahogy azt a szerdai interjúban állította. De nézzük, mit mondott ezenkívül Magyar Péter kampánymenedzsere!
Az egyik erős állítása Magyar Péter politikusi karakterére vonatkozik: „Már tavaly március 15-én látszott, és utána gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy egy ilyen szereplőre vártam az elmúlt években: valakire, aki all in-ben van. Akit olyan düh vezérel, hogy mindent feltesz arra, hogy ennek a rendszernek véget vessen. Ez nagyon fontos feltétel, hogy valaki nem a rendszer részeként akar megjelenni, hanem meg akarja haladni azt.”
A Tisza Párt kampányának irányítója ezek szerint csodálnivalónak tekinti azt, hogy Magyar Péter a kormány elleni düh által vezérelve mindent feltesz egy lapra. Tóth ezzel a megállapításával cáfolja Magyar gyakran hangoztatott kijelentését, amely szerint a Tisza Párt a szeretetet és az összefogást képviseli. Ráadásul legitimálja azt az agresszív, durva hangnemet és stílust, amit Magyar Péter meghonosított a hazai közéletben.
Ezek után az sem meglepő, amit Tóth Péter a vidéki kistelepülések lakóiról mondott. Szerinte a kisközségeket a Fideszen túli politikai világ teljesen elengedte, és ez azt jelenti, hogy a Fidesz foglyul ejtett több millió magyar embert. „Földesúri, szolgai rendszer alakult ki. Ha már az én baloldaliságomról volt szó, akkor mi lehet annál baloldalibb, mint azt mondani, hogy ebből felszabadítjuk őket, és partneri viszonyt, élő kapcsolatot alakítunk ki velük.” A Tisza Párt kampányfőnöke gyakorlatilag szolgáknak nevezi, ezzel vérig sérti a falusi embereket.
Forrás: Facebook
Minden emberről ordenáré módon beszélsz. Neked soha, senki nem volt fontos, jobb, ha egyszer végre ezt valaki a képedbe mondja, Kicsi – mondta el a közösségi oldalán közzétett videójában Menczer Tamás. A politikus a ma nyilvánosságra került újabb hangfelvételre reagált, amelyben Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke komoly kritikát fogalmazott meg főnökével kapcsolatban.
Amint arról már korábban beszámoltunk, újabb botrányos hangfelvétel látott napvilágot a Tisza Párt háza tájáról. A lapunkhoz eljuttatott hanganyagon Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke hallható, amint kimondja a kendőzetlen véleményét Magyar Péterről. A felvétel elején Vogel Evelin, Magyar Péter volt barátnője hallható, aki a hanganyagot is készítette. Vogel a felvételen arra panaszkodik, hogy szurkálódóan viselkedik vele a Tisza Párt vezére, többek között megjegyzést tesz arra, hogy áll a haja és milyen zenét hallgat.
Január 23-án kerül sor az Európai Parlament jogi bizottságának (JURI) rendkívüli ülésére. Az ülést a nyilvánosság kizárásával tartják meg, összesen hét képviselő mentelmi jogának felfüggesztésével kapcsolatban hoznak döntést.
Változatos okok miatt kerülnek az EP-képviselők ügyei a JURI testülete elé. A hét képviselőből három lengyel, egy magyar, egy olasz, egy német és egy litván. A politikusokkal kapcsolatban felmerült vádak többek közt telefonlopás, rágalmazás, életveszélyt okozó súlyos testi sértés, pénzmosás, garázdaság, gyűlöletkeltés. Az Európai Parlament a későbbiekben tárgyal és dönt az ügyekről.
A Tisza Párt elnöke mentelmi jogának felfüggesztésével kapcsolatosan Magyarország Ügyészsége úgy értékelt, hogy Magyar Péter magatartása
Szeptemberben az ügyészség indítványt nyújtott be az Európai Parlament elnökének a mentelmi jog felfüggesztésére, de azóta egy rágalmazási ügy kapcsán is kérték mentelmi joga felfüggesztését. Az ügyészség közleménye szerint Magyar Péter 2024. június 21-én hajnalban egy budapesti klubban szórakozott, ahol mások mellett a sértett is mobiltelefonjával videóra vette őt. Miután Magyar Péter és egyik társa észrevette, hogy a férfi felvételeket készít, szóváltásba keveredtek vele. A vita során Magyar Péter hirtelen mozdulattal kivette a sértett kezéből a telefont és azt zsebre tette. A telefont a sértett többszöri kérésére sem adta vissza, letagadta, hogy az nála lenne. Miután a szórakozóhelyet elhagyta, a Duna felé indult, őt többen, köztük a sértett, követték. A képviselő lesétált közvetlenül a vízpartra és a telefont szándékosan a Dunába ejtette.
Magyar Péter kreált ügynek nevezte a telefonlopás vádját, szerinte a magyar hatóságok azon dolgoznak, hogy büntetőeljárásokat kreáljanak ellene. Kijelentette, hogy abban az esetben mond le a mentelmi jogáról, ha Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez.