
6 éves kislányt találtak holtan a jeges tóban
A hatóságok azonosították a gyereket.
A rendőrségre múlt pénteken délután fél három körül érkezett kétségbeesett hívás a szülőktől, akik bejelentették, hogy 6 éves, autista, beszédképtelen kislányuk eltűnt a massachusettsi Nortonban lévő otthonából. A család otthona a vízre néz, ezért a hatóságok azonnal megkezdték a Barrowsville Pond és a Wading River átkutatását.

A hatóságok szerint a kislányt, akit később Josephine „Josie” Pinto néven azonosítottak, kevesebb mint egy órával később találták meg a részben befagyott tóban - írja a KFYRTV. - A helyszínen elkezdték a mentők az újraélesztést, és rögtön a Sturdy Memorial Kórházba szállították, de már nem sikerült megmenteni a kislány életét. A közösség tagjai hétfőn a Saint Mary's katolikus templomban gyűltek össze, hogy megemlékezzenek Josie életéről. Édesapja, John Pinot háláját fejezte ki az elsősegélynyújtók erőfeszítéseiért.
A tűzoltóknak, akik olyan szorgalmasan segítettek, hogy megpróbálták megtalálni a gyermekemet. Szeretnénk köszönetet mondani
- mondta.
Josie-nál és ikertestvérénél, Rose Marie „Rosie” Pintónál 2021-ben diagnosztizálták az autizmust. A gondos óvintézkedések ellenére a család szerint a lányokról köztudott volt, hogy kóborolnak. Halála előtt Josie állítólag kiszökött a hátsó ajtón a család otthonából.
Josie-t a gyászjelentésében szerető és ragaszkodó kislányként írják le, aki tele volt élettel és csodával. Imádta a rejtvényeket, az iskolát és a Jégvarázs című Disney-filmet.
A család számára létrehozott GoFundMe oldalon szerda estig több mint 83 ezer dollár gyűlt össze. Az összeget az anyagi terhek enyhítésére és Josie ikertestvérének ápolására fordítják.
Josie szülei az adományok egy részét a lányuk nevében is fel kívánják ajánlani, hogy biztonságot teremtsenek és felhívják a figyelmet az autizmusra, és megakadályozzák, hogy más családok hasonló veszteséget éljenek át - olvasható az adománygyűjtő oldalon.






