kulcsár edina
Átláthatóság? Ugyan már.
20240505 Debrecen Magyar Péter Debrecenben tartotta anyák napi nagygyűlését. Fotó: Molnár Péter MP Hajdú-Bihari Napló HBN Képen: Magyar Péter jogász, Tisza párt alelnöke Fotó: Molnár István Péter
„A transzparens és kikezdhetetlen működés az első pillanatoktól a Tisza Párt sajátja. Ezt diktálja a tisztesség, ezt írja elő a törvény, és ezt várják a választópolgárok minden politikai szereplőtől Magyarországon” – ezt a szöveget találja az olvasó Magyar Péter szervezetének honlapján. Az oldalon azt is ígérik eredményeik és kiadásaik kapcsán, hogy „mindezeket részletesen a 3. negyedévi beszámolóban ismertetjük, amit várhatóan október végén teszünk közzé.”
Ennek ellenére cikkünk publikálásának idején továbbra sem volt nyilvánosan elérhető a Tisza Párt III. negyedévi beszámolója. Bár Magyar Péter többször is megígérte ezt, mégsem váltotta be ígéretét. Múlt héten több alkalommal is vállalta a beszámoló még a múlt héten történő közzétételét.
– „Az első és második negyedévet is kiraktuk a honlapunkra, és a harmadik negyedév gazdálkodását is rövidesen, még ezen a héten ki fogjuk tenni, ahogy megígértük.” (2024.11.26., az Európai Parlamentből való bejelentkezés)
– „Ennek ellenére fönn van az átláthatósági jelentésünk, a harmadik negyedévről fönn lesz még a hétvégén” (2024.11.29., Bicske)
– „Kint lesz a harmadik negyedévről is még ezen a héten, mindenről beszámolunk.” (2024.11.29., Pákozd).
Magyar Péter tehát ismét hazudott, továbbra is titkolja a Tisza Párt zavaros pénzügyeit.
A korábbi ígéretek ellenére sem októberben, sem novemberben nem tették közzé a szeptember végével lezárult negyedév számait.
Mindez azért is érdekes, mert múlt kedden érdekes hangfelvétel érkezett a Magyar Nemzethez: ezen Radnai Márk, Magyar Péter egyik legfontosabb embere, a Tisza Párt alelnöke beszél a pénzügyeikről. Radnai a hanganyagon arra utal: a politikai formációban pénzügyi káosz uralkodott, de vélhetően a júniusi, Hősök terén tartott rendezvényre önmagában több mint százmillió forintot költöttek.
„Dezső mindenre rábólintott, amit Peti akart. És kiszórt kib…szott sok pénzt, 103 milliót a Hősök terei izére. És ez… És ez no f…cking way.” – fogalmazott Radnai, érzékeltetve, hogy szerinte felesleges volt a költekezés.
Vogel Evelin erre megkérdezte, „Dezsőnek” (vélhetően Farkas Dezsőnek – a szerk.) az volt-e a legnagyobb hibája, hogy „nem tudta kontrollálni”?
„Nem, hogy nem mert nemet mondani. Nem kontrollálta és nem mert nemet mondani. Tehetséges fiú, szóval nem (…), a feszültség köztünk ebből ered. Hogy az utolsó pillanatban, ugye, amikor már az utolsó két-három hét hajrájában voltunk, nem voltak (…), nem voltak jók a szerződések, a számlák, Magyar Marcinak az ügyei, satöbbi.”
Radnai mondatai arról is árulkodnak, hogy Magyar az öccsének, Magyar Mártonnak a pártból is juttathatott pénzt.
Nem ez lett volna az első ilyen. Mint arról a Magyar Nemzet korábban beszámolt, 2023-ban havi 750 ezer forintért végzett kommunikációs tanácsadói feladatokat a Volánbusznál Magyar Péter öccse. Magyar Márton ugyanabban az évben dolgozott az állami vállalatnak, amikor Magyar Péter a cég igazgatóságában ült, s mindketten összesen nagyjából nyolcmillió forintot markolhattak fel.
De nem a Volán volt az egyetlen köztulajdonban álló cég, ahonnan mindketten adott esetben nem is kis summához jutottak: miközben Magyar Péter a Diákhitel Központot vezette, testvére az egyik olyan beszállítónál dolgozott, amelynél vaskos túlárazást állapított meg az állami ellenőrzés.
Azt, hogy miért titkolja továbbra is, többszöri szóbeli és írásbeli ígérete ellenére Magyar Péter a Tisza Párt harmadik negyedéves beszámolóját, nem tudni.
Egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy a Tisza Párt egy "családi vállalkozás", amivel minden rokon jól jár. Ezt igazolja többek közt az a kedden kiszivárgott hangfelvétel is, melyen Magyar Péter helyettese és barátja, Radnai Márk arról beszélt, hogy „Magyar Marcinak ügyei vannak a pártban, és ezek sok kellemetlenséget okoznak a kampányban".
Fotó: Polyák Attila
Óriási szakadék tátong a Tisza Párt rendezvényeinek költségét érintő hivatalos beszámoló, Magyar Péter sajtónak adott nyilatkozatai, illetve a nem a nyilvánosságnak szánt, ám most kiszivárgott belső beszélgetések között.
De nézzük, mi az, amit Magyar Péterék állítottak a második negyedéves pénzügyi beszámolójukban! A dokumentumban két tétel található a rendezvényekkel összefüggésben, ezek összege mintegy 126 millió forint. A pártelnök tavaszi országjárása során közel 170 települést érintett, de csupán egy rendezvény költségeiről közölt a sajtónak részleteket. Eszerint a Kossuth téri demonstrációjuk 28 millió forintba került.
Egy múlt kedden kiszivárgott hangfelvétel szerint azonban csak a tavaszi kampányzáró eseményükre önmagában több mint százmillió forintot költöttek.
A felvételen Magyar Péter jobbkeze, a Tisza Párt mostani alelnöke, Radnai Márk arról panaszkodott Vogel Evelinnek, hogy Farkas Dezső, a párt rendezvényeinek korábbi szervezője „kiszórt” 103 millió forintot a Hősök terei rendezvényre.
Nyilvánvalóan a Radnai által elmondott összeg tükrözi a valóságot, hiszen a Magyar Nemzet korábbi, szakértői véleményeken alapuló kalkulációja szerint a fent már említett Kossuth téri rendezvény mintegy 121 millió forintot – egy kisebb budai családi ház árát – vihette el. Információnk és a korábbi hasonló események nyilvánosságra hozott kiadásai alapján megbecsülhető a ráfordítás.
A legnagyobb tételt a színpad, a hangosítás és a kivetítők elhelyezése jelentette, az ezekre fordított összeg hetvenmillió forint körül lehetett.
A kerítések, a kordonok, a mobil illemhelyek és más alapvető rendezvényeszközök további húszmillióba kerülhettek, a molinók, a zászlók, a táblák, a nyakba akasztók és a kitűzők újabb tízmilliót vihettek el. A közösségi médiás megjelenések, tartalmak melletti rubrikában ötmillió forint szerepelhetett, a biztosítás négymillióba, a közvetítés hatmillióba kerülhetett.
Közismert ugyanakkor, hogy az említett két nagy rendezvény mellett további, közel 170 kisebb-nagyobb kampányeseményt tartott a Tisza Párt tavasszal, amelyek összköltsége szakértői számítások szerint az egymilliárd forintot is meghaladhatta.
A kérdés csupán az, hogy ki vagy kik fizethették a számlát. Egyes sajtóinformációk szerint külföldről is érkezhettek nagyobb összegek, és innen nézve már nem is tűnik véletlennek, hogy a Tisza Párt európai parlamenti listáján és a bejutott képviselői között szép számmal bukkannak fel a Soros György hálózatához tartozó személyek.
A kampányköltések kapcsán összegzésképpen kijelenthető, hogy a nyilvánosság előtt közölt és a valóságos, a színfalak mögött elkottyantott adatok között óriási, akár milliárdos nagyságrendű különbség mutatkozik. Az összeg forrása eddig nem tisztázott.
"Kiszórt ki*aszott sok pénzt, 103 milliót a Hősök terére". Ezúttal Magyar Péter helyettese és barátja, Radnai Márk tálalt ki a piszkos részletekről.
Magyar Péter teljesen meggondolatlanul szór el százmilliókat egy-egy tüntetésre, miközben nincsenek rendben a Tisza Párt pénzügyei, és rengeteg a kifizetetlen számla - többek közt ez derül ki abból a hangfelvételből, amin Magyar Péter helyettese és barátja, Radnai Márk beszél a párt kaotikus költségvetéséről. Ahogy az eddigi hangfelvételeket, úgy a mostanit is több szerkesztőségnek elküldték.
Az egyik kiszivárgott hangfelvétel Radnai Márk és Vogel Evelin beszélgetését rögzíti. Ezen a szappanopera rendezőből lett Tisza-alelnök arról beszél, hogy Magyar Péter képtelen a rábízott pénzzel bánni, és a Hősök terére szervezett tüntetésre például "103 millió forintot szórt ki". A meggondolatlan költekezés pedig rengeteg kifizetetlen számlát, és átláthatatlan szerződéseket hagyott maga után.
- fogalmazott Radnai Márk, amikor arról beszélt, hogyan próbált rendet tenni a Tisza párt kaotikus és átláthatatlan pénzügyeiben.
Ezt követően a Tisza Párt alelnöke röviden de arra is rátért, hogy Magyar Péter öccsének, "Magyar Mártonnak az ügyei sem voltak rendben". Hogy ezalatt pontosan mire gondolt, azt nem tudni, mivel a felvétel ezen a ponton véget ér.
Magyar Mártonnal kapcsolatban fontos elmondani, hogy különböző cégek közbeiktatásával több zsíros megbízást is kapott a Volánbusz Zrt-től és Diákhitel Központtól abban az időben, amikor a bátyja az állami vállalatok igazgatótanacsában ült. A fiatalabb Magyar-testvér később a Tisza párt kampányában segítette a bátyját, majd a választás után - ki tudja milyen pénzből - saját hírportált alapított "Kontroll" néven.
Korábban már négy rövidebb és egy hosszabb hangfelvétel is nyilvánosságra került Magyar Péterről. Ezeken a Tisza Párt elnöke a képviselőit "agyhalottnak" és "Soros-ügynöknek", a saját választóit pedig "büdösnek" nevezi, míg a vele egyet nem értő újságírókat szíve szerint "belökné a Dunába". Továbbá azt is kijelenti, hogy "egy jelenségnek" tarja magát, és szerinte "bármelyik nőt megkaphatja".
Az említett hanganyagon Magyar Péter volt barátnője, Vogel Evelin beszélgetett Radnai Márkkal, a Tisza Párt alelnökével, Magyar jobbkezével. Radnai a pártban uralkodó kaotikus pénzügyi viszonyokat ecsetelve úgy fogalmazott:
Radnai állítása szerint tehát Magyar Péter testvérének, Magyar Mártonnak pénzügyei voltak a pártban, vagyis komoly összegek kerültek a zsebébe a Tiszától. Ez nemcsak megcáfolja Magyar korábbi állítását, miszerint az öccsének semmi köze a párthoz, de újabb bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy ahol Magyar Péter vezető pozícióba kerül, ott az öccsének is csurran-cseppen nem is kevés.
A Magyar-testvérek pénzügyeivel legutóbb akkor foglalkozott a sajtó, amikor kiderült, hogy Magyar Márton különböző cégek közbeiktatásával zsíros megbízásokat kapott a Magyar Péter vezette Diákhitel Zrt.-től. De a Magyar-testvérek egyszerre bukkantak fel Volánbusz Zrt.-nél is: Magyar Márton éppen akkor dolgozott az állami vállalatnak havi 750 ezer forintért, amikor a Tisza Párt elnöke a cég igazgatóságának a tagja volt. Ebben az időszakban több mint nyolcmillió forintra tett szert a fiatalabb magyar testvér a bátyja jóvoltából.
Magyar Mártonról azt is érdemes megemlíteni, hogy Kontroll néven online lapot hozott létre, amelyet ő „függetlennek” nevezett, ugyanakkor néhány nappal az indulásuk után, az októberi, kis létszámú tüntetésen épp Magyar Márton kérdezte a testvére által szervezett MTVA-ellenes demonstráción részt vevőket mint riporter. Joggal merül fel a kérdés, hogy miből jött létre Magyar Márton médiabirodalma? És független lehet-e az a médium, amely alapítójának „ügyeit” testvére pártjában kell kezelni?
Mindezek ismeretében igencsak tudathasadásos állapotra emlékeztetnek Magyar Péter azon kijelentései, melyek szerint ő majd felszámolja a nepotizmust Magyarországon. "A Fideszre nagyon is jellemző a nepotizmus, a feudalizmus, helyi szinten vagy máshol is. De ennek fogunk véget vetni ”– mondta a Telexnek még áprilisban Magyar Péter.