tóth gabi
Az utolsó heteit töltő kancellár talán már hiába vonja le a tanulságokat.
Olaf Scholz német kancellár szombaton Magdeburgba utazott, hogy együttérzését és támogatását fejezze ki az öt halálos áldozatot és több mint 200 sebesültet követelő karácsonyi piaci támadás áldozatainak. „Nem fogjuk beengedni azokat, akik gyűlöletet akarnak szítani!” – jelentette ki Olaf Scholz.
„Szörnyű tett, hogy ilyen brutalitással ennyi embert megsebesítettek és megöltek!” – mondta Scholz a tragédia helyszínén. „Csaknem negyvenen olyan súlyosan megsérültek, hogy nagyon kell aggódnunk értük”.
Megígérte, hogy „fellép azok ellen, akik gyűlöletet akarnak szítani”. Hozzátette: „Fontos, hogy országként összefogjunk, összetartsunk és beszéljünk egymással”. Hangoztatta: „Nem fogjuk beengedni azokat, akik gyűlöletet akarnak szítani”.
Köszönetet mondott a mentőszolgálatnak és a rendőrségnek is, amely elfogta a feltételezett elkövetőt, egy 50 éves szaúd-arábiai származású orvost, aki egy Magdeburgtól nem messze fekvő kisvárosban praktizált. A férfi 2006-ban érkezett Németországba.
A kancellár kijelentette: „Meg kell értenünk, hogy ki az elkövető, mit tett és miért, hogy a szükséges büntetőjogi következményekkel tudjunk reagálni”.
A tartományi kormány vezetője, Reiner Haseloff bejelentette, hogy a halálos áldozatok száma emelkedett. „Időközben öt emberéletet vesztettünk”. Több mint kétszáz a sérültek száma, közülük sokak állapota súlyos vagy nagyon súlyos.
Az Egyesült Államok felajánlja segítségét a magdeburgi támadás körülményeinek vizsgálatához – közölte a washingtoni külügyminisztérium szóvivője péntek éjszaka. Elon Musk dél-afrikai–amerikai nagyvállalkozó Olaf Scholz német kancellár azonnali lemondását sürgette az X platformon, inkompetensnek nevezve őt.
Matthew Miller közleményében az Egyesült Államok nevében szolidaritását fejezte ki Németország felé, valamint részvétet nyilvánított az áldozatok családjainak. „Németország, az egyik legszorosabb partnerünk és legerősebb szövetségesünk mellett állunk ma, valamint a következő hetekben is” – olvasható a hivatalos nyilatkozatban.
A vállalkozó közösségi oldalán Olaf Scholz német kancellár azonnali lemondását sürgette, inkompetensnek nevezve őt.
Elon Musk pénteken, néhány órával a magdeburgi cselekmény előtt, szintén közösségi oldalán biztosította támogatásáról a februári előrehozott választásokra készülő Alternatíva Németországért (AfD) pártot, amelyről úgy fogalmazott, hogy
Egy másik bejegyzésben pedig azt írta, hogy AfD politikája teljesen megegyezik az amerikai Demokrata Párt politikájával abban az időben, amikor Barack Obama korábbi elnök 2009-ben hivatalba lépett. „Nem gondolom, hogy lenne bármi különbség” – fogalmazott.
A magdeburgi karácsonyi vásár elleni támadást is meg lehetett volna előzni, akárcsak a berlini Breitscheidplatzon történt terrortámadást – írta pénteken az X-en Hans-Georg Maassen, a német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) volt elnöke, jogász, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) korábbi politikusa.
„Elképzelhetetlen szenvedést látunk a magdeburgi képeken. Ami még elviselhetetlenebb, hogy tudatosítani kell, az ottani karácsonyi vásár elleni támadást is meg lehetett volna előzni, akárcsak a Breitscheidplatzon történt támadást majdnem pontosan nyolc évvel ezelőtt, és még sok mást” – írta.
„Ezeknek a pártoknak és politikusoknak, amelyek és akik mindmáig lehetővé teszik ezeket az állapotokat, és felelősek értük, soha többé nem szabad ismét politikai felelősséget viselniük Németországban. Ezeknek az iszlamistáknak nem kellene itt lenniük, és minden merénylő mögött áll egy politikus, aki ezért politikai felelősséget visel, és akit ezért felelősségre kell vonni” – hangsúlyozta.
A 62 éves Maassen 2012-2018 között töltötte be a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal, a német belső hírszerzés elnöki tisztét. Sok vitát váltott ki az illegális migrációval szembeni megengedő német politika elleni éles bírálataival. 2018-ban „korkedvezményes nyugdíjba” helyezték.
Az, hogy a magdeburgi karácsonyi vásárban mészároló, bevándorló hátterű emberről kiderül, hogy nem szír, hanem szaudi és már régóta Németországban él, „csak erősíti azt a tényt, hogy a csodafegyverként emlegetett integráció minimum nyikorog” – közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szombaton a Facebook-oldalán.
A kormánypárti politikus Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének szombati Facebook bejegyzésére reagálva kiemelte, hogy „izgalmasnak ígérkezik a vita, hogy nem is szír volt a gyilkos, hanem szaudi”.
Hozzátette: bár az első hírek szír elkövetőről szóltak, „a tiszás kommentelők számára – beleértve Magyar Pétert is – jelzem, velük ellentétben nekem nem okoz nagy megkönnyebbülést, ha a magdeburgi karácsonyi vásárban mészároló, bevándorló hátterű emberről kiderül, hogy nem szír, hanem szaudi, és már régóta Németországban él”.
„Az sem nyűgöz le különösebben, hogy a hatóságok nem tudják (vagy nem merik) megmondani, pontosan hány halott van” – írta, hozzátéve, hogy „a lényeg ugyanaz, európaiak a halottak, bevándorló a gyilkos. Sokadjára”.
Ezért ellenezzük mindenáron a brüsszeli migrációs politikát – hangsúlyozta. Bejegyzése végén a politikus azt írta, hogy „akiket felzaklatott az a téves hír, hogy szír volt az elkövető, és megnyugodtak, amikor kiderült, hogy szaudi, azoktól elnézést kérek!”.
Magdeburgban őrizetbe vették a pénteki tömeges gázolás feltételezett elkövetőjét, egy szaúd-arábiai származású orvost, aki a várostól délre fekvő Bernburgban él és dolgozik – közölte Reiner Haseloff, Szász-Anhalt tartomány miniszterelnöke szombaton.
A gyanúsított péntek este hajtott bele a karácsonyi vásári sokadalomba. Emiatt legalább két ember meghalt, egyikük egy kisgyermek, és legalább 60-an megsérültek.
Tamara Zieschang tartományi belügyminiszter elmondta, hogy a gyanúsított Szaúd-Arábiából származik, 2006 óta tartózkodik Németországban, és állandó tartózkodási engedéllyel rendelkezik.
A hatóságok egyelőre nem bocsátkoztak találgatásokba a feltételezett támadás indítékáról, az illető nevét nem hozták nyilvánosságra. „Ez katasztrófa Magdeburg városának, az államnak és általában Németországnak” – mondta Reiner Haseloff tartományi miniszterelnök, aki tudatta, a férfi feltehetően egyedül cselekedett.
Nancy Faeser belügyminiszter és Olaf Scholz kancellár várhatóan szombaton Magdeburgba utazik. „Gondolataim az áldozatokkal és családjaikkal vannak. Mellettük és a magdeburgi emberek mellett állunk” – írta Scholz az X közösségi oldalon. A városi székesegyházában 19 órakor gyászszertartást tartanak.
„A királyság megerősíti az erőszakot elutasító álláspontját, együttérzését és őszinte részvétét fejezi ki az áldozatok családjainak, valamint a Német Szövetségi Köztársaság kormányának és népének, és mielőbbi gyógyulást kíván a sérülteknek” – áll a közleményben.
Az Egyesült Államok kész segítséget nyújtani a helyreállításban és a vizsgálatokban – mondta Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.