RETRO RÁDIÓ

Kik közelítenek fehér zubbonyban Magyar Péterhez, szilveszter éjjelén?

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 12. 30. 03:27

Menczer Tamás is beszédet mond, elsején kora reggel...

„Brüsszel Péter egy évének értékelése, a Kicsi legnagyobb hazugságai” lesz az "ünnepi beszéd" címe, posztolta a Facebookon a FIDESZ kommunikációs igazgatója.

Mindez  válasz Magyar Péter újabb gőzös akciójára, miszerint máris államfőnek képzeli magát és szónokolni fog az új év alkalmából.

Állítólag, miután szilveszter éjjel beszédet mondott, kiterít egy-egy vörös szőnyeget a Sándor-palota és a karmelita kolostor elé, és azt kiabálja majd, hogy mindkettő az enyém. A hozzá fehér köpenyben sárga zubbonnyal közelítőket pedig majd a testőreinek hiszi

– írta Menczer, majd gúnyosan hozzátette, Magyar Péter megérdemli, hogy a beszéde róla szóljon.

Megérdemli, hiszen ő egy Gyurcsány-díjas igazmondó. Megérdemli, hiszen ő a családok, különösen a saját családjának védőszentje. Megérdemli, hiszen a Kazinczy-díj már a zsebben, olyan szépen tudja mondani, hogy „büdös köcsög”, az „idióta agyhalottról” nem is beszélve. Megérdemli, hiszen ő az éjszakai élet császára, diszkók állnak sorban a kegyeiért, hogy tőlük dobassa ki magát. Megérdemli, hiszen ő egy fantasztikus újítással úgy tudja megvédeni Magyarországot, hogy közben Weber kérésére lemond a szuverenitásról. Megérdemli, hiszen ő büszkén viseli a Brüsszel Péter nevet

– emelte ki a kommunikációs igazgató, majd a bejegyzés zárásaként közölte, mindenkit vár szeretettel január elsején reggel nyolc órakor.

Amint arról már a lapunk is beszámolt, csattanós választ adott a közmédia a Tisza Párt elnökének újabb követelőzésére. 

A kabaré műfaja foglalt. Arra már leszerződtünk

– válaszolta a Tisza Párt vezetőjének megkeresésére az MTVA sajtó- és marketing irodája vasárnap. Magyar Péter ugyanis arra a hírre reagálva, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök elődeivel ellentétben nem az új év első pillanataiban, hanem december 26-án mondta el a beszédét, a Tisza Párt elnöke követelni kezdte, hogy az új év első pillanataiban ő mondhasson beszédet a közmédiában. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.