RETRO RÁDIÓ

Hatezer rendőr őrzi az újra kinyitó Notre Dame-ot

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 12. 07. 15:41

Trump ül majd Macron mellett.

Rendkívül nagyszámú biztonsági erőt – hatezer rendőrt és csendőrt – mozgósítanak szombaton és vasárnap a párizsi Notre-Dame-székesegyház újbóli megnyitására. Az ünnepségre mintegy ötven állam- és kormányfőt várnak.

Laurent Nunez párizsi rendőrfőkapitány hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy hatezer rendőrt és csendőrt mozgósítanak a két napra, hasonlóan a nyári olimpiai játékok megnyitójához. Nunez ismételten hangsúlyozta, hogy nem tudnak kifejezett fenyegetésről, az érvényben lévő „igen magas szintű terrorfenyegetettség” feltételeinek megfelelően járnak el.

Mozgósítják a hadsereg Sentinelle nevű terrorelhárító egységét és a hadsereg hatáskörébe helyezik a drónelhárítást. A rendőrkapitányság folyami dandárját szintén készenlétbe helyezik, csakúgy, mint a BRI bűnfelderítő és gyorsreagálású rendőri egységet, a tetőkön mesterlövészek ügyelnek majd a biztonságra.

A Cité szigetre, ahol a székesegyház áll, csak a meghívottak, a szertartásokban részt vevők, illetve az ott lakók léphetnek be, a közlekedést leállítják.

A korlátozások már szerdán elkezdődnek, öt területet kerítenek el a Szajna bal partján lévő felső rakpartokon, ahol 40 ezer ember fér majd el, és kivetítőkön követheti a két nap eseményeit.

A székesegyház befogadóképessége 3000 fő. A több mint 850 éve épült katedrális Európa egyik leglátogatottabb épülete, 2017-ben 12 millióan látták, az újranyitás után a párizsi egyházmegye 14 millió látogatóra számít.

A szombati szertartáson Laurent Ulrich, Párizs érsekének vezetésével ünnepélyesen megnyitják a székesegyház bezárt ajtajait. Az érsek jelképesen megszólaltatja az orgonát is – olvasható a Notre-Dame honlapján.

A székesegyházban 2019 áprilisában pusztító tűzvész során, a tetőszerkezet borításának megolvadása következtében mérgező por lepte be a hatalmas hangszert. A nyolcezer sípot, amelyek közül a legkisebbek ceruza nagyságúak, a legnagyobbak pedig több mint tíz méter magasak, fáradságos munkával tisztították meg és hangolták újra.

A szertartáson, amelyen zsoltárok, imák és énekek is elhangzanak, Emmanuel Macron francia elnök is jelen lesz, és beszédet mond a vendégek előtt.

Ezt követően Pretty Yende dél-afrikai és Julie Fuchs francia operaénekesek, Lang Lang kínai zongoraművész, Yo-Yo Ma csellista, Angelique Kidjo benini származású énekesnő, Hiba Tavadzsi libanoni énekesnő és mások adnak koncertet a székesegyház újjáépítését végzők számára.

A párizsi érsek elnökletével tartják vasárnap reggel az avató misét és az új oltár felszentelését. A mise bemutatásán csaknem 170 francia és külföldi püspök vesz részt, valamint ott lesznek a párizsi egyházmegye 106 parókiának papjai is. A mise után élelmet osztanak a nélkülözőknek.

Emmanuel Macron francia elnök öt évvel a tűzvész után meglátogatta a párizsi Notre-Dame-székesegyházat.

A 2019-es tűzvész után újjáépített párizsi Notre-Dame-székesegyház főhajója 2024. november 29-én. A több mint öt éve tartó helyreállítási munkálatok után a katedrális december 7-én nyitja meg kapuit a látogatók előtt. A 2019. április 15-i tűzvészben Európa egyik leglátogatottabb, 12. századi gótikus műemlékének a tetőszerkezete és a katedrális huszártornya égett le, a helyreállítási költségek megközelítették a 700 millió eurót (284 milliárd forint), amelyet adományokból fedeztek (Fotó: MTI/EPA pool/Christophe Petit Tesson)

A több mint öt éve tartó helyreállítási munkálatok után után a katedrális december 7-én nyitja meg kapuit a látogatók előtt.

 

 

 

Mint ismert, 2019. április 15-én tűzvész pusztított a párizsi Notre-Dame-székesegyházban. Európa egyik leglátogatottabb, 12. századi gótikus műemlékének a tetőszerkezete és a katedrális
huszártornya égett le, a helyreállítási munkálatok költségei megközelítették a 700 millió eurót (284 milliárd forint), amelyet adományokból fedeztek.

A 2019-es tűzvész után újjáépített párizsi Notre-Dame-székesegyház főhajója 2024. november 29-én. A több mint öt éve tartó helyreállítási munkálatok után után a katedrális december 7-én nyitja meg kapuit a látogatók előtt (Fotó: MTI/EPA pool/Christophe Petit Tesson)

Utoljára tett ellenőrző látogatást az újranyitás előtt álló párizsi Notre-Dame-ban pénteken a francia köztársasági elnök felesége, Brigitte Macron, valamint Párizs érseke, Laurent Ulrich társaságában.

Emmanuel Macron azt mondta: „az épület újranyitása épp olyan megdöbbentő, de reményteli élmény lesz majd, mint amilyen megdöbbentő volt a leégése”.
A székesegyházban 2019. április 15-én csaptak fel a lángok, elpusztítva a tetőzetet és a huszártornyot. A komoly károkat okozó tűz eloltása után az államfő tévébeszédben tett ígéretet arra, hogy helyreállítják az épületet. Mint mondta, „öt év alatt fogjuk újjáépíteni a Notre-Dame-ot úgy, hogy még szebb is lesz mint volt, mert képesek vagyunk rá”.

Az ötéves, a külsejét tekintve korhű helyreállításnak köszönhetően a székesegyház óriási változáson ment át; az új, színes és modern külső díszkivilágításnak köszönhetően fehéren „világító” falakkal fogadhatja a látogatókat, miután a mintegy 42 ezer négyzetméternyi homlokzatát megtisztították az évtizedek alatt rárakódott portól és koromtól.

Az épület belső terét viszont kortárs bútorokkal rendezték be. Az oltár és szentségtartó szekrény, valamint a főbejáraton belépve jobb oldalon található szenteltvíztartó – amely a tűzvész előtt még az északi hajóban található kápolnában foglalt helyet – egyaránt minimalista díszítésűek és bronzból készültek.

A francia államfő pénteki látogatását követően december 7-én mond  megnyitó beszédet a katedrális előtt, másnap pedig részt vesz a Notre-Dame-ban a tűzvész utáni első misén is, amely egy hétnaposra tervezett vallási ünnepségsorozat nyitóeseménye is lesz egyben.

Donald Trump leendő amerikai elnök közösségi oldalán hétfőn bejelentette, hogy szombaton Párizsba utazik a Notre-Dame újranyitásának ünnepségére.

A november 5-én megválasztott és januárban hivatalba lépő elnök programjáról annyit közölt, hogy a francia fővárosban részt vesz az öt éve tűzvész áldozatává vált Notre-Dame-katedrális újranyitása alkalmából rendezett ünnepségen.

Donald Trump egyben elismerését fejezte ki Emmanuel Macron francia elnöknek a történelmi műemlék teljes és sikeres felújítása miatt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.