tóth gabi
Az elmúlt hetek ismét csak ezt bizonyítják.
Az elmúlt hetek eseményei azt mutatják, hogy az uniós elit kettőzött erővel dacol a választói akarattal, semmilyen irányváltás jelei nem mutatkoznak, ami a gazdaságpolitikában súlyos, a bevándorláspolitikában visszafordíthatatlan, a háborús politikában pedig egyenesen tragikus következményekkel jár - mondta Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A politikus arra reagált, hogy a Manfred Weber vezette Európai Néppárt - az Európai Parlament (EP) legnagyobb frakciója - együttműködési megállapodást írt alá a szocialista és liberális frakciókkal, amelyben többi között kiállnak Ukrajna háborús támogatása mellett, elutasítva a béketárgyalásokat.
ömötör Csaba elmondta: az Európai Parlament meghatározó erői, a liberális, néppárti, szocialista erők írásos koalíciós megállapodást kötöttek az egész ciklusra. Hozzátette: ennek már része az az állásfoglalás, amit az Európai Parlament csütörtökön fogadott el, ez az eddigi legagresszívabb háborús állásfoglalás, a gazdasági és katonai követelései is megdöbbentőek. Kifejtette: azt írnák elő, hogy minden tagállam GDP-je 0,25 százalékát biztosítsa évente Ukrajna katonai támogatására (ez Magyarország esetében 200 milliárdos kiadás lenne), felsorolják, milyen fegyvereket kellene küldeni, kiterjesztenék a szankciókat a földgázra és az uránra.
Ha ez így lenne, nem működhetne a paksi atomerőmű, és Magyarország csak jóval drágábban juthatna gázhoz - tette hozzá. Közölte, a határozatban arra is felszólítják a tagállamokat: aktívan gyakoroljanak nyomást Magyarországra, hogy adja be a derekát a háborús ügyekben.
A politikus szavai szerint úgy akarják folytatni az amerikai demokrata adminisztráció politikáját, hogy az pár hete Amerikában is vereséget szenvedett, mégis,
"ukrán pólókban pózolva még a szlogenjeiket is átveszik, mintha nem is döntéshozói székekben, hanem egy számítógépes játékban éreznék magukat".
Hangot adott annak is, hogy miközben egy árnyalattal többször hallani az utalásokat a békére, a béketárgyalásokra, az Európai Parlament állásfoglalásában ez nem mutatkozik meg, a szlogen továbbra is az, hogy Ukrajnát támogatni kell mindaddig, amíg szükséges. Úgy tűnik, mintha az EP turbófokozatba kapcsolta volna a háborús politikát, ami teljesen ellentétes azzal, amiért az Európai Unió, az európai együttműködés létrejött - fűzte hozzá a képviselő, megfogalmazva azt is: korábban gyakran emlegették, hogy aki nem hisz az európai együttműködésben, az látogasson katonasírokat, "hát úgy néz ki, hogy ezek a döntéshozók nem tették meg".
Dömötör Csaba kitért arra is, hogy a megállapodás felszólít az orosz ellenzék támogatására is, de egyébként is rendszeresnek nevezte, hogy az unió nem tagállamok belügyeibe próbál meg beleavatkozni.
"
Szerintem ez szereptévesztés, és nem is felel meg az Európai Unió erejének; azzal kellene foglalkoznia, hogyan teszi rendbe a saját gazdaságát, és hogyan biztosítja a békét" - jelentette ki
.
A fideszes képviselő szerint az, hogy a határozat együttműködésre szólít fel Dél-Koreával, reakció arra, hogy a híradások szerint észak-koreai katonák jelentek meg az ukrajnai hadszíntéren, de súlyos felelőtlenségnek nevezte, hogy ebben az egyébként is rendkívüli helyzetben további eszkalációs lépéseket javasolnak. Dömötör Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy az állásfoglalás jogilag nem kötelező, de az európai uniós politikában az a gyakorlat, hogy a későbbi kötelező döntéseket ilyen állásfoglalások előzik meg, "ezt láttuk a migrációs politikában is".
Tehát nagyon is komolyan kell venni az ilyen állásfoglalásokat, mert utána ezek jogilag kötelező érvényű előterjesztésekben is megjelennek - hangsúlyozta a Fidesz európai parlamenti képviselője.