tóth gabi
Szándékosan egy karácsonyi vásáron gyilkolt a tettes.
Amikor egy elkövető a karácsonyi vásárban az emberek közé hajt, az olyan fokú elvetemültség, olyan fokú gyűlölet jelenlétére utal, melyre nagyon nehéz lenne azt mondani, hogy az nem terrorcselekmény – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Magdeburgban történtekről szombat este az M1-en.
Bakondi György hozzátette, a szaúdi hátterű elkövető célja a félelemkeltés, a karácsony mint keresztény ünnep meggyalázása volt.
A főtanácsadó elmondta, 2015 óta sok százan haltak meg terrorcselekményekben, így kimondható, hogy az azóta folytatott migrációs politika, az illegális bevándorlás közbiztonsági veszélyt jelent.
Kijelentette:
A Németországban történtre utalva elmondta, a politikusoknak a lakosság nyomására is indokolt lenne mindent megtenni annak érdekében, hogy a belső biztonságot a külső határok őrizetével teremtsék meg, ahol az illegális bevándorlók először felbukkannak.
„Nem azon kellene mesterkedni, hogyan büntessék meg napi egymillió euróra Magyarországot, aki védi a külső határt, ezáltal védi a német emberek biztonságát is” – tette hozzá Bakondi György.
Egy kilencéves gyermek is van a péntek esti magdeburgi tömeges gázolás halálos áldozatai között – közölték német ügyészek egy szombat délutáni sajtótájékoztatón.
A négy másik áldozat felnőtt – közölte Horst Walter Nopens, a helyi ügyészség vezetője. Kétszáz másik ember megsérült, amikor egy férfi egy autóval a tömegbe hajtott a karácsonyi vásárban péntek este – tette hozzá az ügyész. Egy városházi vezető szerint a sérültek közül negyvenegynek súlyos az állapota.
A gyanúsítottat – egy 50 éves szaúdi származású férfit – őrizetbe vették, és szombaton is folyt a kihallgatása – közölte Nopens.
A nyomozás jelenlegi állása szerint a férfi magányos elkövető volt – közölte egy rendőrségi szóvivő a sajtótájékoztatón.
Mahmoud Elenbabi idegsebész elmondta, hogy péntek éjjel mintegy nyolcvan pácienst szállítottak be a sérültek közül a magdeburgi egyetemi kórházba. „A legtöbbjük állapotát sikerült stabilizálnunk, de sokan még mindig az intenzív osztályon vannak” – mondta Elenbabi az AP amerikai hírügynökség tudósítójának.
A gyanúsított – egy iszlámellenes aktivista orvos – 2006-ban érkezett Németországba és a Magdeburgtól mintegy 40 kilométerre fekvő Bernburgban praktizált. A dpa német hírügynökség értesülései szerint 2016 februárjában folyamodott politikai menekült státuszért, amelyet idén júliusban kapott meg.
Sokan a vásár közelében lévő egyik templomnál gyertyákat gyújtottak és virágokat helyeztek el. Többen megálltak és sírtak. Egy berlini templomi kórus, amelynek a tagjai szemtanúi voltak a 2016. évi berlini karácsonyi vásári gázolásnak, himnuszt énekeltek Isten kegyelméről, és imáikat és szolidaritásukat ajánlották fel az áldozatoknak.
Elővigyázatosságból és a magdeburgi áldozatokkal való szolidaritás jegyében több német városban bezárták a karácsonyi vásárokat. Berlinben nyitva maradtak a vásárok, de megerősítették a rendőri jelenlétet.
Olaf Scholz kancellár és Nancy Faeser belügyminiszter szombaton Magdeburgba utazott, ahol este misét mutatnak be az áldozatok emlékére a székesegyházban. Faeser rendeletére félárbócra eresztik a zászlókat Németország-szerte a szövetségi épületeken.
A közelben állók által készített és a dpa német hírügynökség által bemutatott felvételen látni lehetett, ahogyan a gyanúsítottat a rendőrök egy villamosmegállóban elfogták. Egy közelben lévő rendőr rálőtt, a férfi a fején szenvedett könnyebb horzsolást, majd őrizetbe vették.
A magdeburgi merénylő személyével és a támadás részleteivel kapcsolatban is rengeteg az ellentmondás, viszont az nem kétséges, hogy terrortámadás történt – mondta a hirado.hu-nak Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára a pénteki eseményeket értékelve.
Terrortámadást hajtottak végre péntek este Németországban, a Szász-Anhalt tartománybeli Magdeburgban, amikor egy 50 éves szaúd-arábiai férfi autóval hajtott a tömegbe a városi karácsonyi vásáron. Legalább öt halottról és kétszáz sebesültről szóltak a hírek szombaton (számuk nem tekinthető véglegesnek), a támadás körülményei zavarosak.
Kis-Benedek József elmondta, a magdeburgi merényletekhez hasonló támadásokat az elmúlt évek tapasztalatai alapján 18 és 30 év közötti, alacsony végzettségű migráns fiatalok követték el.
Az indíték pedig minden egyes alkalommal iszlamista ideológiai természetű volt. Ezúttal a német hatóságok egy szaúd-arábiai születésű férfit vettek őrizetbe. Az 50 éves Talib el-Abdulmohszen pszichológusként praktizált és 2006-ban költözött Németországba, viszont 2016-ban menekültként regisztrálták.
Ennek ellenére a vallási nézeteit illetően így is rengeteg kérdőjel van a szakértő szerint, mivel többször is felvehette majd elhagyhatta az iszlámot. Az indítékot illetően ezért egyelőre csak találgatni lehet, egyaránt lehetséges, hogy mentális zavaradottság vagy valamilyen kiismerhetetlen ideológiai nézetrendszer indokolhatta a támadást, viszont erre egyelőre csak közvetett bizonyítékok vannak:
Bár Hans-Georg Maassen, a német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) volt elnöke és a Kereszténydemokrata Unió (CDU) korábbi politikusa szerint megelőzhető lett volna a támadás, Kis-Benedek József szerint érdemes lenne a hatóságok teljesítményét kiegyensúlyozottabban értékelni (hasonló véleményt fogalmazott meg Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 kérdéseire is).
A szakértő felhívta a figyelmet, hogy az elkövető büntetlensége miatt nem szerepelt a német bűnügyi nyilvántartásokban, a BfV-nek pedig nincs arra kapacitása (ahogy egyik szakszolgálatnak sincs), hogy 100 százalékos hatékonysággal tartson szemmel minden potenciális fenyegetést. Hozzátette, hasonló gázolásos merényletre is meglehetősen régen került sor. Az utóbbi időben inkább a késes támadások voltak jellemzőek.
(Az egyik legmegrázóbb eset 2016-ban volt, amikor kamionnal hajtott egy migráns a berlini karácsonyi vásár tömegébe, tizenkét embert ölve meg. Az idei évben főleg a mannheimi vagy a solingeni késelések voltak a legkirívóbbak – a szerk.).
Egy valami azonban biztosnak tűnik:
– fejtette ki Kis-Benedek József, aki arról is beszélt: ebben az esetben az elkövető megfigyelési listákra való felvétele is indokolt lett volna.