RETRO RÁDIÓ

Patrióta csúcstalálkozó Párizsban

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 11. 17. 09:56

Erről beszélt Orbán Viktor.

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szombaton Párizsban részt vett a Patrióták Európáért pártszövetség első közgyűlésén. A kormányfő beszédében kiemelte: nincs szükség arra, hogy középre tolódjunk, mert a közép már elmozdult felénk.

 

 

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felszólal a Patrióták Európáért pártszövetség első közgyűlésén Párizsban 2024. november 16-án (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felszólal a Patrióták Európáért pártszövetség első közgyűlésén Párizsban 2024. november 16-án (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

– Az első fontos tanulság Trump elnök kampányából és győzelméből a következő: bátran kell állást foglalnunk és képesnek kell lennünk ezekről hangosan és egyértelműen beszélni – mondta Párizsban a magyar kormányfő.

 

– Hadd mondjam el, hogy nincs szükség arra, hogy középre tolódjunk, mert a közép már elmozdult felénk

– fogalmazott egyértelműen Orbán Viktor, aki Párizsban a Patrióták Európáért pártszövetség első közgyűlésén vesz részt. Beszédéből a Facebookon osztott meg egy részletet a miniszterelnök.

Orbán példaként a migrációt hozta, ami Trump kampányának egyik központi eleme volt. 

– Ő nem azt mondta, hogy deportálják az illegális migránsok 30 százalékát. Nem, ezt a baloldal mondta. Trump azt mondta, hogy a 100 százalékát. És nézzétek, mit választottak az emberek. Ez az az bátor vezetés, amire szükségünk van. Világos, határozott és magabiztos. Határozottan kell nemet mondanunk országaink és népeink védelme érdekében. Nem a genderre, nem a háborúra, nem a migrációra

 – jelentette ki Párizsban Orán Viktor.

ORBÁN Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke (k) a Patrióták Európáért pártszövetség első közgyűlésén Párizsban 2024. november 16-án Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A tanácskozáson elfogadják a kontinens szuverenista erőit tömörítő pártcsalád statútumát, és megválasztják tisztségviselőit.

A Patrióták európai parlamenti frakciója - a Fidesz részvételével - már korábban megalakult, és az EP harmadik legerősebb képviselőcsoportja lett - emlékeztetett Havasi Bertalan.

Az esemény kapcsán Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselője közösségi oldalán bejelentette: a Patrióták pártszövetség első közgyűlésén Párizsban a párt alelnökévé választották.

Köszönöm a megtisztelő bizalmat! Egy erős, hagyományaira büszke és szuverén nemzetekre épülő Európát építünk. Hiába próbál a baloldal minden eszközzel ellehetetleníteni bennünket, ha az emberek többsége velünk van. Elhozzuk a változást, amire szavaztak és újra naggyá tesszük Európát! Ebből a munkából oroszlánrészt fogok vállalni

- írta a Patrióták magyar alelnöke.

Orbán Viktor Párizsból jelentkezett legújabb Facebookra feltöltött videójában. A miniszterelnök elmondta, hogy történelmi jelentőségű dolog történt Párizsban, ugyanis megalakították a Patrióták Európai Pártját.

A kormányfő a közösségi oldalán közzétett felvételen elmondta, hogy

az év elején nagy célokat tűztünk ki magunk elé, azt akartuk, hogy az év végére a patrióták többségben legyenek a nyugati világban.

Orbán Viktor elmondta, hogy első lépésként megnyerték Magyarországon az európai parlamenti választásokat, második lépésként megalapították Brüsszelben a Patrióták európai képviselőcsoportját. Harmadik lépésben Donald Trump megnyerte az amerikai választásokat, és negyedik lépésben most Párizsban pedig megalapították a Patrióták Európai Pártját. Leszögezte:

soha rosszabb évet!



 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.