RETRO RÁDIÓ

Orbán Viktor: Történelmi megállapodás született

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 11. 25. 21:11

Aláírta a kormány a hároméves bérmegállapodást.

– Megszületett a bérmegállapodás – tudatta Orbán Viktor. A miniszterelnök hétfőn reggel írta alá a három évre szóló béregyezményt a karmelita kolostorban a munkavállalói és a munkaadói oldal képviselőivel.

Két nehéz év után tudtak megállapodni arról, hogy hét százalékkal emelik a garantált bárminimumot és kilenc százalékkal a minimálbért – emlékeztetett a megállapodás aláírása után Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára. – A 2026-os és a 2027-es években 13 százalékos minimálbér-emelést vállaltunk – tette hozzá. Szerinte elmentek a falig, de jó megállapodás született a bérekről.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek vezetője kiemelte: a munkavállalói oldal részéről nehéz tárgyalássorozat végére került pont, idén kifejezetten nehéz volt a megállapodás a körülmények miatt, gazdasági nehézségek mellett és háborús időben kellett megegyezésre jutni.

– 2016-ban két és fél évre szóló megállapodás született, ennek folytatása a jelenlegi bérmegállapodás. Olyan három évre szóló bérpályát sikerült felállítani, melyben kilenc százalékkal, 13 százalékkal, majd 14 százalékkal nő a minimálbér. Büszkék lehetünk Magyarországra, hiszen azon hat ország egyike vagyunk, ahol a minimálbér igazítása az uniós elvárásokhoz már megtörtént – jelezte Mészáros Melinda. Hozzátette: a kompenzációs rendszert is rögzítették a megállapodásban.

ROLEK Ferenc; PERLUSZ László; MÉSZÁROS Melinda; ORBÁN Viktor; ZLATI Róbert; ZS. SZÕKE Zoltán; PALKOVICS Imre
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

 

A béke a gazdaságnak is érdeke

– A gazdaságnak van két fontos szereplője, megvannak a képviselőik, és az a jó, ha a kormánynak minél kevesebb szerepe van a bérmegállapodás létrejöttében – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a hároméves bérmegállapodás aláírása után. Mint mondta, amikor távol vannak egymástól az álláspontok, akkor van szükség a kormány segítségére. – Nem akarunk változtatni azon, hogy a bérekről azok állapodjanak meg, akik a gazdaságot működtetik – tette hozzá.

Jelezte, hogy a háború súlyosan érinti az európai gazdaság minden szereplőjét, ami magas inflációhoz és alacsony növekedéshez vezetett. Szerinte a béke szélesebb lehetőségeket jelent a magyar gazdaság számára, ezért várták meg az amerikai elnökválasztás eredményét.

A bérmegállapodás arra a koncepcióra épül, hogy sikerül 2025-öt békeévvé tenni, és a gazdaság fejlődését is egy békeévben elvárható ívben képzeljük el – hangsúlyozta a miniszterelnök, majd jelezte, hogy a kormány szerint jövőre a három százalékot meghaladó gazdasági növekedés reális.

 

Történelmi megállapodás a bérekről

Gratulált a résztvevőknek, mondván, a megállapodáshoz államvezetési képességre volt szükség a felek részéről. – A részérdeket csak akkor tudjuk érvényesíteni, ha közben nem rombolunk. Fontos a nemzeti elkötelezettség az egész iránt, egymás iránt – hangsúlyozta. Fontosnak nevezte, hogy olyan megegyezés jöjjön létre, amely a nemzeti öntudat mentén a másikra is gondol, nem csak a saját érdeket tartja szem előtt.

Nincs más hátra, mint hogy a megállapodásban foglaltakat betartsuk, ami nem lesz egyszerű. A kilenc-, 13 és 14 százalékos emelkedés mögött hatékonyság- és termelékenységjavulás is meghúzódik, enélkül nem lehet kitermelni az elképzelt emelést

– jelezte a kormányfő. Orbán Viktor nemzetközi szinten nézve történelmi mértékűnek értékelte a megállapodást. Soha nem látott mértékű a mostani minimálbér-emelés, összesen 43 százalék. Uniós szinten az elmúlt harminc évben csak egyszer volt ilyenre példa.

A várakozások szerint a minimálbér reálértéke 29 százalékkal nő, továbbá

közel vannak ahhoz, hogy a minimálbér elérje az átlagbér felének értékét.

Szót ejtett róla, hogy 2025-ben számos beruházás várható, amelyek összértéké 8100 milliárd forint, ebből 2025-ben 450 milliárd forint megérkezik a gazdaságba.

Egymilliós átlagbér

A miniszterelnök felidézte: nem tudták volna a megállapodást tető alá hozni, ha nem hirdetik meg a kis- és középvállalkozásoknak szóló, 1410 milliárd forintos Demján Sándor-programot. Jelezte, hogy fontos szerepe volt a munkáshitelnek is megállapodás létrejöttében, ahogy a fiataloknak járó, 150 ezer forintos lakhatási támogatásnak is. – Ez a bérmegállapodás akkor működik, ha az új gazdaságpolitika sikerrel jár – emelte ki a kormányfő.

Emlékeztetett: 2010-ben a legfontosabb vállalás egymillió új munkahely volt. – Kételyek övezték ezt az elgondolást, de a tények azt mutatják, nem volt lehetetlen vállalás. Ez a megállapodásoknak is köszönhető a szakszervezetek és a munkaadók között.

Most azt mondjuk, belátható időn belül el kell érni az egymilliós átlagbéreket.

– Most is vannak kételyek, bizonytalansági tényezők, de szerencsére a partnereink közötti mostani megállapodás jó előjel. Hiszem, hogy Magyarország meg tudja csinálni – jelentette ki Orbán Viktor.

A kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum emeléséről

1. A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (a továbbiakban: VKF) tagjai a jövedelmek vásárlóerejének növeléséhez hároméves bérmegállapodás megkötésével járulnak hozzá annak érdekében, hogy a gazdasági növekedés eredményeiből a társadalom minél nagyobb része részesülhessen.

2. A VKF tagjai a jelen megállapodás aláírásával – figyelembe véve a gazdaság és a vállalkozások teljesítőképességét – a dinamikus gazdasági növekedésen, a vállalati hatékonyság- és termelékenység-javuláson alapuló béremelkedés megvalósítására törekednek.

3. A VKF tagjai a hároméves bérmegállapodásban elkötelezik magukat a gazdasági versenyképesség javításában, a bérek növelésében és az ezt célzó programok háromoldalú megtárgyalásában, melynek eredményeként a minimálbér 2027-ben eléri a 2027. évi várható rendszeres bruttó átlagkereset ötven százalékát.

4. A 3. pontban foglalt cél elérése érdekében a minimálbér emelésére az alábbi ütemezés szerint kerül sor:

A kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) havi bruttó összege:

  • 2025. január 1. napjától kilencszázalékos emeléssel 290 800 forint.
  • 2026. január 1. napjától 13 százalékos emeléssel 328 600 forint.
  • 2027. január 1. napjától 14 százalékos emeléssel 374 600 forint.

5. A legalább középfokú iskolai végzettséget vagy középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállalók részére megállapított garantált bérminimum 2025. január 1. napjától hétszázalékos emeléssel 348 800 forint.

6. A VKF tagjai megállapodnak abban, hogy a 2026. és 2027. évben a garantált bérminimum emelésének mértékét az infláció, valamint a termelékenység tényadatainak figyelembe vételével határozzák meg.

7. A VKF tagjai a munkavállalók jövedelmi pozícióinak megtartása, illetve javítása érdekében a munkáltatókat arra ösztönzik, hogy az általános béremelések során törekedjenek a keresetek reálértékének növelésére.

8. A VKF tagjai megállapodnak abban, hogy a munkáltató annyi munkavállalója után, ahánynak az alapbére 2024. szeptember 1. és november 15. közötti időszak bármely időpontjában legfeljebb 290 800 forint volt (részmunkaidős foglalkoztatásban állók esetén a munkaidővel arányosan figyelembe véve),

  • 2025. évben a 2025. évi minimálbérhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó helyett a 2024. évi minimálbérhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adót,
  • 2026. évben a 2026. évi minimálbérhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó helyett a 2025. évi minimálbérhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adót,
  • 2027. évben a 2027. évi minimálbérhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó helyett a 2026. évi minimálbérhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adót fizeti meg (részmunkaidős foglalkoztatásban állók esetén a munkaidővel arányosan figyelembe véve).

9. A VKF tagjai a következő évekre meghatározott minimálbér emelés mértékét az alábbi makrogazdasági mutatók prognózisa figyelembevételével határozták meg:

  • Bruttó átlagkereset: 8,7 százalék (2025), 7,6 százalék (2026), 7,4 százalék (2027).
  • GDP: 3,4 százalék (2025), 4,1 százalék (2026), 4,3 százalék (2027). 
  • Infláció: 3,2 százalék (2025), három százalék (2026), három százalék (2027).

10. Amennyiben az egyes mutatók eltéréseinek számtani összege a tárgyév I–III. negyedévi átlagos tényadatai alapján pozitív vagy negatív irányban meghaladja az egy százalékpontot, a VKF tagjai a 2026-ra, illetve 2027-re vonatkozó minimálbér-emelés mértékét újratárgyalják.

11. Amennyiben az előző pontban foglalt tárgyalások során nem születik megállapodás, 2026-ra, illetve 2027-re vonatkozóan a megállapodás 4. pontjában jelzett minimálbér összege az eltérésnek megfelelően módosul.

12. A kormány, támogatva a megállapodás végrehajtását, vizsgálja a munkaerőköltségek csökkentésének lehetőségét a vállalkozások bérköltség-növekedésének enyhítésére.

13. A VKF tagjai megvizsgálják a minimálbérek és a szakmai bérminimumok szabályozásának, gyakorlatának nemzetközi rendszerét, figyelemmel egy ágazati bértarifarendszer hosszabb távon történő kialakításának lehetőségére, amelynek központi elemét képezik az ágazati és a makroszintű kollektív megállapodások.

 

– Teljesen új gazdaságpolitikára van szükség arra az esetre, ha vége lesz a háborúnak – mondta Orbán Viktor kormányfő a pénteki rádióinterjújában. Rámutatott: az új gazdaságpolitika a növekedést megpróbálja az európai átlag fölé emelni. Ez a gazdasági semlegességen alapul.

Az új gazdasági akcióterv a lakhatáson és a kisvállalkozók megsegítésén túl tartalmaz egy bérstratégiát is.

Amikor az árak magasak, akkor a védekezés egyik módja a béremelés a miniszterelnök szerint. Ha a megállapodás nem akar létrejönni, akkor a kormánynak segítséggel kell közbelépni. Ezt meg is tették, és hároméves béremelkedés jön – jelezte Orbán Viktor.

– A következő három évben a minimálbér kilenc százalékkal, 13 százalékkal és 14 százalékkal növekszik, a garantált bérminimum pedig jövőre hét százalékkal fog emelkedni, így a várható három-négy százalékos infláció mellett dinamikus lesz a bérnövekedés – közölte Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a Kossuth rádió vasárnapi reggeli műsorában.

A cél, hogy 2028-ra négyszázezer forint körüli minimálbér legyen Magyarországon.

Jelenleg mintegy 211 ezer ember keres minimálbért, és megközelítőleg 330-340 ezer ember garantált bérminimumot. Összességében a 4,7 millió munkavállalót számláló munkaerőpiacból mintegy egymillió embert érint közvetlenül a minimálbér-emelés.

Reális az a cél, hogy néhány éven belül a minimálbér négyszázezer forint lesz, az átlagbér pedig egymillió forint Magyarországon

– mutatott rá hétvégén Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.