RETRO RÁDIÓ

Sorra lemondó miniszterek, letartóztatások az újvidéki tragédia miatt

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 11. 21. 12:09

15 ember halálát okozó felelőtlenség.

Letartóztattak csütörtökön tizenegy embert az újvidéki vasúti pályaudvaron történt, 15 ember halálát okozó november eleji tragédiával összefüggésben – közölte az újvidéki felsőügyészség.

November 1-jén leszakadt a vasútállomás előtetője, és a többtonnás szerkezet ráesett 17 emberre, közülük 15-en életüket vesztették, a két sérült állapota pedig továbbra is súlyos. A felsőügyészség a szükséges dokumentumok összegyűjtése és elemzése, számos meg- és kihallgatás, helyszínelés, valamint a szakértői vélemények tanulmányozása után határozta meg, hogy kiket indokolt letartóztatni.

Négy embert a közbiztonság elleni súlyos bűncselekménnyel, további hetet pedig az építés szabálytalan és nem megfelelő kivitelezésével gyanúsítanak. Ezekért a bűncselekményekért kettőtől tizenkét évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

A felsőügyészség csak a gyanúsítottak nevének kezdőbetűit hozta nyilvánosságra,

és ezek között szerepel G.V., a közszolgálati televízió (RTS) információi szerint Goran Vesic, aki a tragédia miatt november 5-én lemondott építésügyi miniszteri tisztségéről.

Vesic lemondásakor azt mondta: nem érzi magát felelősnek a történtekért. „Sem nekem, sem a velem dolgozóknak nincs egy cseppnyi felelősségünk a tragédiában. Biztos vagyok abban, hogy a vizsgálat ezt fogja alátámasztani” – mondta.

Aleksandar Vucic köztársasági elnök a nemzethez intézett kedd esti beszédében felszólította a balesetben érintett politikusokat és intézményvezetőket, hogy vállalva felelősségüket mondjanak le. Szerdán Tomislav Momirovic bel- és külkereskedelmi miniszter, korábbi építésügyi tárcavezető, valamint Jelena Tanaskovic, a szerb pályavasúti vállalat megbízott igazgatója is benyújtotta lemondását.

Egyikük sem vállalta a felelősséget a történtekért, lemondási nyilatkozatukban nem említették az újvidéki tragédiát, csak köszönetet mondtak az államfőnek a beléjük vetett bizalomért. Tanaskovicot csütörtökön szintén letartóztatták.

A tragédia miatt tiltakozók kezdettől fogva követelték, hogy a hatóságok tartóztassák le a felelősöket, hozzák nyilvánosságra a vasútállomás újjáépítésében részt vevő cégekkel kötött szerződéseket, valamint mondjon le a miniszterelnök és Újvidék polgármestere.

A szerződéseket azért szeretnék látni, mert a tragédia napján az illetékes miniszter és a pályavasúti társasági azt közölte, hogy a szóban forgó előtető nem volt része a felújítási munkának, viszont számos, azóta készült képfelvétel tanúsága szerint

közben módosítottak a szerkezetén, és további terhelésnek tették ki a hat évtizede épült szerkezetet.

Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban felújították, a munka azonban 2024-ben is folytatódott. Goran Vesic júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használhatóvá.

A köztársasági elnök leszögezte: a bíróságnak kell eldöntenie, ki a felelős a tragédiáért, de bizonyosan felelősség terheli mindazokat, akik nem gondoltak arra, hogy fel kell újítani a hatvan éve felhúzott épület minden részét. Nem azért kell megtalálni a felelősöket, hogy valakit bűnösnek lehessen kikiáltani, hanem azért, hogy hasonló esetek a jövőben ne fordulhassanak elő – tette hozzá.

Lemondott Tomislav Momirovic szerb kül- és belkereskedelmi miniszter, korábbi építésügyi tárcavezető szerdán az újvidéki vasúti pályaudvaron történt tragédia miatt - írja az MTI.

Tomislav Momirovic 2020 és 2022 között vezette az építésügyi minisztériumot, abban az időszakban, amikor az újvidéki vasútállomás épületének felújítása elkezdődött, illetve az első szakasza lezárult. A tárcavezető a miniszterelnökhöz intézett levelében azt írta, hálás Szerbia elnökének a bizalmáért és a kinevezésért. 

Számára és Szerbia számára is mindig itt leszek

 - tette hozzá. Szintén az újvidéki tragédia miatt lemondott szerdán a szerbiai vasutak infrastruktúrájáért felelős vállalat megbízott igazgatója, Jelena Tanaskovic is, aki korábban erdészeti miniszter, illetve környezetvédelmi, valamint pénzügyi államtitkár is volt. 

Újvidék,katasztrófa
Az újvidéki tragédia helyszíne
Fotó: AFP

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök kedd esti, a nemzethez intézett beszédében szólította fel a szerb politikusokat és intézményvezetőket arra, hogy az újvidéki tragédiáért felelősséget vállalva mondjanak le.

 Mint mondta, a szerdai nap folyamán több lemondásra is számít. Az újvidéki vasútállomás előtetője november elsején szakadt le, a többtonnás szerkezet 17 emberre esett rá, 15-en meghaltak, két sérült állapota súlyos. A baleset miatt senki sem vállalta a felelősséget, ezért az ellenzék több tiltakozó akciót is szervezett. Goran Vesic építésügyi miniszter ugyan a tragédia után néhány nappal lemondott, de közölte, nem érzi magát felelősnek a történtek miatt. 

újvidéki vasútállomás leszakadt előtetője, újvidékivasútállomásleszakadtelőtetője
Gyertyát gyújt egy férfi az újvidéki épületomlás áldozatainak rögtönzött emlékhelyén, a városi vasútállomás épületénél 2024. november 2-án
Fotó: MTI/EPA/Andrej Cukic / MTI/EPA/Andrej Cukic 

Sem nekem, sem a velem dolgozóknak nincs egy cseppnyi felelősségünk sem abban a tragédiában, ami történt. Biztos vagyok abban, hogy a vizsgálat ezt fogja bizonyítani

 - mondta. 

Az ellenzéki tiltakozók azt követelik, hogy tartóztassák le a tragédia felelőseit, hozzák nyilvánosságra a vasútállomás újjáépítésében részt vevő cégekkel kötött szerződéseket, és mondjon le a szerb miniszterelnök, illetve Újvidék polgármestere. A szerződéseket azért szeretnék látni, mert a tragédia napján az illetékes miniszter, illetve a szerbiai vasutak infrastruktúrájáért felelős vállalat azt közölte, hogy a leszakadt előtető nem képezte a felújítási munkálatok részét, ezért azt nem is újították fel, azóta viszont 

számos felvétel került nyilvánosságra, amelyen látszik, hogy módosítottak a szerkezeten, további terhelésnek téve ki a hat évtizede épült konstrukciót.

 Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban felújították, a munka azonban 2024-ben is folytatódott. Goran Vesic építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület használhatóvá vált. Aleksandar Vucic köztársasági elnök leszögezte: a bíróságnak kell eldöntenie, ki a felelős a tragédiáért, de bizonyosan felelősség terheli mindazokat, akik nem gondoltak arra, hogy fel kell újítani a hatvan éve felhúzott épület minden részét. 

Nem azért kell megtalálni a felelősöket, hogy valakit bűnösnek lehessen kikiáltani, hanem azért, hogy hasonló esetek a jövőben ne forduljanak elő

 - tette hozzá.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.