tóth gabi
Együttműködést ígérnek.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök (B) és Vlagyimir Putyin orosz államfő (Fotó: AFP)
A moszkvai külügyminisztérium közölte, hogy nincsenek illúzióik az Oroszországban jól ismert, megválasztott amerikai elnököt és az új összetételű kongresszust illetően, ahol a republikánusok kerülnek fölénybe. Az orosz diplomáciai tárca szerint az Egyesült Államok uralkodó politikai elitje pártállástól függetlenül ragaszkodik az oroszellenes alapállásához és a „Moszkva feltartóztatásának" irányvonalához. Ez nem függ az amerikai belpolitikai barométer ingadozásátó.
Feltételeink változatlanok és Washingtonban jól ismertek
– hangzott az állásfoglalás.
A közleményben hangot adtak álláspontjuknak, amely szerint a Fehér Házba négy év szünet után visszatérő Trump győzelme az amerikaiak elégedetlenségét tükrözi mind Joe Biden kormányzásának eredményeivel, mind pedig a Demokrata Párt választási programjával szemben, amelyet a hivatalban lévő államfő helyébe jelöltként „sebtében állított" Kamala Harris alelnök hirdetett. Rámutattak, hogy a demokratáknak a liberális média támogatásával, adminisztratív erőforrásokkal élő, erőteljes propagandakampánya dacára Trump, első elnökségének tapasztalataira támaszkodva, a Fehér Ház globalista kurzusával szemben a tétet gazdasági és illegális migrációs kérdésekre tette fel, amelyek a választókat valóban foglalkoztatják.
Ilyen körülmények között az sem segített az uralkodó csoportnak megakadályozni Harris vereségét, hogy az amerikai demokrácia a közlemény szerint krónikus hiányosságokkal küzd, archaikus és ellentmond a közvetlen, tisztességes és átlátható választások korszerű normáinak.
Ez azonban a tárca szerint nem szünteti meg az Egyesült Államok polgárainak mély megosztottságát, a demokrata és a republikánus államok, valamint a „progresszív" és a hagyományos értékek támogatói közötti szembenállást.
Várható, hogy Trump visszatérése felszítja a belső feszültségeket és a szembenálló táborok kíméletlenségét
– hangzott a közlemény.
Orbán Viktor közösségi oldalán számolt be róla, hogy megvolt az első választások utáni telefonbeszélgetése Donald Trumppal. A miniszterelnök úgy fogalmazott: „Nagy terveink vannak!”
Szerda reggel kiderült: Donalt Trump újra megnyerte az amerikai elnökválasztást, így ha hivatalossá válik az eredmény ő lehet az Egyesült Államok 47. elnöke. Donald Trump volt az első olyan amerikai elnök Jimmy Carter óta, akinek vezetése alatt az USA nem indított háborút. Trump újabb győzelme stabil világrendet és békét hozhat, de a magyar-amerikai kapcsolatok tekintetében is eredményes korszakban bízhatunk, hiszen az Egyesült Államok frissen megválasztott elnöke politikai szövetségese és barátja Orbán Viktornak.
Donald Trump apai nagyapja, Friedrich Trump 1885-ben érkezett Németországból az Egyesült Államokba, ahol fogadók és éttermek üzemeltetésével gyűjtött vagyont. Anyai nagyanyja Elisabeth Christ szintén Németországból érkezett az új világba. A republikánus politikus édesapja Fred Trump 1905-ben született New York Bronx negyedében, élete során több ezer ingatlant építtetett és értékesített. Donald Trump édesanyja Mary Anne Skóciából érkezett 1930-ban New Yorkba, ahol szobalányként élt. Fred és Mary Trump 1936-ban házasodtak össze és Queensbe költöztek.
Donald Trump tanulmányait a Fordham Egyetemen, majd a Pennsylvaniai Egyetemhez tartozó Wharton Schoolban végezte, közgazdaságból szerzett BSc-diplomát.
Apja cégénél tanulta az ingatlanos szakmát és jelentős vagyon birtokában kezdett egyre nagyobb szabású vállalkozásokba. Több szórakoztatóipari vállalkozásban is tulajdont szerzett. Politikai pályája előtt gazdag üzletemberként és médiaszemélyiségként vált ismertté. Gyakran szerepelt beszélgetős műsorokban, filmek epizódszerepeiben, és még valóságshow-ban is feltűnt.
Donald Trump amerikai milliárdos üzletember és várandós felesége, Melania Knauss szlovén manöken megérkezik a Modern Művészetek Múzeumába New Yorkban, 2005. november 2-án. (Fotó: MTI/EPA)
2000-ben kezdett politikai karrierbe, már a 2012-es választásokon fontolgatta az amerikai elnöki posztért való indulást, de végül csak 2015. június 16-án jelentette be, hogy indul az elnökjelöltségért a Republikánus Párt színeiben.
A republikánusok jelentős része csalást emlegetett az elveszített választások kapcsán, mellyel kapcsolatban a liberális tényellenőrök is megállapították, hogy történtek visszaélések.
Donald Trumpot számos módon próbálták már elhallgattatni, évekkel ezelőtt
egy nyilvános kampányrendezvényen.
Elemzők szerint ez az amerikai elnökválasztás legalább annyira sorsdöntő volt, mint amikor a hidegháború idején Ronald Reagan visszaszerezte a republikánusoknak a Fehér Házat és megőrizte a világ békéjét.
hiszen az elnökválasztás győztese kampányrendezvényein is azt ígérte, hogy még a beiktatása előtt tárgyalásokat kezdeményez Volodimir Zelenszkijjel és Vlagyimir Putyinnal, hogy megoldást találjanak orosz-ukrán konfliktusra. A közel-keleti konfliktussal kapcsolatban is bízakodó lehet a világ, hiszen Donald Trump kezdeményezte még első elnöksége idején a történelmi jelentőségű Ábrahám-egyezményt, ami békét teremtett Izrael és a régió nagyhatalmai között.
Orbán Viktor és Donald Trump találkozója Mar-a-Lagóban 2024. július 11-én. (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
hiszen Donald Trump szövetségesként tekint Orbán Viktorra.
Kamala Harris szerdán, a washingtoni Howard egyetemen mondott beszédet.
A demokrata elnökjekölt előzőleg telefonon gratulált Donald Trumpnak a győzelemhez, és felajánlotta segítségét a békés hatalomátadás lebonyolításához. Kamala Harris külön szólt a fiatalokhoz, arra kérve őket, hogy ne keseredjenek el a vereség miatt, és soha ne adják fel a küzdelmet a céljaikért.
Kamala Harris amerikai alelnök beszéde előtt telefonon egyeztetett Donald Trumppal, akinek elismerte vereségét , demokrata párti elnökjelölt és gratulált választási győzelméhez republikánus riválisának, Donald Trumpnak a megválasztott elnökkel folytatott szerdai telefonbeszélgetésében – közölték Harris munkatársai.
Kamala Harris amerikai alelnöknek, a Demokrata Párt jelöltjének támogatói a washingtoni Howard Egyetem területén tartott eredményvárón az amerikai elnökválasztás éjszakáján, 2024. november 5-én.
MTI/AP/Mark Schiefelbein
Harris, aki szerdán később fog nyilvános beszédet tartani, „megvitatta Trumppal a békés hatalomátmenet fontosságát” – közölte az alelnök egyik magas rangú munkatársa.
– írta közleményében Steven Cheung, a republikánus jelölt szóvivője.
Gratulált Donald Trumpnak Joe Biden elnök is, és meghívta a Fehér Házba – közölte az elnöki hivatal. A 81 éves demokrata párti politikus csütörtökön intéz „üzenetet a nemzethez”, hogy szóljon a választás eredményekről és az átmeneti időszakról” – tette hozzá a Fehér Ház.
Trump Észak-Karolina, Georgia, Pennsylvania és Wisconsin billegő államokban aratott győzelmével biztosította a győzelmet szerda reggel, ezekhez csatlakozott később Michigan állambeli győzelme is.