tóth gabi
Libanoni kommandós akció siklócsónakkal.
Az izraeli haditengerészet egyik kommandója elrabolt egy libanoni férfit a Bejrúttól északra fekvő Batrúnban – írta az X mikroblogportálon Barak Ravid, az Axios amerikai hírportál riportere egy izraeli illetékesre hivatkozva. Az elrabolt férfi, Imad Amhaz a jelentés szerint a Hezbollah egyik magas rangú vezetője.
Egy izraeli katonai vezető az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint megerősítette, hogy a Hezbollah egyik magas rangú operatív vezetőjét fogták el, akit izraeli területre szállítottak, és az esti órákban folyt a kihallgatása.
A hírt az AFP francia hírügynökségnek is megerősítette egy libanoni katonai illetékes. A péntek hajnalban történt incidensről beszámolt az ANI hivatalos libanoni hírügynökség is, de nem közölte az elrabolt libanoni személyazonosságát. Az ANI szerint a kommandó a tenger felől közelítette meg a várost, majd az elfogott férfival szintén a tengeren távoztak egy motoros siklócsónakon.
Ali Hamie libanoni közmunkaügyi és közlekedési miniszter az el-Dzsadíd libanoni televízióban azt mondta, hogy az elrabolt férfi egy libanoni hajó kapitánya, aki a batrúni tengerészeti tudományos intézetben végzett posztgraduális tanulmányokat.
A Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezet állítása szerint szombaton rakétákkal lőtte az izraeli katonai hírszerzés Tel-Aviv közelében található egyik támaszpontját, valamint „rakétasortüzet” zúdított több észak-izraeli településre, így Szafed városra.
Az izraeli hadsereg szombaton azt közölte, hogy működésbe léptek a területén a légvédelmi szirénák, miután „gyanús légi célpontok” érkeztek Libanonból. Mint mondták, ez utóbbiakat ellenőrzés alatt tartják, az incidens a kora esti órákban is folytatódott.
Egy ember meghalt, tizenöt másik pedig megsebesült szombaton, amikor Izrael légicsapást intézett a libanoni fővárosnak a Hezbollah erősségének számító déli elővárosára -közölte a libanoni egészségügy-minisztérium.
a szíriai oldalon, egy ENSZ-tisztségviselő szerint segélyszervezetek létesítményeit érte találat. A határállomás, amely ellen első ízben október 25-én intéztek támadást, kulcsfontosságú a Libanonból az Izrael és a Hezbollah háborúja elől menekülők átkeléséhez.
Szeptember 23. óta – amikor Izrael fokozta a Hezbollah erősségei ellen légicsapásokat –, több mint 1900 ember vesztette életét Libanonban az AFP francia hírügynökségnek a bejrúti egészségügyi tárca adatain alapuló számításai szerint.
Izraeli légicsapások legkevesebb 52 ember halálát okozták pénteken Libanon keleti részében, Baalbek és Szúr város térségében, a libanoni egészségügyi minisztérium késő esti közlése szerint 72 további ember megsebesült.
Szombatra virradóra Libanonból három rakétát indítottak Izrael ellen, az izraeli hadsereg közlése szerint az ország középső részén egy be is csapódott, és legalább 19 ember megsebesült.
Az izraeli külügyminisztérium az X-en közölte, hogy a rakéta Tira arab faluban talált el egy épületet.
Nadzsib Mikáti libanoni miniszterelnök azzal vádolta meg pénteken Izraelt, hogy elzárkózik a tűzszünetre irányuló erőfeszítésektől, miután Izrael ismét Bejrút külvárosára mért csapásokat.
Az ANI libanoni hírügynökség jelentése szerint légicsapás érte a déli Bint Dzsebilt, illetve a Bejrúttól keletre levő Alej települést is.
Az ellenségnek tudnia kell, hogy a libanoni falvak és városok lebombázásával nem fogják visszavonulásra kényszeríteni a Hezbollah milíciáját, a szervezet fegyveresei képesek napokig, hetekig, akár hónapokig is kitartani – jelentette ki Naím Kászim, az Irán támogatta síita szervezet új vezetője szerdai televíziós beszédében.
Naím Kászim megölt elődje háborús stratégiájának folytatását ígérte a mozgalomhoz tartozó al-Manar csatornán közvetített beszédében. A Hezbollah a háború útján marad, és a korábbi vezetője, Haszan Naszrallah által felvázolt politikai keretek között folytatja tevékenységét – emelte ki.
A kedden megválasztott új vezető (főtitkár) elengedhetetlennek nevezte a Gázai övezet támogatását ahhoz, hogy a térség képes legyen szembeszállni az Izrael jelentette fenyegetéssel.
„Biztosan legyőzünk titeket, mert ez a föld a mienk. Távozzatok a földjeinkről, mert ha itt maradtok, súlyos árat fogtok fizetni érte” – üzente beszédében Izraelnek.
„Amikor a libanoni férfiak Izrael ellen harcolnak a határokon, azzal a libanoni földet szabadítják fel. Nem Irán használ fel minket az Izrael elleni harcokhoz, mint ahogyan egyesek állítják” – fejtette ki..
Bár elismerte, hogy Haszan Naszrallah szeptemberi likvidálásával Izrael valóban csapást mért a Hezbollahra, Kászim arra is felhívta a figyelmet, hogy a szervezet képes bármilyen megüresedett pozíciót betöltetni egy arra alkalmas emberrel.
Kászim eddig a Hezbollah főtitkárhelyettese volt, több mint 30 éven át a mozgalom vezető személyisége.
Egy október 8-i közvetítésben egy meg nem nevezett helyről, függönyök előtt beszélve hangoztatta: a Hezbollah és Izrael közötti konfliktus olyan háború, amely arról szól, hogy ki fog előbb sírva fakadni, és az nem a Hezbollah lesz. Azt állította, hogy a szervezet ütőképessége sértetlen maradt Izrael „fájdalmas csapásai” ellenére. Hozzátette azonban, hogy a mozgalom támogatja a vele szövetséges Nabih Berri parlamenti elnök erőfeszítéseit a tűzszünet megteremtésére.
A szervezet a háború elején még mellőzte a gázai tűzszüneti megállapodás említését mint az Izrael elleni támadásainak leállításához szükséges előfeltételét.
Szerdán tömegével menekültek az északkelet-libanoni Baalbek városnak és környékének lakosai azt követően, hogy az izraeli hadsereg felszólította őket: a Hezbollah elleni várható támadása miatt hagyják el lakhelyüket. Ez az első eset a Libanon elleni izraeli légitámadások szeptember 23-i kezdete óta, hogy Baalbek egészére és környékére kiürítési utasítást adtak ki.
Rakétatámadás érte Libanonból Metulla észak-izraeli települést és környékét, öt ember életét vesztette, egy pedig életveszélyesen megsebesült - közölte az izraeli mentőszolgálat. Délután egy újabb, Haifát és környékét érő rakétatámadás-sorozatban is életét vesztette két izraeli Kirját Ata város mellett.
A hatvan év körüli nőt és a harminc év körüli férfit – anyát és fiát – egy el nem fogott, becsapódó rakéta ölte meg. A katonai rádió értesülése szerint a vaskupola légvédelmi rendszer által nem védett mezőgazdasági területen dolgoztak.
Egy rakéta egy zárt katonai területen csapódott be, egy másik pedig egy ültetvényen. A katonai rádió jelentése szerint a halálos áldozatok közül négyen thaiföldi vendégmunkások voltak, az ötödik pedig egy izraeli földműves.
Noha a civileknek már régen el kellett költözniük a határ menti térségből, a gazdálkodók nappal mindig visszatérhetnek földjükre dolgozni.
Az izraeli hadsereg (IDF) közölte, hogy ezt követően rakétatámadás érte Libanonból a Galilea középső részén fekvő Karmiel várost és vidékét is. A támadást mintegy harminc rakétával hajtotta végre a Hezbollah libanoni síita milícia, de ezeket elfogta az izraeli légvédelem.
A háború tavaly október 7-i kezdete óta az Irán támogatta Hezbollah rendszeresen támadja rakétákkal és tüzérségi lövedékekkel Izrael északi részét. Ezekre az IDF rendre légitámadásokkal válaszol.