RETRO RÁDIÓ

A történelem sötét korszakát idézi Magyar Péter beszólása

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 11. 18. 17:57

Kiket is dobna a Dunába?

Magyar Péter már a sokadik társadalmi csoportba kötött bele – mondta el a Magyar Nemzetnek Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója.

 

 

Magyar Péter olyan közegben nyilvánult meg, amiről azt gondolta, hogy baráti közeg, így őszintén beszélt, amikor trágár kifejezésekkel szidalmazta ezúttal a magyar sajtót. A hangfelvételből és az ügyben tartott délelőtti sajtótájékoztatóból kiderült, Magyar Péter mást próbál mutatni a nyilvánosságban és mást mond a háttérben, ahol őszintén beszél a munkatársaival

– emelte ki az elemző, majd hozzátette: Magyar azzal kezdte a politikai pályafutását, hogy belekötött a kormányba. Majd elkezdte vegzálni a vele szemben kritikus médiumok újságíróit, akikkel már hasonló hangnemben beszélt, ezt követően pedig a saját követőit minősítette, akik az ő hívására mentek ki egy politikai gyűlésére. Erről szólt az előző hangfelvétel.

– Ugyanezen a hangfelvételen a nyugdíjasokat is minősítette, amikor nyugdíjaskommandóról beszélt, amit bárkire rá tud uszítani, most pedig a komplett magyar médiát szidalmazta nyomdafestéket nem tűrő stílusban – jelezte Boros Bánk Levente.

 

Magyar Péter a Dunába lökdösné az újságírókat

– Számos áthallása van Magyar Péter kijelentésének, melyek közül egyik sem előnyös a politikusnak. Ha csak arra gondolunk, hogy ő volt az, aki a Dunába dobott egy telefont, amit törvénytelenül vett el valakitől – emlékeztetett az elemző. Hozzátette, az ügyben csak azért nem folytatódik az eljárás, mert Magyar továbbra is a mentelmi joga mögé bújik.

A másik áthallás azonban jóval sötétebb, ugyanis történelmi párhuzamot is vonhatunk, hogy az emberek Dunába dobálása a történelem egyik legsötétebb időszakát idézi

– emelte ki Boros Bánk Levente.

 

Zavarodott ember benyomását kelti a Tisza Párt elnöke

A politikai elemzési igazgató kifejtette: Magyar Péternek a témában tartott sajtótájékoztatóján csak egy zavarodott embert lehetett látni és hallani.

Ugyan azzal kezdte a mondandóját, hogy csak egy mondatot mond el a hangfelvételről, mégis hosszú perceken keresztül beszélt, és olyan összeesküvés-elméleteket állított fel, amelyek egy kétségbeesett ember menekülési próbálkozásainak tűntek

– jegyezte meg Boros Bánk Levente. Szerinte jól látszik, hogy Magyar Péter csak a valóságot próbálja kimagyarázni, miközben a hangfelvételekből, de nyilvános szerepléseiből is egyértelműen kiderül, hogy Magyar Péter valójában mást mutat a nyilvánosság előtt, mint amilyen valójában.

Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, újabb, titokban készített hangfelvétel jutott el több szerkesztőséghez, ahol Magyar Péter ezúttal az újságírókról beszélt keresetlen szavakkal. Saját szavaival többeket elküldött a „k…rva anyjába”, például a liberális 444.hu és az Index munkatársait. A médiát köcsögnek nevezte, a Hír TV-seket pedig belökné a Dunába.

A balliberális sajtó gyakorlatilag egy emberként vette védelmébe Magyar Pétert, miután több olyan hangfelvétel is nyilvánosságra került, amelyeken a Tisza Párt elnöke botrányos kijelentéseket tesz, például a saját szavazóiról és munkatársairól. A Magyar érveit és szlogenjeit sokszor szó szerint átvevő dollármédiumok egyebek mellett egyrészt azzal igyekeztek bagatellizálni a botrányt, hogy kritikus részleteket hallgattak el a felvételekről, másrészt a hanganyagokat egészében próbálták hamisnak beállítani. Eközben egy frissen kikerült hangfelvételen Magyar részben épp az ő szekerét toló lapokat becsmérelte.

 

POY_4678

20241023 Budapest
A Tisza Párt megemlékezése az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján.
fotó: Polyák Attila (PA)
MW
képen: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Fotó: MW

A Partizán egyik műsorvezetőjének kijelentése alapján Magyar Péter bűncselekménnyel robbant be a hazai politikába. Ruff Bálint persze másról beszélt, így fogalmazott: „Jelen pillanatban, az elmúlt 3-4 napban (…) azt hallgatjuk, azt nézzük, hogy tudjuk azt, hogy a Fidesz fizetett valakinek ezért a felvételért és mindennap ezt a felvételt hallgatjuk közösen. Amit tudjuk, hogy egy bűncselekmény alapján lett megszerezve, mert mást lehallgatni és utána azt kirakni az internetre, az egy bűncselekmény”. Ruff a Vétó című műsorban mindezt azokkal az elmúlt napokban nyilvánosságra került felvételekkel kapcsolatban mondta, amelyeken a Tisza Párt elnöke egyebek mellett az európai parlamenti képviselőjelöltjeit gyalázta. 

Figyelemre méltó, hogy míg a jogász végzettségű Ruff a mostani felvételek kapcsán bűncselekményről beszélt, azt nem kifogásolta, hogy korábban Magyar Péter a saját feleségével folytatott beszélgetését rögzítette titokban, az asszony tudta nélkül, majd a felvételt engedély nélkül közzétette. 

Emlékezetes: Magyar Péter még tavasszal hozott nyilvánosságra egy verziót kettejük beszélgetéséről, amelyet az ügyészségre is bevitt a korrupcióról szóló állításai bizonyítékaként. Egy bírósági végzésből azonban kiderült: az ügyészségen tett tanúvallomásaiban Magyar mást állított a felvételről, mint nyilvánosan. A Varga Judit tudta nélkül rögzített felvétel kapcsán egyébként a baloldali sajtó jellemzően nem fogalmazott meg súlyosabb jogi vagy etikai aggályokat.

A Partizán mellett számos más baloldali médium is tompítani igyekezett Magyar Péternek az elmúlt hetekben kikerült felvételeken elhangzott, botrányos szavait. Ironikus, hogy a Tisza-vezér mellé álló dollármédiumok között több olyan is volt, amelyekről a pártelnök gyűlöletkeltő obszcén kijelentéseket tett egy friss felvételen. A november 18-án nyilvánosságra került hanganyagon Magyar az Indexet és a 444.hu-t például „k…rva anyjába” küldte, a média munkatársait pedig nemes egyszerűséggel k…csögnek nevezte. 

Nem tudni, hogy az új felvétel változtat-e Magyar és a balos sajtó viszonyán, mindenesetre néhány napja a dollármédiumok még igyekeztek megvédeni a Tisza Párt elnökét. Noha utóbbi „agyatlannak” és „Soros-ügynöknek” nevezte az EP-képviselőit, a Telex úgy összegezte a felvétel tartalmát, hogy „Magyar Péter egy újabb hangfelvételen pártja EP-képviselőinek tehetségtelenségéről beszél”.

Több balos orgánum azzal is bagatellizálni igyekezett a felvételek jelentőségét, hogy bulvártörténetként próbálták beállítani a politikailag is releváns, súlyos állításokat. A Soros György blogjaként is emlegetett 444.hu például a Barátok közt sokezredik epizódjának nevezte az újabb fejleményeket. Itt megjegyzendő, hogy korábban Magyar arról írt a Facebookon: a 444.hu több munkatársával is találkozott, Kaufmann Balázzsal pedig „konspiráltan is”, bármit is jelentsen ez.

Figyelemre méltó, hogy Kaufmann a hét elején nemes egyszerűséggel évődésnek tituálta, amikor az egyik felvételen Magyar azzal fenyegette volt barátnőjét, Vogel Evelint, hogy ráuszítja a „nyugdíjaskommandót”, ráadásul halálos fenyegetéseket is kilátásba helyezett. – Evi (…) majd rád uszítom az embereket. (…) Majd kapsz közben ilyen halálos fenyegetéseket. Majd rád uszítom a nyugdíjaskommandómat – hallható a felvételen. Megjegyzendő: a 24.hu szintén elhallgatta a halálos fenyegetésekről szóló részt a beszámolójában. 

A Hvg.hu – amely erősen a Tisza javára hajló közvélemény-kutatást is közölt nemrégiben – egyben átvette Magyar szlogenjeit, amikor egy cikkben ők is magyar Watergate-botrányt emlegettek. A 444-hez hasonlóan a Hvg.hu is igyekezett elkenni, hogy Magyar megfenyegette a volt barátnőjét.

A portál szintén Magyar Péter narratíváját követte, amikor arról írt, hogy „A személyes bosszúvágy és a pártérdek együttesen eredményezhette azt az újabb akciót, amelyet a Tisza Párt elnöke megelőző csapással próbált semlegesíteni. A leleplezőnek szánt hanganyagok kölcsönös nyilvánosságra hozatala közben a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy alappal tarthat a Fidesz és Orbán Viktor a Tisza Párttól és Magyar Pétertől.”

A Hvg.hu abban is csúsztatott, hogy azt írta: olyan mondatok is voltak az egyik hangfelvételen, amelyeket Magyar „biztosan nem mondott”. Ezzel szemben a Tisza-vezér mindössze egyetlen, pontosan meg nem nevezett mondatról állította, hogy nem az övé.

Mindeközben az ATV egyik múlt heti híradójában anélkül vették sorra Magyar Péter védekezéseit, hogy bejátszották volna a hangfelvételeket, amelyeken Magyar a szavazóit egyebek mellett „büdösnek” nevezte, illetve a Vogel Evelin ellen irányuló halálos fenyegetésekre tett célzásokat. 

Több balliberális sajtóorgánum abba az irányba is megpróbálta elvinni a Magyar állításai kapcsán kipattant botrányt, hogy megkérdőjelezték a felvételek valódiságát. – Bő másfél évvel a következő parlamenti választás előtt úgy tűnik, politikai szintre emelték Magyarországon a deepfake-ekről, vagyis a mesterséges intelligencia által generált vagy manipulált hangokról, illetve videókról szóló diskurzust – írta a 24.hu a minap. November 13-án pedig a Telex a következő címmel igyekezett hatástalanítani az első kikerült hangfelvételt: „Tényleg kamu a Magyar Péterről kiszivárogtatott hangfelvétel? Fogalmunk sincs, és önnek se!”

Arra is érdemes kitérni, hogy bár a múlt héten újabb és újabb felvételek láttak napvilágot Magyar Péterről, a testvére, Magyar Márton portálja, a Kontroll november 12. és november 17. délután között le sem írta Magyar Péter nevét a honlap keresője szerint. Sőt, egész héten nem számoltak be a Tisza-vezér és Vogel Evelin beszélgetéseit tartalmazó hangfelvételekről.

Emlékezetes, Magyar Márton azt ígérte a portál alapításakor, hogy függetlenek lesznek. Ahogy akkor fogalmazott: „A Kontroll független műhely, én pedig minden ellenkező híresztelés ellenére soha nem voltam Péter sajtósa, mi több, soha nem folytam bele a párt ügyeibe sem. (…) Úgyhogy az égvilágon semmi okát nem adtam, hogy letiszatévézzenek minket.”

Az először napvilágra került felvétel kapcsán a Transzparens Újságírásért Alapítvány is elemezte a balliberális média hozzáállását, s azt állapította meg, hogy „váratlan mintázatot adott ki azoknak a baloldali orgánumoknak az okfejtése, amelyek azzal szokták vádolni a jobboldali sajtót, hogy a lényeges ügyek helyett azok hátterével, a háttérhatalommal foglalkozik inkább, hogy elterelje a figyelmet a valóságról.” A Telex, a 444, a HVG és a 24.hu a hanganyagokkal kapcsolatos cikkeinek leadjei sok mindent kiemeltek, csak a felvétel tartalmát nem, miközben Magyar Péter narratívájának jutott hely a baloldali portálokon. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.