tóth gabi
Egyre több a szélsőbalos fizikai támadás.
Az AfD sátra egy rendezvényen Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP
2024 első félévében 84 erőszakos támadást követtek el német politikusok ellen, ami meredek emelkedés 2023-hoz képest, amikor 23 ilyen támadást regisztráltak – közölte a német kormány október 1-jén Martin Hess, az AfD Bundestag-képviselőjének kérdésére adott válaszában, írja a Brussels Signal hírportál.
Ezekben a támadásokban leggyakrabban az AfD politikusai voltak a célpontok: 84 esetből 48 alkalommal.
A második helyen a Zöldek állnak, akiket 18 alkalommal támadtak meg, őket követik a kereszténydemokraták (CDU/CSU), akiket hatszor, a Die Linke politikusait ötször, a liberálisokat pedig egyáltalán nem.
Az erőszakos cselekmények fő elkövetői a jelentések szerint a szélsőbaloldalhoz köthetőek, akik 41 támadást követtek el az AfD politikusai ellen, egyet pedig egy CDU-s képviselő ellen. Kilenc támadást a radikális jobboldal tagjainak tulajdonítottak – ötöt a Zöldek politikusai, hármat a Die Linke és egyet a Szociáldemokrata Párt (SPD) képviselője ellen követtek el.
2023-ban is az AfD politikusai voltak a politikai erőszak fő célpontjai: a 23 támadásból 18 ellenük irányult.
Az idei év első felében a rendőrség és a titkosszolgálatok által működtetett „Közös szélsőség- és terrorizmusvédelmi központ a jobboldali szélsőségek/terrorizmus elleni küzdelemért” nyolc olyan ügyet kezelt, amelyekben egy párt intézményei vagy azok képviselői elleni támadásokat vagy tervezett támadásokat követtek el. Ebben az időszakban a megfelelő „Baloldali szélsőségesség/terrorizmus elleni védelmi központ” kilenc esetben foglalkozott pártintézmények vagy a Bundestagban képviselt pártok képviselői elleni támadásokkal.
A kormányzati statisztikákra reagálva Hess az X közösségi oldalon arról írt, hogy a támadások és a vandalizmus nem csupán kisebb bűncselekmények.
Liberális-demokratikus rendünk ellenségei ilyen akciókkal próbálnak elfogadhatatlan befolyást gyakorolni a demokratikus folyamatokra, és államellenes programjukhoz igazodó módon torzítják a politikai diskurzust
– fogalmazott.
Mint írta, a radikális baloldali erőszak fő célpontja ismét az AfD, a pártot aránytalanul sok támadás éri.
Ez rávilágít a baloldali szélsőségesség lekicsinyítésének következményeire, párosulva az AfD tartós rágalmazásával, megbélyegzésével és dehumanizálásával a többi párt részéről
– emelte ki.
Megjegyezte, hogy a szakértők a baloldali erőszak további eszkalálódására figyelmeztetnek, amely akár halálos áldozatokkal is járhat. „Ez elfogadhatatlan, és szigorú zéró tolerancia stratégiával kell reagálni rá” – emelte ki.
Martin Hess hozzátette: az erőszakmentesség a politikai vitákban a működő demokrácia alapvető feltétele, ezért az államnak végre határozottan fel kell lépnie a szélsőségesség minden formája ellen, és nem engedheti meg magának többé, hogy szemet hunyjon a baloldali szélsőségesség felett.
Hess a nem erőszakos bűncselekményekre vonatkozó releváns számadatokat is megkapta. A rendőrség több mint 10 000 politikai indíttatású (nem erőszakos) bűncselekményt regisztrált, amelyek pártok képviselői, pártirodák és választási plakátok ellen irányultak. A legtöbb ilyen támadás a Zöldeket, a második legtöbbet az AfD-t érintette. A leggyakrabban említett bűncselekmény a rágalmazás volt.
Martin Hess szerdán arról is írt közösségi oldalán, hogy mintegy 40 maszkos baloldali szélsőséges próbált megrohamozni egy rendezvényt, amelyet a Junge Alternative, az AfD ifjúsági szervezete rendezett Aachenben a hétvégén.
„Az észak-rajna–vesztfáliai rendőrség egy tucat járőrkocsival érkezett, és a szövetségi rendőrséget is erősítésként kellett hívni. A masszív rendőri jelenlétre azért volt szükség, hogy visszaszorítsák az erőszakos Antifát, amelyhez palesztinbarát antiszemiták is csatlakoztak” – írta Martin Hess az esetről a X-en, és kiemelte:
Az, hogy Németországban ilyen jeleneteket kell megfigyelnünk, Faeser szövetségi belügyminiszter és Haldenwang, az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőjének teljesen helytelen és megbocsáthatatlan prioritásrendszerezésének köszönhető. A hozzájuk hasonló politikai vezetők azok, akik folyamatosan bagatellizálják a baloldali erőszakot, és ezzel legitimálják azt a szélsőségesek szemében. Ezek a mélyen antidemokratikus csoportok csak abban érdekeltek, hogy a meglévő állam- és társadalmi rendünket tömeges erőszak alkalmazásával lerombolják.