RETRO RÁDIÓ

Súlyos korrupciós vádak a Manfred Weber vezette Európai Néppárt ellen

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 10. 30. 19:20
Frissítve2024. 10. 30. 19:26

Nyomoz az Európai Ügyészség.

A belga rendőrség három személy ellen indított korrupció gyanúja miatt nyomozást Manfred Weber 2019-es kampányával kapcsolatban, jelentette legfrissebb címlapsztorijában a Politico.
 Az EU  ügyészei vizsgálják a csalással és korrupcióval kapcsolatos vádakat, beleértve Manfred Weber részvételét mindebben.

Korrupció gyanúja  Manfred Weber körül

A nyomozás  azt kívánja felderíteni, hogy az egyik legbefolyásosabb brüsszeli politikus és a parlament legnagyobb képviselőcsoportjának vezetője a meggyanúsított három személlyel együtt az 2019-es európai parlamenti választási kampány során milyen súlyos pénzügyi visszaéléseket követhetett el.

A nyomozást az Európai Ügyészség (EPPO) kezdeményezte és folytatja el, amelynek feladata az uniós pénzekkel való visszaélések felszámolása – nyilatkozta a POLITICO-nak két belga rendőr és a belga ügyészség szóvivője.

A belga rendőrség három, köztük két magas rangú  EU tisztviselő ellen ellen nyomoz, akik Weber 2019-es kampányában játszottak fontos szerepet. Ez derült ki azokból a dokumentumokból amelyeket a POLITICO  rendelkezésére bocsátottak.

A vizsgálat elsősorban arra irányul, hogy a három személy jogtalanul kapott-e kifizetéseket az Európai Néppártól Manfred Weber közreműködésével – közvetlenül az EPP képviselőcsoporttól valamint a Néppárt európai parlamenti képviselőitől.

A képviselőcsoportoknak szánt, adófizetők által finanszírozott pénzt szigorúan tilos politikai kampányokra felhasználni..

 A POLITICO által megtekintett belga rendőrségi dokumentumok tanúkihallgatásokról szólnak. Az ügyben felmerül a közokirat-hamisítás, a csalás és a korrupció gyanúja.

Manfred Weber egyelőre tagadja, hogy tudna a bűnügyi eljárás megindításáról.

„Nem keresett meg minket az Európai Ügyészség, a belga hatóságok, sőt semmilyen más bűnüldöző szerv  sem"– áll az Európai Néppárt legfrissebb közleményében.

 A Politico úgy értesült, hogy az elmúlt hetekben a belga korrupcióellenes hivatal rendőrei  már kihallgattak olyan tanúkat, akik Weber 2019-es európai parlamenti választási kampányában dolgoztak.

 Három konkrétan megnevezett személy tevékenységről gyűjtöttek adatokat, akiket a gyanú szerint  Manfred Weberék törvénysértő módon uniós pénzekből fizettek. A POLITICO nem nevezte meg a gyanúsítottakat.

A Magyar Péter nevével fémjelzett Tisza Párt deklaráltan az Európai Ügyészség híve; ám ez most éppen a pártcsaládjukra, az Európai Néppártra (EPP) üt vissza, amelyhez a nyáron leigazoltak az Európai Parlamentben. 

 

Kétszer vehetett fel pénzt 

Két napja a La Gaceta konzervatív spanyol lap nyíltabban is írt minderről.

A belga ügyészség nyomoz Ouarda Bensouag-val, Manfred Weber eddigi francia kabinetfőnökével szemben, aki november 1-jétől a pártcsalád, illetve annak frakciója főtitkárának tisztét töltheti be. Azért vizsgálódnak vele kapcsolatban, mert egyszerre vehetett fel pénzt a néppárttól és az Európai Parlamenttől, amit pedig tilt az uniós szabályozás. Bővebb részletek erről egyelőre nem váltak ismertté. 

De az ügyről a Europe Unfiltered hírportál is ír, mégpedig abban az összefüggésben, hogy az európai szocialistákat tavaly sújtó Katar-gate korrupciós botrány után a néppártiaknak a legkevésbé sem hiányzik egy hasonló, miközben Webert — az EU intézményrendszerének Ursula von der Leyen bizottsági elnök utáni legbefolyásosabb emberét — személyi ambíciók is fűtik. Az ügyek az EPP-n belüli belharcokkal is összefüggenek. 

Weber a Katargate-tel összefüggésben korábban maga is a szigorúbb szabályok szükségességéről papolt

Bensouag-val kapcsolatban a hírek szerint most azt is mérlegelhetik, hogy ő Michael Alexander Speiser befolyásos, igazgatói beosztású, CDU-közeli német uniós tisztviselő a férje. 

 

Kínos előzmények  

A Gaceta.es emlékeztet: az EPP-vel kapcsolatban korábban is merültek fel korrupciós vádak az utóbbi időben. 2022-ben Mario Voigtot, Weber 2019-es uniós kampányának online megjelenésekért felelős igazgatóját eljárás alá vonták a németországi Erfurtban, és mentelmi jogának felfüggesztését is kérték. Mégpedig azért, mert a koronavírus-járvány idején arcmaszkok értékesítéséből húzhatott hasznot. A belga rendőrség tavaly ezzel kapcsolatban razziát is tartott az EPP brüsszeli irodáiban.  

Az EPP-ben szintén igazgatói beosztásban dolgozóbelga Tom Vandenkendelaerével szemben – akit Weber a kabinetfőnökének nevezhet ki –szintén folytattak már hasonló ügyekben vizsgálatot. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.