tóth gabi
Egy tévéműsorban szögezte ezt le.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: AFP)
A szövetség egyes vezetői már alig várják, hogy Ukrajna csatlakozzon, de úgy tűnik, Robert Fico egyáltalán nem kér ebből.
Amíg én irányítom a szlovák kormányt, utasítani fogom a képviselőinket, hogy soha ne egyezzenek bele Ukrajna NATO-csatlakozásába
– jelentette ki határozottan a szlovák vezető.
Ez az álláspont szembe megy Mark Rutte, a NATO új főtitkárának véleményével, aki szerint Ukrajna közelebb van a NATO-hoz, mint valaha, írja a Politico brüsszeli hírportál. De Fico nem hatódott meg ettől, és keményen kitart véleménye mellett.
A helyzet pedig nagyon egyszerű, új országok NATO-ba való felvételéhez a szövetség tagjainak egyhangú beleegyezése szükséges.
Mint arról korábban lapunk is beszámolt, Fico jövőbeli tervei között az is szerepel, hogy részt vesz a második világháború 80. évfordulójának ünnepségén Moszkvában.
A hat ukrajnai frontszakasz közül háromról számolt be előretörésről vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
A hadijelentés szerint Ukrajnában az orosz erők 18 ellentámadást vertek vissza, Kurszk megyében pedig négy ellentámadási és két, a határon át tervezett betörési kísérletet hiúsítottak meg.
Az orosz beszámoló az Ukrajnában az elmúlt nap folyamán megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek mellett egy üzemanyagraktárt Odessza közelében, magában a kikötővárosban egy európai lőszert szállító konténerhajót kirakodást közben – a csapást Iszkander rakétával hajtották végre -, a Hmelnyickij megyei Sztarokonsztantyiniv repülőtérének infrastruktúráját, több drónirányító központot, négy lőszerraktárt, egy harckocsit, négy páncélozott harcjárművet, két nyugati gyártmányú 155 milliméteres önjáró és négy vontatott tarackot, amerikai HIMARS sorozatvetők három rakétáját, továbbá 68 repülőgép típusú drónt.
Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy a kurszki régióba betörő ukrán erők az augusztus 6-án indított támadásuk során több mint 20 800 embert, 136 harckocsit, 66 gyalogsági harcjárművet, 98 páncélozott személyszállító járművet, 885 páncélozott harcjárművet, 584 gépkocsit, 171 tüzérségi löveget és 33 sorozatvetőt veszítettek.
Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) közölte, hogy büntetőeljárást indított az ukrán 41. önálló gépesített dandár, a 103-as önálló területvédelmi brigád, valamint egyes félkatonai csoportok fegyveresei ellen két nő és egy férfi különös kegyetlenséggel elkövetett meggyilkolásának ügyében a kurszki régió Szudzsai járásában. A bűncselekmény 2024. augusztus 11-én történt.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az egy hét múlva esedékes, úgynevezett Ramstein formátumú csúcstalálkozón kívánja bemutatni „győzelmi tervét” országa szövetségeseinek.
„Bemutatjuk a győzelmi tervet, amely világos, konkrét lépéseket tartalmaz a háború igazságos befejezésére. Partnereink elszántsága és Ukrajna megerősödése az, ami megállíthatja az orosz agressziót” – írta Zelenszkij szombaton az X-en.
Október 12-én az amerikai légierő ramsteini támaszpontján tartják következő magas szintű találkozójukat az Ukrajnát támogató országok, köztük a NATO valamennyi tagállama. Az ülést Joe Biden amerikai elnök irányítja majd.
Az ukrán légierő közölte, hogy
A légvédelem három drónt lelőtt a dél-ukrajnai Odessza térségében, tíz drón pedig „eltűnt” az ország északi és déli részén. A közlés szerint az elektronikus hadviselési rendszereknek köszönhetően a rakéták sem érték el céljukat.
Jurij Ihnat, a légierő szóvivője az Ukrajinszka Pravda hírportálnak elmondta, hogy az orosz hadsereg az iráni gyártású Sahid drónok mellett egyre gyakrabban használ ismeretlen típusú drónokat is. Szavai szerint ezek többségét az ukrán elektronikus hadviselési rendszerek hatástalanítják, és anélkül zuhannak le, hogy kárt okoznának. Megjegyezte, hogy az éjjel lelőtt három drón Sahid típusú volt, az elveszett tíz pedig valószínűleg más típusú.
A déli Mikolajiv megye kormányzói hivatala szombaton közölte, hogy előző este az orosz erők ugyancsak levegő-föld rakétákkal mértek csapást a megyeszékhely, Mikolajiv város infrastrukturális létesítményeire. A támadásban senki sem sebesült meg.
Az ukrán katonai hírszerzésnél a KyivPost hírportálnak elmondták, hogy a csütörtökön az orosz ellenőrzés alatti Donyeck város környékére mért ukrán rakétacsapásban több mint húsz ellenséges katona vesztette életét, köztük hat észak-koreai tiszt. Észak-Koreából azért érkeztek tisztek Ukrajna megszállt részébe, hogy konzultációkat folytassanak orosz kollégáikkal. Az ukrán támadásban további három észak-koreai katona megsebesült.
Jurij Belouszov, az ukrán főügyészség háborús bűntettek kivizsgálásával foglalkozó osztályának vezetője egy tévéműsorban elmondta, hogy az ukrán hatóságok tudomása szerint az orosz hadsereg eddig 93 ukrán hadifoglyot végzett ki a harctéren. Szavai szerint hivatala az ukrán hadifoglyok kivégzésének túlnyomó többségét – mintegy 80 százalékát – idén jegyezte fel. Kitért arra, hogy csütörtökön Telegram-csatornákon terjesztettek egy friss videófelvételt egy újabb ukrán katona kivégzéséről, ami miatt a főügyészség azonnali hatállyal vizsgálatot kezdeményezett az Ukrán Biztonsági Szolgálatnál (SZBU).
A katonai mozgósítás elkerülését hamis dokumentumok kiállításával segítő egészségügyi hivatali alkalmazottakat lepleztek le az ukrán hatóságok pénteken a nyugat-ukrajnai Hmelnickij és a keleti országrészben lévő Harkiv megyében.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a Harkiv megyei ügyészi hivatal közlése szerint a kelet-ukrajnai régióban 13 egészségügyi tisztségviselőt vettek őrizetbe. Az illegális tevékenység szervezője a nyomozás eredménye szerint a katonai szolgálatra való alkalmasságot is vizsgáló harkivi orvosi és szociális központ vezetője volt, aki – 12 bűntársával együtt – pénzért hamis rokkantsági igazolást állított ki hadköteles korú férfiaknak.
Miattuk Ukrajna különböző régióiból több mint négyszáz hadköteles korú tudta törvénytelen úton elkerülni a mozgósítást.
A rendfenntartók a nyomozás keretében 89 házkutatást tartottak, ezek során iratokat, mobiltelefonokat, számítástechnikai eszközöket, valamint több mint 500 ezer dollárt, csaknem 80 ezer eurót, több mint 1 millió hrivnyát és orosz rubelt foglaltak le.
Az Állami Nyomozó Iroda (DBR) honlapján arról számolt be, hogy munkatársai jogellenes gazdagodás vádjával leleplezték a Hmelnickij megyei orvosi és szociális központ vezetőjét és fiát, akiknél a házkutatások során csaknem 6 millió amerikai dollárnak megfelelő készpénzt találtak különböző pénznemekben. A központ vezetőjének fia az ukrán nyugdíjalapnál tölt be vezetői tisztséget. A rendfenntartók büntetőeljárást indítottak ellenük, mert a gyanú szerint rokkanttá nyilvánítottak olyan egészséges férfiakat, akik így próbálták meg elkerülni a katonai szolgálatot. A központvezető irodájában 100 ezer dollárt és hamis orvosi dokumentumokat találtak a mozgósítást elkerülőknek kiállított fiktív diagnózisokkal, a házukban pedig több mint 5 millió dollárt, 300 ezer eurót és 5 millió hrivnyát (47 millió forint), valamint drága ékszereket találtak.
A bűnüldöző szervek azt is kiderítették, hogy a család harminc ingatlannal rendelkezik Hmelnickijben, Lvivben és Kijevben, ezen felül kilenc luxusautó, 48 millió hrivnya (448 millió forint) értékű vállalati tulajdonhányad, szálloda- és étteremkomplexum, valamint Ausztriában, Spanyolországban és Törökországban lévő ingatlanok vannak a tulajdonukban. Emellett a család mintegy 2,3 millió dollárt tart külföldi számlákon. A nőt és fiát csalással, bűncselekménnyel megszerzett vagyon legalizálásával, a vagyonnyilatkozatokban valótlan adatok feltüntetésével és jogellenes gazdagodással vádolhatják meg, amiért akár 12 évig terjedő börtönbüntetésre is ítélhetik őket teljes vagyonelkobzással.