tóth gabi
Nem remegett a keze.
Budapest Önkormányzati képviselői testületi ülés a 8. kerületben Fotó: Ványi Ákos VAA City Magazin/Hír Nyolc képen: Pikó András polgármester Fotó: Ványi Ákos
A józsefvárosi alakuló képviselő testületi ülésen is a politikus zsebek voltak napirenden. Pikó András balliberális polgármester megemeltette saját fizetését, januártól Pikó illetménye költségtérítéssel már havi másfél millióra rúg, a három alpolgármestere sem jár rosszul, ők fejenként 1,35 milliót vihetnek haza. Az eskütételek után rögtön a városvezetők javadalmazásáról döntött az új megalakult testület. Rádai Dániel városfejlesztésért felelős alpolgármester mellett új helyettesei is lettek Pikónak. A momentumos Sátly Balázs és a Pikót polgármesternek jelölő C8-as Udvarhelyi Tessza. Sátly gazdasági kérdésekért, Udvarhelyi pedig társadalmi kapcsolatokért felel majd.
Az alakuló ülésen a személyi és anyagi kérdések mellett új szabályokat is bevezetett Pikó András. A Józsefvárosi Fidesz közleményben azt írták:
mára nyilvánvaló lett, hogy Pikó András nem szereti a demokráciát, fél a vitától. Az új képviselő-testület alakuló ülésén drasztikusan csorbította a jobboldali képviselők jogait, miközben a demokrácia fontosságáról beszélt.
– A kerületi baloldal által bevezetett új szabályok értelmében korlátozzák a képviselői kérdéseket, a hozzászólások hosszát és mennyiségét. Az indok szerint azért teszik, mert övék a hatalom – közölte a helyi kormánypárt. Mint írták: Pikó András emellett politikai kifizetőhelyként kezeli a Józsefvárosi Önkormányzatot. Saját kampányfőnökét jól fizető pozícióba emelte, a
bizottsági helyekre pedig több mint ötször annyi tagot szavazott meg magának a baloldal, mint szavazatok közel felét megszerző Fidesz.
Ezzel a polgármester azt a több mint 11 ezer választót csapja arcul, akik a legnagyobb jobboldali pártszövetségre adták le a voksukat.
– Nehéz ezeket a lépéseket másként értékelni, mint a hatalom feletti ellenőrzés ellehetetlenítése annak érdekében, hogy nyugodtan folytathassák Józsefváros lezüllesztését és zsebre tehessék a józsefvárosi emberek pénzét. A Józsefvárosi Fidesz felszólítja Pikó Andrást, hogy hagyjon fel a demokrácia felszámolásának kísérletével – zárták közleményüket.
Fizetésemeléssel kezdődött a ciklus Ferencvárosban és Hegyvidéken
Mint a Magyar Nemzet beszámolt: annak ellenére, hogy Baranyi Krisztina már 2019-es kampányában azt ígérte, hogy vezetése alatt a Ferencvárosi Önkormányzat nem lesz pártok kifizetőhelye, épp az ellenkezője történik. Az általa vezetett önkormányzat két legnagyobb cége kifizetőhelyként működik, folyamatosan ott kapnak új megbízást az álláshalmozó vagy parkolópályára került baloldali politikusok és szakemberek.
A legutóbbi ilyen személy Balogh Samu, a főpolgármester korábbi kabinetfőnöke, aki a napokban lett Baranyi Krisztina döntésére a Ferencvárosi Vagyonkezelő és Városfejlesztő Zrt. (FEV IX. Zrt.) igazgatósági tagja.
A Kutyapárt frakciójában ülő Baranyi korábban azt ígérte, hogy együtt fog működni a DK–MSZP és a Fidesz–KDNP ellenzékkel is, ehhez képest korlátozta a képviselők jogait, míg a sajátját megnövelte, így a testület többi tagja gyakorlatilag nem tudja képviselni a rájuk szavazó ferencvárosiakat annak ellenére, hogy több voksot kaptak, mint maga Baranyi. Ennek köszönhetően Ferencváros polgármestere egy személyben dönt a cégvezetőkről és közbeszerzésekről is, amelyhez bírálói szerint az átláthatóságot sem biztosítja.
A XII. kerületben a kutyapártos–momentumos többség megszavazta a képviselők megemelt juttatásairól szóló javaslatot,
ami közel félmilliárd forint többletterhet jelent majd a kerületnek.
Ráadásul a saját pénztárcájuk vastagítása mellett lefelezték a bizottsági helyeket, ezzel elérve azt, hogy az ellenzéki tagok továbbra is a korábbi egyensúlyban képviselhessék a hegyvidékieket.
Több változtatást is eszközölt Pikó András Józsefváros vezetésében. A Momentum által jelölt, független balliberális polgármester egyértelműen a Momentumnak kedvez a városvetetés kialakításában.
Kabinetfőnöke a momentumos Illés Péter maradt, miközben az LMP-ből a Momentumba igazoló Sátly Balázst és a momentumos Rádai Dánielt jelölte alpolgármestereknek. Az utóbbi a korábbi ciklusban is városfejlesztési alpolgármesterként dolgozott, többek között neki köszönhető a több száz parkolóhely felszámolása a kerületben.
A szocialista Szili-Darók Ildikó helyett Pikó kampányfőnökét, Udvarhelyi Tesszát jelölte az alpolgármesteri csapatba. Mint ismert, Szili-Darók polgármesterként indult az önkormányzati választáson, szembefordulva Pikó András csapatával. Erőss Gábor (Párbeszéd–Zöldek) sem folytathatja alpolgármesterként, akinek nyilvánosságra került egy levelezése, amelyben azt írta:
Pikó András csapnivaló városvezető, aki arrogáns, és gyakran dühkitörései vannak, mert a hivatala a bolondját járatja vele, a szocik eközben mutyiznak az ingatlanokkal.
A nyilvánosságra került levél ellenére Pikó és Erőss meg tudott egyezni a párbeszédes politikus indulásáról, ami azért érdekes, mert korábban Pikó nem akart a Párbeszédnek helyet adni a képviselői listáján. Erőss erről csalódottan posztolt is.
Visszatérve Udvarhelyi Tesszára, aki elsősorban A Város Mindenkié csoport akcióiból ismert, majd Pikó színre lépésével a Közösségi Részvételi Iroda vezetést kapta meg, vagyis a lakossággal és a civil egyesületekkel való kapcsolattartást. Ami kézenfekvő feladat volt Udvarhelyi számára.
Az általa alapított Közélet Iskolája Alapítvány abban az Auróra Közösségi Házban és kocsmában működik, ahonnan a Budapest Pride-ot szervezik, és számos Soros György által támogatott civil egyesület is székhelye is található.
Megjegyzendő, hogy mielőtt Pikó Andrást polgármesternek választották volna, ő is kuratóriumi tagja volt a Közélet Iskolájának. Egyértelmű, hogy Pikó ismertsége a sorosista Udvarhelyivel nem új keletű, úgy tűnik: tudatosan készültek arra, hogy a globalisták elfoglalják a VIII. kerületet. Ezért az sem meglepő, hogy Pikó első polgármesteri intézkedései között volt, hogy a lakók panaszai miatt bezárásra ítélt Aurórát megmentse, fittyet hányva a helyiek kéréseire. Az Auróra utcai lakók és az önkormányzat ellenséges viszonyát azóta sem sikerült rendezni.
A baloldali aktivistaközpontként működő Auróra kocsmából indult a Jámbor András félre Mérce is.
A Közélet Iskolájautolsó, idén májusban leadott beszámolója szerint többek között adományokat kapott
a Soros György-félé Nyílt Társadalom Alapítványtól közel 12 millió forintot, a German Marshall Fund alapítványtól közel 9 millió forintot, a Faith in Action Networktől közel 10 millió forintot, a Multitudes Foundationtől közel 12 millió forintot. A Good Move GmbH közel hét és fél millió forintot adott, és az országgyűlési kampányból ismert, tiltott kampányfinanszírozás miatt hírbe hozott Action for Democracy amerikai szervezettől közel hétmillió forint támogatást kaptak.
Udvarhelyi még a 2019-es választást követően utazott tanulmányútra az Egyesült Államokba, amelynek eredményeként Pikó és a C8 nevű szervezete is elkezdte használni az Action Network választások befolyásolására alkalmas hálózatépítő rendszerét, amit a Szuverenitásvédelmi Hivatal is vizsgál.
Továbbá Udvarhelyi egy külföldieknek tartott önkormányzati kampányfórumon elmondta: tudatosan tartják alacsonyan az ingatlanárakat a kerületben. A józsefvárosi Fidesz erre úgy reagált: kiderült Pikóék, tudatosan „ócsítják” a kerületet. Mint ismert, az utóbbi években visszatért a drog a kerületbe, és rengeteg hajléktalan tartózkodik életvitel-szerűen Józsefváros utcáin. A lakók pedig elviselhetetlen állapotokról számolnak be, amely miatt az ingatlanok csak nyomott áron adhatók el.