RETRO RÁDIÓ

Magyarország minden kiképzett katonával erősebb és biztonságosabb

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 10. 12. 17:44

Erről beszélt a honvédelmi miniszter.

Magyarország minden területvédelmi tartalékos, szerződéses és hivatásos katonával erősebb és biztonságosabb – jelentette ki a honvédelmi miniszter szombaton Budapesten, a Magyar Honvédség területvédelmi tartalékos állományának összevont katonai eskütételén.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának (NKE HHK) budapesti campusán, a Zrínyi Miklós laktanyában tartott ünnepségen úgy fogalmazott: 1179-en jöttek össze az ország minden sarkából, hogy életre szóló fogadalmat tegyenek.

Hozzátette, hogy amióta a Magyar Honvédség bevezette az önkéntes tartalékos rendszert, ekkora létszámú katonai eskütétel még nem volt.

Az esküt tett katonákhoz szólva kiemelte, felemelő érzés, hogy a haza számíthat az önként vállalt szolgálatukra.

Az ünnepségen a honvédelmi miniszter azt mondta, hogy amikor június közepén elindították a „Szeretem, megvédem!” kampányt, akkor nem behívót, hanem meghívót küldtek. Mostanra több mint 2600 hazafi „válaszolt a meghívásra” és szerződést kötött a Magyar Honvédséggel (MH) – hangsúlyozta.

Kiemelte, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi önkéntes még soha nem csatlakozott a haderőhöz.

„Szeretjük a hazánkat és készen állunk megvédeni. Készen állunk arra, hogy együtt erősítsük Magyarország, a magyar emberek biztonságát” – hangoztatta a miniszter.

Közölte, a frissen belépők közül már 300-an úgy döntöttek, hogy ”még egy lépéssel beljebb„ mennek, és az MH szerződéses állományához csatlakoznak.

A haza védelméhez a területvédelmi tartalékosok éppen úgy szükségesek, mint a hivatásos és a szerződéses katonák – jelentette ki, megjegyezve, hogy az új területvédelmi rendszert 2023-ban hozták létre a magyar haderőfejlesztési program fontos lépéseként.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf felhívta a figyelmet arra, hogy a területvédelmi tartalékosok feladatrendszere eltér a hivatásos haderőétől, jellemzően a helyi jelenlétre koncentrál. A legfontosabb feladatuk a harctér előkészítése, az objektumvédelem és a hivatásosok támogatása – mondta.

A hét területvédelmi ezred, ezek zászlóaljai és századai hagyományos, könnyű fegyverzettel bírnak, és „kapillárisszerűen, a járások szintjéig átszövik” az országot – ismertette.

Felidézte, hogy a területvédelmi tartalékosok már élesben is megmutatták, mire képesek: komoly szerepet játszottak az őszi árvízi védekezés során.

A hivatásos katonák a vadonatúj és legmodernebb harceszközökkel az ország stratégiailag fontos területein lévő támaszpontokon vannak jelen, ők a védelem „gerincoszlopai” – közölte.

Az esküt tevő katonákat a történelmi események felidézésével arra emlékeztette, hogy annak a 35 nemzedéknek a követői, amelyek az ország megalapítása óta harcoltak a hazáért.

„Nyomába léptek mindazoknak a magyar honvédőknek, akik történelmünk során becsülettel éltek és haltak, és megőrizték Magyarországot a magyarok országának” – hangsúlyozta. Mint mondta, a ma élő nemzedék feladata, hogy a következő generációk is szabad, biztonságos és a tisztes megélhetést nyújtó országba születhessenek.

A világ és Európa az elmúlt években ismét a veszélyek korába lépett – hívta fel a hallgatóság figyelmét a miniszter, utalva a tömeges illegális migrációra, a szomszédban dúló, ukrajnai háborúra és a közel-keleti konfliktusra, a terrorveszélyre és az erősödő antiszemitizmusra.

A béke és a biztonság nem magától értetődő, a békéhez erőre van szükség

– jelentette ki, hozzátéve: Magyarország ezért folytatja a honvédelem erejének növelését és a honvédelmi rendszer teljes újjáépítését.

Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, az esküt tevő katonák azt vállalták, hogy a legnehezebb körülmények között is Magyarország védelmét szolgálják. Az eskütétel nem pusztán egy esemény, hanem közösségi és személyes vállalás – mondta.

Értékelése szerint az eskü súlyos és tiszteletet érdemlő döntés, mert áldozatot kíván, de egyben lehetőséget is jelent, hogy a tartalékosok maradandót alkossanak, helyi szinten biztosítsák a közösségek védelmét. Ő is kiemelte a területvédelmi tartalékosoknak az árvízi védekezésben betöltött szerepét.

Kitért arra is, a toborzókampány sikere, hogy szemmel láthatóan nőtt a tartalékos állomány létszáma, és látható, hogy a társadalom fontosnak tartja, hogy részt vegyen a haza védelmében

Az esküt tevőket a „nemzet élő pajzsának” nevezte, amely biztosítja, hogy Magyarország biztonságos és szabad maradjon.

A nagyszabású eskütételi esemény végén a legidősebb tartalékos katona jelképesen átadta a stafétabotot a legfiatalabb bajtársának.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.