tóth gabi
Hallgat erről mélyen...
„Végül is, ez is valamiféle eredmény. A végtelen számú önmagáról szóló fotó készítése közben Magyar Péter talált arra módot, hogy a nyári szünet utáni 5. (ötödik!) héten először megjelenjen a brüsszeli munkahelyén. Ezzel a lendülettel abszurd bárdolatlansággal kezdte szórni másokra a »naplopó« jelzőket. Jócskán furcsa ez annak fényében, hogy szeptemberben a nyilvános jegyzőkönyvek szerint egyszer sem vett részt brüsszeli üléseken (tudják, ez az a munkahely, amelyre hivatkozik, mikor nem ül be a fővárosi közgyűlésbe)” – írja Facebook-bejegyzésében Dömötör Csaba.
A Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselője kifejtette, Magyar Péter a mezőgazdasági és vidékfejlesztési szakbizottság tagja, ő is ebben a bizottságban fog dolgozni. Erre a házszabály alapján Dömötörnek leghamarabb jövő hétfőtől lesz lehetősége, amikor a plenáris ülésen megerősítik a tagságát. „Így, bár a mai ülésen még nem találkozhatunk, de utána biztosan. Állok elébe, van mit megvitatnunk” – írta.
Mint korábban beszámoltunk róla: a nyári szünetet követően több mint egy hónap elteltével, a 33. napon ma meglátogatja a munkahelyét Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke és európai parlamenti képviselője szerdán büszkén posztolt a közösségi oldalán egy fotót magáról, amint a bőröndjével indulásra készen áll.
Mindezt azok után tette, hogy 32 napon át egyetlen alkalommal sem látták a munkahelyén, az Európai Parlament ülésein, miközben csak szeptemberben mintegy nyolcmillió forintot keresett, ennyi ugyanis az uniós képviselők havi fizetése.
Magyar Péter június 9. előtt, a választási kampányban többször határozottan kijelentette, hogy nem lesz EP-képviselő, nem veszi fel a mandátumát, mert itthon akar politizálni. Nem sokkal a választások után már tárgyalásokat folytatott az Európai Néppárt vezetőjével, a magyarfóbiás Manfred Weberrel és megegyeztek, hogy a Tisza Párt EP-képviselői a néppárti frakcióhoz csatlakoznak. Közben az is eldőlt, hogy Magyar nem tartotta be az ígéretét, mégis felvette a mandátumát, ami együtt jár a mentelmi joggal. Ez utóbbi azért fontos körülmény, mert június 21-én éjjel az Ötkert nevű szórakozóhelyen a politikus botrányosan viselkedett, aminek következtében rendőrségi, majd ügyészségi nyomozás indult. Egy héttel ezelőtt lépett a legfőbb ügyész, lopás bűncselekménye miatt a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Európai Parlament elnökénél Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztésére.
A nyomozati adatok szerint Magyar a szórakozóhelyen szóváltásba keveredett egy őt videózó férfival, majd a Tisza Párt elnöke hirtelen mozdulattal kivette a sértett kezéből a telefont és zsebre tette. Többszöri kérés ellenére sem adta vissza a készüléket, sőt letagadta, hogy nála lenne. Miután a diszkót elhagyta, a Duna felé indult, többen követték őt, köztük a sértett is, aki hiába próbálta visszaszerezni a telefonját, mert Magyar lesétált a vízpartra és a Dunába dobta.
Ez pedig az ügyészség megítélése szerint lopás bűncselekményének minősül.
A Tisza Párt elnöke azóta is a mentelmi jog mögé bújik, nem hajlandó lemondani a védettségről, holott a választási kampányban több rendezvényen, lakossági fórumon is hevesen agitált a politikusok mentelmi joga ellen, mondván, hogy meg fogja szüntetni, neki sincs szüksége rá, áll minden peres eljárás elé.
Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoportjának vezetője az Európai Unió Tanácsa soros magyar elnökségi programjának ismertetésén az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Bizottságának (ENVI) ülésén Brüsszelben 2024. szeptember 23-án (Fotó: MTI/Purger Tamás)
Deutsch Tamás az Ilhan Kyuchyuknak címzett levelében azt írta: Magyarország legfőbb ügyésze a napokban indítványt tett az Európai Parlament elnökénél Magyar Péter európai parlamenti képviselő, a Tisza Párt elnöke (EPP) mentelmi jogának felfüggesztésére lopás bűncselekménye miatt.
Az Európai Parlament Eljárási Szabályzata értelmében a jogi bizottság illetékes a képviselők mentelmi jogának felfüggesztésével kapcsolatos plenáris előterjesztés elkészítésére – tette hozzá.
Magyar Péterrel kapcsolatban köztörvényes bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja merült fel. Ez teszi indokolttá a képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló indítványt. Magyar Péter kijelentette, nem akar lemondani a mentelmi jogáról, mert így akarja elkerülni a köztörvényes bűncselekmény miatti felelősségre vonást
– fogalmazott Deutsch Tamás.
Hozzátette, hogy sajtónyilatkozatai alapján Magyar Péter minden rendelkezésére álló eszközzel azon dolgozik, hogy az Európai Parlamentben a lehető legtovább elhúzódjon a mentelmi ügyének tárgyalása.
Deutsch Tamás szerint Magyar Péter láthatóan arra törekszik, hogy elüljenek a bűncselekmény elkövetéséhez vezető „diszkóbotrányának” hullámai, és a politikai pozíciójával visszaélve elmenekülhessen a büntetőjogi felelősségre vonás elől.
Meggyőződésünk szerint az illetékes jogi bizottságnak ugyanis mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy az Európai Parlament Eljárási Szabályzata rendelkezéseinek megfelelő, szokásos eljárásban Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztéséről mihamarabb dönthessen a plenáris ülés, ezzel pedig elhárulhasson a technikai akadálya annak, hogy Magyar Pétert az általa elkövetett köztörvényes bűncselekményért felelősségre lehessen vonni
– írta a politikus.
Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoportjának vezetője Fotó: Purger Tamás
Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője levelet írt Manfred Webernek, az Európai Néppárt frakcióvezetőjének. A politikus a Facebook-oldalán szerdán este megosztott levélben a Patrióták magyar delegációjának vezetőjeként arról tájékoztatta Manfred Webert, hogy Magyarország legfőbb ügyésze a napokban indítványt tett az Európai Parlament elnökénél Magyar Péter európai parlamenti képviselő (EPP), a Tisza Párt elnöke mentelmi jogának felfüggesztésére, lopás bűncselekménye miatt.
Ismertette, az ügyben folyó nyomozás során felderített, illetve az eddig napvilágra került információk alapján Magyar Péter 2024. június 21-én hajnalban, ittas állapotban egy budapesti szórakozóhelyen mulatott, megbotránkoztatóan viselkedett, amiért a szórakozóhely biztonsági őrei fojtófogással voltak kénytelenek kivezetni.
A szórakozóhelyen mások mellett a büntetőügy sértettje is a mobiltelefonjával videóra vette a képviselőt. Miután Magyar Péter és egyik társa észrevette, hogy a sértett felvételeket készít, szóváltásba keveredtek vele. A vita során Magyar Péter hirtelen mozdulattal kivette a sértett kezéből a telefont és azt zsebre tette. A telefont a sértett többszöri kérésére sem adta vissza, letagadta, hogy az nála lenne. Miután a szórakozóhelyről kivezették, a Duna felé indult, őt többen, köztük a sértett, követték. A képviselő lesétált közvetlenül a vízpartra és a telefont szándékosan a Dunába ejtette. Az ügyészség szerint ez a magatartás a lopás bűncselekménye törvényi tényállásának a megvalósítására alkalmas.
Hozzátette, az ügyészségi indítványra reagálva Magyar Péter bejelentette, hogy nem mond le mentelmi jogáról, így annak felfüggesztéséről az Európai Parlamentnek kell döntenie. „Magyar Péter a felelősségre vonás elkerülése érdekében láthatóan mindent elkövet, hogy diszkóbotrányát, az általa elkövetett köztörvényes bűncselekmény miatti eljárást politikai üldözésnek állítsa be. A mentelmi jog azonban nem arra szolgál, hogy az európai parlamenti képviselők a törvények fölé helyezhessék magukat, és visszaélve helyzetükkel a köztörvényes bűncselekmények miatti felelősségre vonást elkerülhessék” – írta Deutsch Tamás.
Mindezekre tekintettel tisztelettel kérem, hogy az Európai Néppárt frakcióvezetőjeként haladéktalanul tegye nyilvánossá, nem nyújtanak segítő kezet a mentelmi jog visszaélésszerű használatához, nem lesznek a felelősségre vonás elkerülésében Magyar Péter cinkosai. A törvények mindenkire vonatkoznak, még Magyar Péterre is
– fogalmazott a politikus.