Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.10.04.

Magyar Péter megtagadta a magyar jelöltet, inkább egy görögöt választott

A Tisza-párt kimutatta igazi arcát.

A határon túli magyar politikus helyett egy görög jelöltet támogatott Magyar Péter pártja. Dömötör Csaba EP-képviselő szerint a tiszások román pártoknak még nem kampányoltak ugyan a külhoniak ellenében, de ilyen tempó mellett eljön majd az is.

 

 

Dömötör Csaba 2024. április 16-án (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Dömötör Csaba 2024. április 16-án (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Amihez a Momentumnak több év kellett, azt a tiszások pár hét alatt összehozták. Sikerült határon túli magyar politikus ellen kampányolniuk. Erről írt a közösségi oldalán Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője.

Arról van szó, hogy Vicsek Annamária vajdasági magyar képviselőtársunk is alelnökjelölt volt az Európai Parlament Szerbia-delegációjának vezetőségébe. A Tisza Párt képviselője a határon túli képviselővel szemben egy görög ellenjelöltet állított az Európai Néppárt nevében, akit végül meg is szavaztak. Így Vicsek Annamária nem lesz a vezetőség tagja

– közölte Dömötör Csaba, aki hozzátette: vezetői tagsága egyébként azért is indokolt lett volna, mivel Magyarország a szerb uniós csatlakozás erős támogatója. A vajdasági magyar közösség érdekét is ez szolgálja.

A tiszásokat ezek szerint mindez nem érdekli. Román pártoknak még nem kampányoltak ugyan a külhoniak ellenében, de ilyen tempó mellett eljön majd az is

– húzta alá a képviselő.

Mint arról korábban beszámoltunk, hátba szúrta a vajdasági magyarokat a Tisza Párt.

Vicsek Annamária az ülés kapcsán elmondta: elkeserítőnek tartja, hogy a Tisza Párt beállt a magyarellenes parlamenti képviselők közé és odáig süllyedt, hogy egy magyar jelölttel szemben görög ellenjelöltet terjeszt fel egy a parlamenti szokásjog és az EP belső szabályai szerint egyébként sem nekik járó tisztségre. 

Nem ez az első alkalom, hogy Magyar Péter a vajdasági magyarokat támadja, viszont ma közvetlenül akadályozta, hogy vajdasági magyar európai parlamenti képviselőt a Szerbiával kapcsolatokat ápoló küldöttség vezető tisztségére válasszanak.

A vajdasági származású képviselő elmondta:

Magyarország továbbra is Szerbia legnagyobb támogatója, és meggyőződésünk, hogy Szerbiának, mint a térség kulcsországának mielőbb az EU-ban a helye. Továbbra is arra fogunk törekedni, hogy az ország mihamarabb teljes jogú tagként csatlakozzon az Európai Unióhoz.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek