tóth gabi
Göteborg közelében.
Lövések dördültek el vasárnap a délnyugat-svédországi Kungsbacka település egyik bevásárlóközpontjában, egy ember megsebesült – közölte a helyi rendőrség.
A tájékoztatás szerint életmentő intézkedéseket kellett alkalmazni. Egy gyanúsítottat őrizetbe vettek a hatóságok, de egyelőre nem lehet tudni, hogy az elkövető egyedül cselekedett-e.
A TT svéd hírügynökség szerint a bevásárlóközpontot evakuálták.
A rendőrség gyilkosság kísérlete miatt indított nyomozást.
A Göteborg városának közelében található településen történtek hátterét egyelőre még nem tisztázták.
Svédországban az utóbbi években jelentősen megszaporodtak az erőszakos bűncselekmények. 2023-ban minden korábbi mértéken túlment a bandaháború, és a kábítószer-kereskedelem ellenőrzéséért folyó harcban rekordot döntött a lőfegyveres bűncselekmények száma.
Dánia a nyáron megerősítette határvédelmét, mert a svéd szervezett bűnözői csoportok között évek óta tartó belháborúk átterjedésétől tart – jelentette be korábban a dán igazságügy-minisztérium.
A Peter Hummelgaard miniszter közleményében a döntés indoklásaként azt írta, hogy a gyanú szerint több, Dániában elkövetett bűncselekményben is érintettek már a svéd bűnbandák.
A dán parlament a nyári szabadságok kezdete előtt egy olyan széleskörű intézkedéscsomagot fogadott el, amely az eddiginél hatékonyabb eszközöket ad a rendőrség kezébe a szervezett bűnözés elleni fellépésben.
A bejelentett intézkedés értelmében
Az igazságügyi tárca adatai szerint Dániában április óta 25 olyan bűncselekményt regisztráltak, amely a svéd szervezett bűnözéshez köthető. A lövöldözésekkel és robbantásos merényletekkel együtt járó leszámolásokat elsősorban a kábítószerkereskedelem ellenőrzéséért folytatott belharcokkal hozzák összefüggésbe.
Az elmúlt napokban különösen megszaporodtak az erőszakos bűncselekmények Dániában, és három különböző lövöldözés után három fiatalkorú svéd állampolgárt vettek őrizetbe.
Svédországban mindennapossá váltak a bandaháborúk, lövöldözések és a robbantások, az ország már elismerten is 50-60 „no-go zónával” rendelkezik, ahol nagyon komoly probléma a bűnözés, és ezek mind a nagyvárosokhoz kötődnek, azon belül is azokhoz a részekhez, ahol nagyon sok migrációs hátterű ember él – mondta az Alapjogokért Központ vezető elemzője korábban az M1-en annak kapcsán, hogy nemrég egy 14 éves lányt ölt meg két migrációs hátterű fiatal. Elhangzott: egy statisztikai adat szerint Svédországban idén eddig 148 lövöldözés történt, amelyekben 20-an meghaltak és 26-an megsebesültek. Tavaly több mint 60 ilyen haláleset történt.
Dornfeld László kiemelte: a fiatalkorúak egyre inkább érintettek elkövetői oldalon is, hiszen a bűnbandák felismerték azt, hogy aki fiatalkorú, az nem büntethető a svéd jogszabályok szerint, így „innentől kezdve rájuk lehet a piszkos munkát osztani”. Hozzátette: a fiatalkorúak sokkal kevésbé körültekintőek, így sokkal több az olyan áldozat is, aki csak véletlenül arra járt, de semmi köze egy leszámoláshoz.
Hangsúlyozta: ezek problémák a nagyvárosokhoz kötődnek, azon belül is azokhoz a részekhez, ahol nagyon sok migrációs hátterű ember él. Egyértelműen ők azok, akik részt vesznek az alapvetően drogterjesztéshez köthető leszámolásokban, a piac uralásáért folyik ugyanis a harc a rivális bandák között.
Dornfeld László szerint úgy tűnik, Svédország „egyfajta álomból ébredt fel”. Eddig komolyan elhitték azt, hogy egy nyitott befogadó társadalom létrehozásával csak még jobban erősebbé válhat Svédország.
Az elemző katasztrofálisnak nevezte, hogy Svédországban hova fajult a befogadó migrációs politika. Teljesen más a szocializációja ezeknek az embereknek, és Európában másutt is elkülönültek fizikailag is. Azokon a területeken, ahol többségbe kerültek, a saját törvényeik szerint élnek – fejtette ki az elemző.
Hozzátette: a fogadó állam tisztelete abszolút nem jellemző rájuk, és „ez a probléma most gyakorlatilag Svédország kormányának a képébe robbant, de az egész társadalomnak is, hiszen ma már nem lehet elfedni azt a valóságot, ami kialakult”. Dornfeld László szerint ennek is volt köszönhető, hogy Ulf Kristersson svéd miniszterelnök és a mögötte álló jobboldali szövetség nyert a választáson.
Az embereknek elegük lett a baloldali bevándorláspolitikából, ami évtizedeken keresztül jellemezte az országot, és a változásra szavaztak. Ugyanakkor a svéd kormányzat nem tud és nem is mer erélyesen fellépni a rá nehezedő nyomás miatt, így csak „tűzoltásra” van elegendő erejük.
Felhívta a figyelmet arra: ha mostantól egyetlen migráns se érkezne, akkor is ott van a probléma, hogy a „no-go zónákban” generációk élnek, akik nem a helyi kultúra szerint szocializálódtak.
Ezeken a területeken a hatalmas bűnözés miatt megélhetési gondok keletkeznek, hiszen a cégek elköltöznek, nem lesz elég munkahely, tökéletes táptalajt nyújt a radikális iszlámnak például, ami később aztán terrorcselekményekhez vezethet az adott országokban – fejtette ki Dornfeld László.
Svédország mostanra hivatalosan is az Európai Unió legveszélyesebb országa lett. Erről ír a brit The Guardian. A százezer főre jutó lőfegyveres gyilkosságok számában ugyanis csak Albánia előzi meg a skandináv országot. A svéd lakosságot elsősorban a bevándorlók bandái tartják rettegésben, szinte mindennapossá vált a robbantás, a lövöldözés és az erőszak.
Ugrásszerűen megnőtt a lőfegyveres gyilkosságok és a robbantásos merényletek száma Svédországban, már csak Albániában rosszabb a helyzet. Erről a The Guardian írt.
A migránsbűnözés miatt mindennapossá vált a terror Svédországban. A nagyvárosokban szinte nem telik el úgy nap, hogy ne történjen nemi erőszak, ne lövöldözzenek, ne robbantsanak és halnának meg svéd állampolgárok a migránsok összecsapásaiban.
Az egyik legmegrázóbb bűncselekmény néhány éve történt, amikor migrációs hátterű bűnözők lövöldöztek Stockholm mellett. Akkor egy játszótéren játszó óvodás és egy kisiskolás gyerek is a bandaháború áldozata lett. Mindkettőjüket agyonlőtték a bevándorló bűnözők.
Tavaly szeptemberben pedig egy ártatlan nő lett a migránsok bandái közötti leszámolások ártatlan áldozata, amikor a bűnözők Fulleröben egy házat robbantottak fel.
„Svédország rendkívül nehéz helyzetben van. Az országunkban tomboló erőszakhullám példátlan, de hasonló a helyzet Európában is. Nincs még egy olyan ország, ahol olyan állapotok uralkodnának, mint Svédországban”
– fogalmazott korábban a svéd miniszterelnök.
Ulf Kristerson az erőszak megfékezéséhez a hadsereg segítségét kérte. A kormányfő a felelőtlen bevándorláspolitikát, a sikertelen integrációt és a kitoloncolások eredménytelenségét tette felelőssé. Nem véletlenül emelte ki a migrációs hátterű bűncselekményeket a svéd miniszterelnök. A rendőrség szerint ugyanis a bűnözői csoportok elsősorban bevándorló hátterű fiatalokból szerveződnek.