tóth gabi
Ötvenezer orosz katonát irányítanak Kurszkba.
Ukrán katonák 2024. október 9-én (Fotó: AFP)
A drámai eseményekről beszámoló jelentések szerint Oroszország mintegy ötvenezer katonát telepített át a Kurszki területre, jelentősen gyengítve ezzel a frontvonalon álló erőit Ukrajnában. Ezt a meglepő hírt Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka jelentette be egy dokumentumfilmben, írja az Origó.
Szirszkij kijelentése szerint az orosz parancsnokság más frontvonalakról vonta el ezeket az erőket, ahol az ellenség támadó hadműveleteket folytatott.
Tudjuk, hogy mintegy ötvenezer katonát vezényeltek át a kurszki irányba más területekről
– nyilatkozta Szirszkij.
A főparancsnok hangsúlyozta, hogy ez a jelentős áthelyezés gyengítette az orosz erőket más területeken, beleértve a zaporizzsjai és herszoni területeket, valamint a Kramatorszki frontrészt.
Ez természetesen megkönnyítette számunkra a védelmi hadművelet folytatását
– tette hozzá Szirszkij.
A Bloomberg korábbi jelentései szerint Ukrajna képes lehet több hónapig vagy akár még tovább is megtartani a Kurszki régióban megszerzett területeket. Az orosz csapatok csak korlátozott ellentámadásokat végeznek, elsősorban Kelet-Ukrajnában koncentrálnak a műveletekre.
Ugyanakkor más elemzők arról számoltak be, hogy az orosz megszálló erők áttörték a kurszki ukrán csoportosulás bal szárnyát.
Két rakétával és 66 drónnal támadta Ukrajnát péntekre virradóra az orosz hadsereg, az ukrán légvédelem 29 drónt lelőtt, legalább négy civil életét vesztette, többen megsebesültek, és néhányan a romok alatt rekedtek – közölte pénteken az ukrán légierő és a katonai közigazgatás.
A Telegramon közzétett jelentés szerint az orosz hadsereg egy Iszkander-M típusú ballisztikus rakétát lőtt ki a megszállt Krím félszigetről, valamint egy H-31P irányított rakétát a Fekete-tenger feletti légtérből ukrajnai célpontokra. Ezenkívül 66 csapásmérő drónt indítottak az oroszországi Kurszk térségéből Ukrajna légterébe.
Ukrajna különböző régióiban további 31 drón útját nem sikerült nyomon követni, két drón pedig visszatért az orosz légtérbe. A jelentés közzétételének időpontjában, közép-európai idő szerint 10 órakor négy drón továbbra is Ukrajna légterében tartózkodott – áll a jelentésben.
Odessza megyében az orosz légitámadás következtében megsemmisült egy kétszintes épület, amelyben civilek éltek és dolgoztak – adta hírül Oleh Kiper,
az odesszai katonai közigazgatás vezetője pénteken. Négy ember, köztük egy kiskorú életét vesztette, kilenc embert kórházba kellett szállítani, négyük állapota súlyos. Többen a romok alatt rekedtek.
A kijevi régió elleni dróntámadás csaknem nyolc órán át tartott, a légvédelem az összes drónt megsemmisítette – közölte Ruszlan Kravcsenko, a Kijev megyei katonai közigazgatás vezetője. A roncsok lakatlan területre zuhantak, személyi sérülés nem történt, károk nem keletkeztek. Az ukrán légvédelem közlése szerint a légiveszély nem múlt el.
Megsemmisítette az orosz hadsereg az amerikai Patriot légvédelmi rendszer két rakétaindító berendezését - közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.
A tárca szerint a Patriotokat a Dnyipropetrovszk megyei Pasena Balka településnél Iszkander-M rakétákkal végrehajtott csapás pusztította el szerdán egy amerikai AN/MSQ-104-es harcászati irányítófülke és egy AN/MPQ-65 többfunkciós radarállomás mellett. Az orosz statisztika szerint az ukrán hadsereg a háború kezdete óta 582 légvédelmi rakétarendszert veszített.
A csütörtöki orosz hadijelentés a hat ukrajnai frontszakasz közül négyről számolt be előretörésről. A védelmi tárca közölte, hogy Ukrajnában az orosz erők 18, az oroszországi Kurszk megyében pedig két ellentámadást hiúsítottak meg.
Az orosz beszámoló az elmúlt nap folyamán Ukrajnában megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek között öt tábori lőszerraktárt, egy páncélozott harcjárművet, egy nyugati gyártmányú 155 milliméteres önjáró és két vontatott tarackot, amerikai HIMARS sorozatvetők hat rakétáját, továbbá 205 repülőgép típusú drónt, közülük 96-ot a „különleges hadművelet” övezetén kívül.
A hadijelentés szerint az ukrán hadsereg Kurszk irányában három harckocsit veszített. Moszkva szerint a régióba betört ukrán erők az augusztus 6-án indított támadásuk során több mint 21 550 embert, 139 harckocsit, 66 gyalogsági harcjárművet, 98 páncélozott személyszállító járművet, 892 páncélozott harcjárművet, 590 gépkocsit, 177 tüzérségi löveget és 33 sorozatvetőt veszítettek.
Alekszandr Bogacsov, a kurszki régióban lévő szudzsai járás vezetője a RIA Novosztyinak azt mondta, hogy
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több más településéről is jelentettek csütörtökön ukrán tüzérségi és dróntámadást.
Az Adigeföld székvárosa, Majkop közelében lévő Rodnyikovij településről 40 embert, köztük 13 gyereket menekítettek ki egy pilóta nélküli repülőszerkezetekkel végrehajtott támadás után csütörtökön hajnalban. Személyi sérülés a hivatalos bejelentés szerint nem történt.
A Herszon megyei Nova Kahovkában életét vesztette egy 54 éves nő, akinek a házát belövés érte.
Felszabadította az orosz hadsereg Novaja Szorokina és Pokrovszkij települést az oroszországi kurszki régióban – közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
Az orosz hadijelentés a hat ukrajnai frontszakasz közül háromról számolt be előretörésről. A védelmi tárca közölte, hogy Ukrajnában az orosz erők húsz, az Kurszk megyében pedig két ellentámadást és támadást hiúsítottak meg. A „különleges hadművelet” övezetében a moszkvai összegzés szerint mintegy 1750 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan, Kurszknál pedig számuk meghaladta a százat.
Az orosz beszámoló az Ukrajnában az elmúlt nap folyamán megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek mellett több, az ukrán hadsereget üzem- és kenőanyagokkal ellátó energetikai létesítményt, négy lőszerraktárt, két harckocsit – az egyik egy francia AMX10-es kerekes tank volt-, két páncélozott harcjárművet, egy nyugati gyártmányú 155 milliméteres önjáró és öt vontatott tarackot, egy földi célok megsemmisítésére átalakított Sz-200-as légvédelmi rakétát, továbbá 68 repülőgép típusú drónt.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több más településéről is jelentettek szerdán ukrán tüzérségi és dróntámadást.
Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) közölte, hogy egy bíróság 14 és fél évi szabadságvesztésre ítélte Trevor Reed amerikai állampolgárt, aki ukrán oldalon „zsoldosként” harcolt a háborúban.
A nyomozás megállapította, hogy a volt tengerészgyalogos 2023 tavaszán érkezett Ukrajnába, ahol anyagi ellenszolgáltatás fejében beállt az ukrán fegyveres erők soraiba. Saját lőfegyverekkel, lőszerrel, egyenruhával és egyéb speciális felszereléssel rendelkezett.
Reedet korábban már elítélték Oroszországban, miután 2019-ben moszkvai rendőrök ellen erőszakot alkalmazott. 2022-ben kicserélték az Egyesült Államokban drogcsempészetért elítélt Konsztantyin Jarosenko orosz pilótára.