tóth gabi
Ezt állítja egy ukrán hadifogoly.
Az ukrán hadsereg mozgósított tisztjeinek csak egy katonai tanfolyam van a tarsolyában, és valójában képzetlenek – mondta egy ukrán hadifogoly az orosz védelmi minisztérium videójában.
Az AFU fogságba esett katonája, Szergej Sikun közvetlenül a munkahelyén kapott behívót a frontra. Kiemelte, hogy egy órát kapott arra, hogy összepakolja a holmiját, és úgy küldték harcba, hogy nem sokat törődtek a harci kiképzésével.
„Az ukrán hadsereg egy zűrzavar. Sok tiszt egyáltalán nem is tiszt, csak mozgósított ember, aki csak a katonai tanfolyamot végezte el. Nem tudják, hogyan kell csinálni, nem értenek semmit. Minden normális ember számára nyilvánvaló, hogy a mi dandárunk gyenge. Mind öreg, rosszul kiképzett. Két napig voltam ott, és most nem tudom, hogy van-e még ott valaki. Hiszen ezek az emberek, amikor harcba mentek, még csak nem is remélték, hogy visszatérnek. Valamiféle végzet volt az arcukon – mondta Sikun.
A páncélozott járművet, amelyben Szergej Sikun és társai utaztak, találat érte. Egy hétig bujkált éhezve az erdőben, amíg rá nem bukkant az orosz állásokra, ahol fogolyként megadta magát.
Az orosz hadsereg 501, nagyrészt a kelet-ukrajnai fronton elesett ukrán katona holttestét adta át Ukrajnának – jelentette be pénteken a hadifoglyok ügyeiért felelős ukrán kormányzati központ.
A központ Telegram csatornáján kiadott közlemény szerint az elesett katonák többségét, 382 holttestet Donyeck megyéből, azon belül a februárban orosz kézre került bányaváros, Avgyijivka körzetéből szállították haza. Egyúttal köszönetet mondtak a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC), valamint a hazaszállítás megszervezésében szintén szerepet vállaló más kormányzati intézmények és az ukrán hadsereg segítségéért. Hozzátették, hogy a sikeres hazaszállítást követően igazságügyi orvosszakértők bevonásával kezdődhet meg a holttestek azonosítása, majd visszajuttatása családjukhoz.
Az ukrán főügyészség vizsgálatot indított mintegy ötven ukrán ügyésszel szemben, akiket azzal vádolnak, hogy mozgássérültséget igazoló dokumentumok vásárlásával próbálták elkerülni a katonai szolgálatot.
A vádhatóság Telegram-csatornáján megjelent közlése szerint Andrij Kosztyin főügyész utasítást adott a belső vizsgálatra. A jelentés szerint az érintett ügyészek mindemellett mozgássérülteknek járó ellátásban is részesültek, sőt egyesek közülük már az ukrajnai háború előtt beszerezték ilyen minősítésüket, tekintettel arra, hogy így nehezebben bocsáthatták el, és előléptetéseknél is előnyben részesíthették őket.
Az ügy előzménye, hogy október elején Hmelnyickij megyében őrizetbe vették a mozgássérültség fokának megállapításáért felelős orvosi-szociális szakértői bizottság vezetőjét. A testületet vezető orvosnő, aki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pártjának színeiben a megyei önkormányzat képviselője volt, több ezer ukránt minősített sérültnek és ezzel katonai szolgálatra alkalmatlannak fizetség fejében.
Házkutatások során több mint ötmillió eurónak megfelelő összeget foglaltak le nála a hatóságok, további milliós összegeket pedig külföldi bankszámlákon találtak meg. Az orvosnő fia a regionális nyugdíjalapot vezette, amely a különnyugdíjak megállapításáért volt felelős.
A vizsgálat azonban nemcsak Hmelnyickij megye ügyészségére, hanem más ukrán térségek vádhatóságaira is kiterjed. A két és fél éve tartó háború során Ukrajnában több korrupciós botrány napvilágra került, amelyekben nem utolsósorban a hadsereg tagjai is érintettek voltak.
Ukrajnában a hadiállapot kihirdetése óta a 18-60 éves, katonaköteles korú férfiaknak csak kivételes esetekben engedélyezik, hogy elhagyják az ország területét. Azonban a mozgássérültek, illetve egyedülálló ápolóik korlátozás nélkül szabadon kiutazhatnak.
Elfoglalta az orosz hadsereg a luhanszki régióban lévő Nevszke és a donyecki régióban található Krasznij Jar települést – közölte az orosz védelmi minisztérium.
A tárca tájékoztatása szerint az orosz erők a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előrenyomultak, Ukrajnában 23, a kurszki régióban pedig kilenc megkísérelt ellentámadást vertek vissza. A moszkvai összegzés szerint a „különleges hadművelet” övezetében csaknem 1800, Kurszk irányában pedig további több mint 350 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.
Az orosz hadijelentés az elmúlt nap folyamán Ukrajnában megsemmisített vagy eltalált ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel egyebek között egy katonai repülőtér infrastruktúráját, egy robbanóanyag- és lőszergyártó üzemet, egy, a hadsereget ellátó olajfinomítót, egy Neptun hajóelhárító és egy Sz-200-as légvédelmi rakétarendszert, egy tengeri és egy légidrónraktárt, három lőszerraktárt, egy harckocsit, egy nyugati gyártmányú 155 milliméteres önjáró és egy vontatott tarackot, amerikai HIMARS sorozatvetők három rakétáját, továbbá 56 repülőgép típusú drónt.
Az orosz védelmi minisztérium szerdán videófelvételt mutatott be arról, ahogy kedden egymás után öt orosz rakéta találta el a mikolajevi páncélos üzemet. A beszámoló szerint a létesítmény öt ipari épületét érte találat, és tíz páncélozott jármű, köztük hat harckocsi megsemmisült. A támadás nyomán az üzemben leállt a páncélozott járművek gyártása és javítása.
Kurszk irányában a szerdai hadijelentés szerint az ukrán fél egyebek mellett 21 páncélozott harcjárművet, köztük három tankot veszített. Moszkva szerint a régióba augusztus 6-án betört ukrán erők azóta több mint 23 550 embert, 160 harckocsit, 75 gyalogsági harcjárművet, 100 páncélozott személyszállító járművet, 934 páncélozott harcjárművet, 639 gépkocsit, 189 tüzérségi löveget és 37 sorozatvetőt veszítettek.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több más településéről is jelentettek szerdán ukrán tüzérségi és dróntámadást.
Az orosz hadsereg 135 drónnal támadta meg Ukrajnát péntekre virradó éjjel, az ukrán légvédelem 80 drónt lelőtt, további 44 eltűnt a radarokról – közölte az ukrán légierő.
A Telegramon közzétett jelentés szerint az orosz erők 135 drónt indítottak az oroszországi Kurszk, Orjol, valamint Primorszko-Ahtarszk városok térségéből Ukrajna légterébe.
Az ukrán légvédelem 80 drónt lelőtt Odessza, Szumi, Cserkaszi, Kijev, Zsitomir, Kirovohrad, Csernyihiv, Poltava, Hmelnyickij, Rivne, Harkiv, Herszon, Voliny és Vinnyica megyék fölött. Két drón Belarusz irányában elhagyta az ukrán légteret, további 44 pedig eltűnt a radarokról, a fennmaradó „kevesebb mint 10 drón továbbra is az ország központi megyéinek légterében van” – áll a közleményben.
Az ukrán védelmi erők hatástalanították az összes Kijevet támadó drónt, a harc több mint négy és fél órán át tartott – tette közzé a Kijev város katonai közigazgatása. A rendelkezésre álló információk szerint Kijevben nem voltak áldozatok, és károk sem keletkeztek. A légiveszély nem múlt el, ezért a légvédelem közleménye felszólítja a lakosságot a légvédelmi riasztásra vonatkozó szabályok betartására.