RETRO RÁDIÓ

Engedélyezni akarják a marihuánát Gyurcsányék

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 10. 21. 07:33
Frissítve2024. 10. 21. 13:36

Ez most nekik a fontos...

A marihuána szabad használata mellett állt ki nyilvánosan Sermer Ádám, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa, amivel a feketepiac szereplőinek és a bűnözőknek kedvezne – hívta fel a figyelmet a Drogkutató Intézet (DKI). A szakmai szervezet rámutatott: egy ilyen drogpolitikai fordulat veszélyezteti a közbiztonságot, és hosszú távon a fiatal generációk életére is káros hatással lehet -írta meg a Magyar Nemzet.

 

A droglobbi érzékelhetően beférkőzött a baloldali politikába: a Legalizálj Egyesület elnöke ugyanis az a Sermer Ádám, aki egyben a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa – hívta fel a figyelmet a Drogkutató Intézet (DKI). Sermer politikai karrierje során több szerepben is kipróbálta magát. Amellett, hogy a 2021-es magyarországi ellenzéki előválasztáson Gyurcsány Ferenc és a Liberálisok jelöltjeként indult Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 7. egyéni választókerületében, a 2019-es önkormányzati választásokon budapesti főpolgármester-jelölt is volt visszalépéséig. Egyértelmű tehát, hogy a baloldali politikai erők érdekeit szolgálja, mint a Magyar Liberális Párt ügyvivője és DK-s területi igazgató. Fővárosi szerepvállalása pedig egyértelművé teszi, hogy miért is lett olyan a budapesti drogstratégia, amilyen – világított rá a  Drogkutató Intézet.

 

Szabadságjognak álcázzák a drogfogyasztást

Sermer emellett nem csupán elnöke a már 2016 óta létező – azonban a bíróság által csak 2019 végén bejegyzett – Legalizálj Egyesületnek, hanem alapítója is. Karácsony Ferenc, Márkus József, Hegedűs Márk és Dudás Milán elnökségi tagokkal együtt látszólag az egyéni szabadságjogok védelmét hirdetik, törekvéseik valójában azonban a drogfogyasztás elterjedéséhez vezethetnek. A Legalizalj.hu-ra feltöltött 2020-as interjújában Sermer azt állítja, meggyőződése, hogy 

a nemzetközi tapasztalatok, és a magyar valóság is egyértelmű érveket támaszt a cannabis teljes körű legalizációja mellett.

Szerinte a marihuána legalizációja „biztonságosabb” környezetet teremtene, holott számos nemzetközi példa mutatja Kanadában vagy akár Németországban, hogy a legalizálás valójában növeli a fogyasztók számát és a kábítószerrel kapcsolatos problémákat, melynek eredményeként nőnek az egészségügyi ellátás terhei, sőt súlyos közbiztonsági kockázatot is jelenthet.

 

Gyurcsány emberét nem érdeklik a kockázatok

Sermerék figyelmen kívül hagyják azokat a társadalmi és egészségügyi kockázatokat, amelyek a drogfogyasztás terjedésével járnak. A drogfogyasztás normalizálása nemcsak a fiatalokat vonzza veszélyes utakra, de súlyosbítja a már meglévő problémákat, mint a bűnözés, a függőség és a közegészségügyi válságok.

Az egyesület kampányai hamis biztonságérzetet keltenek a drogfogyasztással kapcsolatban. Ahelyett, hogy az oktatásra és a prevencióra helyeznék a hangsúlyt, Sermerék inkább a legalizálás útját egyengetik, amely egyértelműen csak a feketepiac szereplőinek és a bűnözőknek kedvezne. Sermer egyesületi és politikai tevékenysége súlyos kérdéseket vet fel a magyar társadalom jövőjét illetően. 

Egy ilyen drogpolitikai fordulat, amelyet a baloldal támogat, veszélyezteti a közbiztonságot, és hosszú távon a fiatal generációk életére is káros hatással lehet.

 

A baloldal kormányváltás után legalizálna

A DK és Sermer közös tevékenysége világosan mutatja, hogy a baloldal hajlandó támogatni a kábítószerek szabályozásának fellazítását, ami komoly aggodalomra ad okot. A Legalizálj Egyesület egyik 2023-as Facebook-bejegyzésében is hangsúlyozza, hogy „kormányt mi magunkban nem tudunk váltani, ahhoz kellenek pártok”. Ha a baloldal politikai céljai valóra válnak – ahogyan ez a budapesti drogpolitika esetében is látszik –, Magyarország egész területén lazább drogpolitikai szabályozás lépne életbe, amely veszélybe sodorná a közbiztonságot, illetve negatív hatással lenne a fiatalokra és a társadalom egészére.

Sermer Ádám és a Legalizálj Egyesület tevékenysége egyértelműen a baloldali politikai célkitűzések egyik veszélyes irányát képviseli. A marihuána legalizálása nem megoldást kínál a drogproblémákra, hanem tovább mélyíti azokat. Az általuk képviselt politika hosszú távon a magyar társadalom egészének árt, és komoly veszélyt jelent az országra nézve – értékelt a szakmai szervezet.

A fővárosi drogstratégia az első olyan dokumentum az elmúlt 14 évben, amelyben a drogliberalizációért küzdő aktivisták ténykedése révbe ért – hívta fel a figyelmet a Drogkutató Intézet. Szerintük a Karácsony Gergely-féle drogcsapat stratégiája megvalósíthatatlan és vissza kell azt vonni, mert azzal nem lehet megvédeni a budapestieket. Az intézet kiderítette azt is, hogy a dokumentumot baloldali politikus, TASZ-aktivisták és magukat függetlennek nevező álcivilek készítették elő - írta ugyancsak a Magyar Nemzet.

 

 

 

Összefogott a nemzetközi drogpropaganda-hálózat a magyar drogaktivistákkal, Karácsony Gergelyék pedig teret adtak nekik – közölte lapunkkal a Drogkutató Intézet (DKI). Mint írták, a budapesti drogstratégia kialakításában jelentős szerepet játszott Sárosi Péter, akit korábban laikus történészként tettek meg a hazai drogpropaganda ügyeletes arcává. Saját bevallása szerint drogpolitikai programvezetője volt a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szervezetnek, amelyről több esetben kiderült, hogy nemzetközi forrásokból igyekszik befolyásolni a magyar belpolitikát. Emellett Sárosi a 444.hu-n publikálja a drogpropaganda tartalmait.

Liberális aktivisták a városházán

Rajta kívül a drogstratégiáról szóló anyagban olvasható Kardos Tamás neve is, akit a TASZ honlapján drogjogi szakértőként tüntettek fel. A fővárosi drogcsapat tagja még Fazekas Tamás, aki korábban a magyar drogaktivizmus egyik legismertebb politikai képviselője, Juhász Péter ügyvédjeként dolgozott. A fővárosi drogcsapatban szerepet vállal még Sokacz Anikó is, aki a baloldali összefogás jelöltjeként 2014 óta önkormányzati képviselő Zuglóban (az idei választáson kikapott), és jelenleg azt az MSZP-s Horváth Csaba polgármestert támogatja, aki ellen a Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmények miatt vádat emelt.

A stratégia létrejöttét egy „független” felmérés készítette elő, amelyet a Magyar Addiktológiai Társaság (MAT) jegyez. Ez azért is érdekes, mert a MAT vezéremberei részt vesznek a fővárosi drogcsapatban. 

A társaság elnöke az a Szemelyácz János, aki hosszú évtizedek óta szorosan együttműködik Sárosival. A felmérésben és az anyag kidolgozásában oroszlánrészt vállalt Felvinczi Katalin, aki a MAT főtitkára. A Karácsony-féle drogcsapat tagja Nyíri Noémi és Szécsi Judit is, akik elnökségi tagok a társaságban.

Túllépett hatáskör

A DKI szerint a fővárosi drogstratégiáról szóló anyag ideológiai pamflet. Ennek két oka van: a szakmai és közigazgatási fókuszvesztés, illetve a konkrétumok nélkülözése. 

Azt a szakmailag elfogadhatatlan drogliberalizációs érvet hangoztatják, hogy ha szabad okostelefonokat használni és alkoholt fogyasztani, akkor miért ne lehetne rekreá­ciós céllal elszívni egy-egy füves cigit? 

A közigazgatási fókuszvesztés ott jelenik meg, hogy a drogstratégia olyan ajánlásokat tesz, amelyek ellentmondanak az állami vagy uniós szintű szabályozásnak.
A főváros csak úgy tudja megoldani az egyre súlyosbodó drogkáoszt, ha a jogi keretein belül építi fel a straté­giát – mutatott rá az intézet. Hozzátették, hogy a drogstratégiához tartozó munkatervben csupán annyi áll, hogy felállítanak öt munkacsoportot, amely teljesen felesleges bürokratikus eszköz, mivel nincs felhatalmazásuk, valós tervük és ehhez tartozó költségvetésük.

 

Szerbevizsgálás, tűcsereprogram

A Karácsony-féle fővárosi drogcsapat annak a lehetőségét vizsgálja drogprevenció címszó alatt, hogy átvennék az uniótól azt a szerintük jó gyakorlatot, miszerint drogbevizsgáló programokat kell szervezni, és felügyelt szerhasználói helyiségeket kialakítani. A drogbevizsgáló programok azt jelentik, hogy a bulikon egy labor ingyenesen bevizsgálja a szerhasználónál meglévő tablettát, tájékoztatást ad arról, hogy mi van benne, majd a tablettát visszaadja tulajdonosának. A felügyelt szerhasználói helyiségek olyan helyek, ahol a fogyasztó biztonsággal, orvosi vagy ápolói támogatás mellett használhat kábítószert. 

Mindkét példa egyenlő a drogfogyasztás támogatásával és a drogliberalizáció melletti érvek megerősítésével.

Ezenkívül szorgalmazzák a tűcsereprogramot is, annak ellenére, hogy az nem megoldja, hanem konzerválja a problémát, miközben ellenérzést szül a lakosságban. Az ilyen tevékenységre kialakított helyiségek koncentrálják a drogfogyasztókat, a terjesztőket, a bűnözést, továbbá a környezet tisztaságának és épségének teljes felszámolását.
A DKI felajánlotta, hogy segít elkészíteni egy szakmai és tudományos alapokon nyugvó stratégiát, mert, mint hangsúlyozták, a Karácsony Gergely-féle fővárosi drogcsapat stratégiája megvalósíthatatlan. Ezért vissza kell azt vonni, mert ezzel nem lehet megvédeni a fővárosiakat. Az intézet kiemelte: mára kiderült, hogy a drogliberalizáció komoly társadalmi kríziseket okoz, nemcsak a drogfogyasztók számát növeli, hanem a közösségek életét is tönkreteszi. A nemzetközi drogpropaganda hazai drogaktivistái már több évtizede próbálják Magyarországon is érzékenyíteni az állampolgárokat a drogliberalizációs tervekről.
A fővárosi drogstratégia az elmúlt tizennégy évben az első olyan dokumentum, ahol a drogaktivisták ténykedése révbe ért. – Láthatjuk, hogy a baloldali politikai erők mit tennének Magyarországon, ha kormányzati szerepbe kerülnének – fogalmazott ezzel kapcsolatban az intézet.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.