tóth gabi
Ez aztán a "munkahely".
Forrás: Képernyőkép/Videa
– A magyar EP-képviselők, a Tisza Párt képviselői dolgozni fognak, ellentétben az eddigi gyakorlattal – mondta Magyar Péter június 18-án. Szintén ugyanezen a napon kijelentette: – Mi mindig értetek fogunk dolgozni a nap 24 órájában és a hét 7 napján. (…) Nem mindegy, hogy az ember a nap 24 óráját munkával tölti, vagy egyébként teniszezik kint Brüsszelben, vagy egyébként klubokba meg bárokba jár. Erre is tudok példát mondani. Én nem így fogom múlatni az időt.
A dátum azért is fontos, mert mindössze három nappal ezt követően történt a politikus ötkertes botránya, amelynek kapcsán máig nem tette egyértelművé, hogy valójában mit is követett ott el. Egyébiránt Magyar Péter már az EP-listavezetők köztelevízióban rendezett vitáján is képmutatóan azt állította, hogy a Tisza Párt képviselői bizonyosan be fognak járni a munkahelyükre, és a választóikat fogják képviselni.
Ehhez képest ma már tudható, hogy rögtön az első teljes, brüsszeli és strasbourgi ülésekkel teletűzdelt hónapban távol maradt a munkahelyétől a pártelnök. Szeptemberben Magyar Péter a nyilvános jegyzőkönyvek tanúsága szerint egyáltalán nem járt az Európai Parlament ülésein.
Az Európai Parlament szeptember 4-én tartotta első ülését, Magyar Péter pedig 5-én már inkább a Keleti pályaudvarnál sörözött. Magyar ráadásul az EP alkotmányügyi bizottságának első szeptemberi ülésén sem jelent meg, jóllehet a testületnek nemcsak tagja, hanem alelnöke is. Októberben – szinte napra pontosan egy hónappal az első szeptemberi ülést követően – eddig egyetlen napra ment ki a múlt héten, méghozzá egy brüsszeli szakbizottsági ülésre, majd ma már újra büszkén tudósított strasbourgi kiutazásáról.
Az európai parlamenti képviselők alapfizetése havi nettó 7854 euró, amelyet havi 4950 euró költségtérítés egészít ki. A Magyar által egy ismerősének írt kommentben a legnagyobb kamuállás a világon megfogalmazással leírt képviselőség kapcsán a pártelnök a szeptemberi távollétével együtt is 12 804 euró fizetést kap, azaz több mint 5,1 millió forintot vehet fel.
A Magyar Nemzet kérdéssel fordult a Tisza Párt elnökéhez, hogy miután – korábbi ígéreteivel szembemenve – nem dolgozott szeptember hónapban Brüsszelben, illetve Strasbourgban a munkahelyén, felveszi-e az erre a hónapra járó illetményét.