Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.10.07.

Az oroszok Herszont bombázzák

Kisgyerekek a sérültek között.

Az orosz csapatok hétfő délelőtt irányított bombákat dobtak a dél-ukrajnai Herszon városára, aminek következtében az eddigi adatok szerint húszan sérültek meg. Úgy tudni, a sérültek között van egy kétéves kisfiú és egy négyéves kislány is, mindkettőjüket kórházba szállították. Oroszország négy irányított bombát dobott a megyeszékhelyre.

Az orosz erők támadásokat hajtottak végre az éjjel és hétfő reggel a keleti országrészben lévő Donyeck, Szumi és Harkiv megyék ellen, a helyi lakosok közül többen megsérültek. A Donyeck megyei ügyészi hivatal közlése szerint az orosz hadsereg irányított bombákkal légicsapást intézett a régióban lévő Kosztyantinyivka város ellen. 

Találat ért egy magánvállalatot, amelynek négy dolgozója sebesült meg. Az északkelet-ukrajnai Szumi megyében drónokkal mértek csapást az orosz erők, aminek következtében három ember megsérült, köztük egy gyermek – közölte a katasztrófavédelmi szolgálat. Oleh Szinyehubov, Harkiv megye kormányzója arról tájékoztatott, hogy az éjjel a régióját és a megyeszékhelyet, Harkiv várost ért orosz légibomba-támadásokban három helyi lakos sebesült meg. A légvédelem az éjjel 32 orosz csapásmérő drónt és két Kinzsal rakétát semmisített meg. Az ukrán vezérkar legfrissebb, hétfői összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége megközelítette a 662 ezret, előző nap az ukrán erők megsemmisítettek egyebek mellett 14 orosz harckocsit, 64 tüzérségi és két légvédelmi fegyvert, valamint 65 drónt.

Elfoglalta Hrodivka települést a donyecki régióban az orosz hadsereg – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.

Az orosz hadijelentés a hat ukrajnai frontszakasz közül négyről számolt be előretörésről. A védelmi tárca közölte, hogy Ukrajnában az orosz erők 17, Kurszk megyében pedig két ellentámadást hiúsítottak meg. A „különleges hadművelet” övezetében a moszkvai összegzés szerint több mint 1700 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan, Kurszknál számuk meghaladta a 150-et.

Az orosz beszámoló az Ukrajnában az elmúlt nap folyamán megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel mások mellett egy izraeli gyártmányú RADA RPS-42-es többfunkciós radarállomást, két katonai repülőtér infrastruktúráját, több lőszer- és haditechnikai raktárt, több, drónokat gyártó és tároló létesítményt, öt tábori lőszerraktárt, egy német Leopard harckocsit, 11 páncélozott harcjárművet, egy nyugati gyártmányú 155 milliméteres önjáró és öt vontatott tarackot, öt amerikai ATACMS műveleti-harcászati rakétát, amerikai HIMARS sorozatvetők öt rakétáját továbbá 74 repülőgép típusú drónt. Moszkva szerint a kurszki régióba betörő ukrán erők az augusztus 6-án indított támadásuk alatt több mint 21 ezer embert, 136 harckocsit, 66 gyalogsági harcjárművet, 98 páncélozott személyszállító járművet, 888 páncélozott harcjárművet, 586 gépkocsit, 173 tüzérségi löveget és 33 sorozatvetőt veszítettek.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több más településéről is jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást. A krími Feodoszijában több száz lakost evakuálni kellett, mert tűz ütött ki egy olajtárolóban. A településen műszaki vészhelyzetet hirdettek ki, a Feodoszija-Vladiszlavovka szakaszon felfüggesztették az elővárosi vonatok közlekedését, két utcát pedig lezártak a járművek elől. Igor Kirillov altábornagy, az orosz fegyveres erők sugár-, vegyi- és biológiai védelmi csapatainak parancsnoka hétfőn azzal vádolta meg az ukrán fegyveres erőket, hogy augusztus 11-én füstgránátnak álcázott, klórtartalmú DM-105-ös nyugati kazettás vegyi tüzérségi lőszert vetett be a Kurszk megyei Szudzsánál, aminek következtében több mint húsz ember szenvedett sérüléseket. Az állította, hogy az ukrán fél mindemellett vegyi fegyver alkalmazásával szándékozik megvádolni Oroszországot a Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnél (OPCW).

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) büntetőeljárást indított Kurt Pelda, az CH Media svájci kiadóholding és Catherine Norris Trent, a France 24 francia televíziós csatorna újságírója ellen, amiért a kurszki régióban tiltott határátlépést követtek el. 2024. augusztus 17. óta 14 külföldi újságíró ellen indult büntetőeljárás ugyanezen a címen. A moszkvai városi bíróság hétfőn, zsoldosként, 6 év és 10 hónapi szabadságvesztésre ítélte Stephen Hubbard 72 éves amerikai állampolgárt, aki a háborúban az ukrán fegyveres erők oldalán harcolt. Hubbardra, aki beismerő vallomást tett, a vád eredetileg tíz év kiszabását kérte.

Az ukrán hadsereg megsemmisítette a Krím félsziget legnagyobb olajterminálját – erősítette meg hétfő reggeli közleményében az ukrán hadsereg vezérkara.

„Ma éjszaka sikeres csapást mértünk az ellenség tengeri olajtermináljára az ideiglenesen megszállt Feodoszijában” – közölte a vezérkar az Unian hírügynökség jelentése szerint.

„A létesítmény közelében tüzet észleltek. A csapás következményeinek tisztázása folyamatban van” – áll a közleményben.

A vezérkar hangsúlyozta, hogy

a Krímben ez a legnagyobb olajtermék-átrakodó terminál, amelyet egyebek között az orosz megszálló hadsereg szükségleteinek kielégítésére használtak.

Az Oroszországi Föderáció katonai és gazdasági potenciáljának aláásására irányuló intézkedések folytatódnak – írták a közleményben.

A hat ukrajnai frontszakasz közül háromról számolt be előretörésről vasárnap az orosz védelmi minisztérium.

A hadijelentés szerint Ukrajnában az orosz erők 18 ellentámadást vertek vissza, Kurszk megyében pedig négy ellentámadási és két, a határon át tervezett betörési kísérletet hiúsítottak meg.

A „különleges hadművelet” övezetében a moszkvai összegzés szerint több mint 1600 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan, Kurszknál a számuk meghaladta a kétszázat.

Az orosz beszámoló az Ukrajnában az elmúlt nap folyamán megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek mellett egy üzemanyagraktárt Odessza közelében, magában a kikötővárosban egy európai lőszert szállító konténerhajót kirakodást közben – a csapást Iszkander rakétával hajtották végre -, a Hmelnyickij megyei Sztarokonsztantyiniv repülőtérének infrastruktúráját, több drónirányító központot, négy lőszerraktárt, egy harckocsit, négy páncélozott harcjárművet, két nyugati gyártmányú 155 milliméteres önjáró és négy vontatott tarackot, amerikai HIMARS sorozatvetők három rakétáját, továbbá 68 repülőgép típusú drónt.

Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy a kurszki régióba betörő ukrán erők az augusztus 6-án indított támadásuk során több mint 20 800 embert, 136 harckocsit, 66 gyalogsági harcjárművet, 98 páncélozott személyszállító járművet, 885 páncélozott harcjárművet, 584 gépkocsit, 171 tüzérségi löveget és 33 sorozatvetőt veszítettek.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több más településéről is jelentettek ukrán tüzérségi és dróntámadást.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) közölte, hogy büntetőeljárást indított az ukrán 41. önálló gépesített dandár, a 103-as önálló területvédelmi brigád, valamint egyes félkatonai csoportok fegyveresei ellen két nő és egy férfi különös kegyetlenséggel elkövetett meggyilkolásának ügyében a kurszki régió Szudzsai járásában. A bűncselekmény 2024. augusztus 11-én történt.

Orosz dróncsapások érték vasárnapra virradóra Kijevet és Odessza városát - közölte az ukrán légierő.

Az ország számos pontján órákig tartó légiriadó volt az éjszakai órákban.

A ukrán légierő állítása szerint a 87 orosz drónból összesen 56-ot sikerült lelőni, további 25 pedig elektronikai zavarással semlegesítettek.

Az ukrán katasztrófavédelem szerint egy ember sebesült meg Odessza kikötővárosában, ahol raktárakban és teherautókban keletkeztek károk. Szerhij Popko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője szerint a fővárosban nem voltak áldozatok, mivel – mint állította – az összes drónt lelőtték. Harkivban azonban egy ember életét vesztette, mert egy drón csapódott az autójába – ismertette Oleh Szinyehubov, a megye kormányzója.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek