tóth gabi
Azt állítja, hogy ő egy politikai fogoly.
A korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt letartóztatásban lévő polgármester, a júniusban újraválasztott Kiss László, illetve a hasonló okokból ugyancsak a legsúlyosabb kényszerintézkedés hatálya alatt lévő volt alpolgármester, Czeglédy Gergő távollétében megalakult hétfőn Óbuda-Békásmegyer új képviselő-testülete.
A helyhatósági törvény rendelkezése szerint az alakulóülést a polgármesternek kell vezetnie, ezért a testület korábban a Pest Vármegyei Kormányhivataltól kért útmutatást, a hatóság pedig úgy rendelkezett, hogy az ülést a korelnök vezényelje le.
A korelnök, Ujfalvi István ismertette a napirendi pontokat, majd közölte, hogy Kiss László a testületi üléssel egy időben a börtönben letette az esküjét, amelyet előtte egy ügyvéd jelenlétében is megtett.
Ujfalvi István (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP) ismertette azt a levelet, amelyet a polgármester küldött az eseményre. Az írásban Kiss László politikai bebörtönzöttként nevezte magát, és követelte valamennyi politikai fogoly szabadon bocsátását, a politikai perek előkészítésének befejezését. Kijelentette, hogy nem követett el törvénytelenséget. Mint írta: „Jelen eljárás illeszkedik a jelenlegi főpolgármester ellen konstruált, úgynevezett Városháza-ügyhöz, a célja a főpolgármester, velem együtt két budai és három pesti kerületi polgármester gyengítése, zsarolhatóvá tétele és esetleges bűntetőjogi felelősségre vonása hamis vallomások és a közvélemény manipulációja által.”
Közölte, hogy pártja nem támogatja a tanácsnokok kinevezését, mivel véleménye szerint azok korábban sem végeztek érdemi munkát.
Az alakulóülésen megválasztották a négy alpolgármestert, Béres Andrást, Őri Lászlót, Zábó Attilát és Burján Ferencet, a voksolásban a Fidesz képviselői nem vettek részt.
Különös, zenés ébresztő indította hétfő reggel Óbuda-Békásmegyer önkormányzatának alakuló ülését: kormánypárti aktivisták egy csoportja A börtön ablakában című ismert dalt énekelte a Fő téren, miközben kezükben az „Elég a Kiss László-féle DK-s korrupcióból!” feliratot tartották.
A demonstráció pillanataiban zajló ülésről Puskás Péter, az óbudai Fidesz frakcióvezetője a hirado.hu-nak kifejtette: „A magyar önkormányzatiság történetében még soha nem fordult elő ilyen, hogy egy önkormányzat alakuló ülésén a polgármester nem tud jelen lenni, méghozzá azért, mert Kiss László és egy másik baloldali képviselő, Czeglédy Gergő is előzetes letartóztatásban van.”
Hozzátette: egy harmadik képviselő, aki szintén gyanúsított ugyanebben az ügyben, szabadlábon védekezik, jelen volt.
A helyhatósági törvény rendelkezése szerint az alakuló ülést a polgármesternek kell vezetnie, ezért a testület korábban a Pest Vármegyei Kormányhivataltól kért útmutatást, a hatóság pedig úgy rendelkezett, hogy az ülést a korelnök vezényelje le. Az ülést Kiss László a büntetés-végrehajtási intézetből hívta össze. A korelnök, Ujfalvi István ismertette a napirendi pontokat, majd közölte, hogy Kiss László a testületi üléssel egy időben a börtönben letette az esküjét, amelyet előtte egy ügyvéd jelenlétében is megtett.
„Az ülés elején felolvastak egy levelet a polgármestertől, ami finoman szólva is felháborító volt, és ez megadta az ülés alaphangját” – tájékoztatta lapunkat Puskás Péter.
A fideszes frakcióvezető szerint „ízléstelen” és nem oda illő volt a levél hangneme, azonkívül a polgármester politikai fogolynak titulálta magát, teljes ártatlanságát hangoztatva. Puskás kifogásolta, hogy a polgármester levelét úgy olvasták fel, hogy nem vettek tudomást arról: napvilágot láttak már olyan anyagok, amelyek az ügyben született tanúvallomásokra hivatkoznak, s ezek nem azt támasztják alá, hogy ez egy politikai ügy lenne.
A polgármester nyilatkozatáról Burján Ferenc (LMP) alpolgármester lapunk megkeresésére kifejtette: őket is váratlanul érte a levél felolvasása, melyben Kiss politikai meggyőződését fejtette ki.
„Ha a polgármestert kiengedik az előzetesből, majd megtudjuk, mivel vádolják” – tette hozzá Burján, kijelentve: pillanatnyilag csak a sajtóból tájékozódnak, ennek alapján ő nem tud állást foglalni.
Az alakuló ülésen megválasztották a négy alpolgármestert, Béres Andrást (Párbeszéd), Őri Lászlót (MSZP), Zábó Attilát (DK) és Burján Ferencet (LMP), a voksolásban a Fidesz képviselői nem vettek részt. A fideszes frakcióvezető kijelentette: a legnagyobb gond a testület működésével kapcsolatban az, hogy a két alpolgármester, Béres és Burján nem mertek döntéseket hozni, s ezért leállt az önkormányzat működése. A Fidesz egyelőre nem látja azt, mitől fog ez megváltozni, ha most négyen lesznek.
Puskás Péter arról is beszélt, hogy nem támogatják a tanácsnokok kinevezését, mivel véleménye szerint azok korábban sem végeztek érdemi munkát.
Burján a hirado.hu-nak erre azt válaszolta, hogy a tanácsnoki rendszer visszahozása azért kellett, mert volt két olyan terület (szociális és áldozatvédelmi, városfejlesztési és energetika), ahol szerinte szükségesnek bizonyul, hogy jobban rálássanak e területekre, hogy a tanácsnokok azokat koordinálják, s szükség esetén jelezzék észrevételeiket.
Szaniszló Sándor baloldali polgármesterről és a XVIII. kerületi ingatlanügyekről is beszélnek azokon a felvételeken, amiket egy titokzatos feljelentő adott át a fővárosi baloldalt érintő bűnügyben a nyomozó hatóságnak. A pestszentlőrinci botrányban a Nemzeti Nyomozó Iroda folytat eljárást, a botrány szálai pedig újabb ellenzéki politikusokig érhetnek.
A fővárosi ellenzék korrupciós botrányaival kapcsolatban már beszámoltunk arról, hogy a hatóságot egy titokzatos informátor segítette , aki önmagára és több későbbi gyanúsítottra, köztük Kiss László óbudai polgármesterre is terhelő vallomást tett még 2021 decemberében. Többek között azt is elmondta, hogy Kiss Lászlót „főnöknek” nevezték az ügy szereplői, akik azt is hozzátették, hogy a polgármesternek „megy a pénz”.
Az ügyben indult nyomozás során idén márciusban fogták el az első gyanúsítottakat, köztük a baloldal fontos háttéremberét, P. Gábort, illetve társait, D. Róbertet, valamint F. Lászlót, Kiss László bizalmasát, felesége korábbi üzlettársát. Utóbbi kettő már szabadult a letartóztatásból, miután információink szerint beszélni kezdtek.
Nyár elején a nyomozó ügyészek elvitték Óbuda alpolgármesterét, Czeglédy Gergőt, majd augusztus 14-én Kiss Lászlót is őrizetbe vették. Mindkettőjüket vesztegetéssel gyanúsítják, a hatóság feltételezése szerint Czeglédy száz-, Kiss tizennyolcmilliót tehetett zsebre. Mindketten abszurdnak tartják ugyanakkor a gyanúsítást, és ártatlannak vallják magukat, épp úgy, mint ahogyan P. Gábor is. Czeglédy vallomásából már közöltünk részleteket, de korábban írtunk arról is, hogy a feljelentő kép- és hangfelvételeket is átadott a nyomozó ügyészeknek több szereplőről, amik nagyban hozzájárulhattak a nyomozás sikeréhez.
A hatósági dokumentumokból kiderül, hogy ezekből a felvételekből hozott nyilvánosságra több részletet Anonymus is, például egy autóban történt pénzátadásról, illetve egy olyan sok száz millió forintnyi összegről, amit Magyarországra akartak hozni, és amelynek eredete valamilyen drogügyletből származhatott.
A beszélgetések egyikében például a fővárosi korrupciós bűnügy gyanúsítottjaival hozzák összefüggésbe Szaniszló Sándor pestszentlőrinci polgármestert:
„Gondold el, én odamentem, és ugye az volt, hogy az óbudai újsággal mi történik így meg úgy, és átjöttek a Robiék b…zd meg, és meg akartak kerülni, és nem csak nálad, hanem másutt is. Mi az, hogy telkek? És mondtam a Robinak, te figyelj, mondd, hogy mit szeretnél, és akkor leülünk és kitaláljuk. Mondták, hogy jó, jó, jó. Elmentek az izéhez, elmentek a Kiss Lacihoz, Kiss Laci elment a Szaniszlóhoz, hogy megkérje, hogy segítsen a F.-nek meg a Robinak (ők mindketten az óbudai korrupciós ügy érintettjei – a szerk.). Szaniszló szólt a K.-nak K. meg a M.-nek, M. meg mondta, hogy velem kell egyeztetni. És akkor mondtam nekik, hogy fiúk, miért volt ez a kör? Mondtam, hogy szóljatok. És egy évig ment a játék” – hangzott el az egyik, a feljelentő által rögzített beszélgetésben.
„A felvétel 02:45 perc hosszúságú, a felvétel indulásakor már mindkét személy az autójában ül. A beszédtéma a XVIll. kerület Lőrinc piac melletti rész, „szanálási terület” beépítése, illetve az Üllői út 323. szám alatti társasház építése volt. Más téma nem hangzik el a beszélgetés során” – olvasható a hatósági feljegyzésben.
Hozzátesszük, a fenti társasház építése szóba kerül azon az Anonymous által két éve nyilvánosságra hozott vágatlan felvételen is, amely arról szól, hogy a XVIII. kerületi ingatlanfejlesztések után komoly vagyonok vándorolhatnak Szaniszló Sándor DK-s polgármesterhez, a helyi alpolgármesterhez és azokhoz az emberekhez, akik elősegítették a gyors, olajozott ügymenetet.
A felvételeken hallható, hogy a fentebb említett Üllői út 323. szám alatt épülő nyolcvanhat lakásos beruházásból az érintettek négy lakást tudtak maguknak „kikanyarítani”. Ebből kettőn a helyi polgármester és az alpolgármester, kettőn pedig az álarcos alak felvételén beszélő, baloldali kötődésű személyek osztozhattak.
Egyikük említést tett az Üllői út 357. szám alatti 46 lakásos projektről is. „Ha kisebbek a méretek, akkor ugye mégsem tudsz olyan mértékű kérést megfogalmazni. Mert akkor nem jön ki gazdaságosságilag […]. Ez minket is kicsit frusztrált. Kerestük a vevőjelölteket, és a végén leakasztottunk egy f…szit, dr. … Györgyöt, zseniális csóka” – idézték fel a történteket.
„Az lett a deal, hogy ugyanúgy négy lakás, kettő az adó fölfele, ami ugye a vezetők fele. Polgi, alpolgi, izé, meg kell hagyni. […] De ott megint kettő ingyent tudtunk a Bacsikkal kiugrasztani magunknak. És arra meg most szerződtünk le azon az Innok-konferencián, úgyhogy igazából az van, hogy ez is egy ilyen szép kövér szám lesz” – dicsekedett el a felvétel egyik szereplője, aki minden bizonnyal Bacsik Györgyre, a kerületi vagyonkezelő vezetőjére utalt.
A sajtóban 2022-ben fellelhető információk szerint egyébként a XVIII. kerületi városrehabilitációs programban az Üllői út mentén több hektárnyi területet építettek be. Az önkormányzat nagyjából három tucat fejlesztési területet kínált az ingatlanfejlesztőknek, és vállalta azt is, hogy részt vesz a tervek kidolgozásában.
Az ügyben Budai Gyula tett feljelentést, a Nemzeti Nyomozó Iroda pedig el is rendelte a nyomozást, amely jelenleg is folyamatban van – olvasható a Magyar Nemzetben.