RETRO RÁDIÓ

Trump-merénylet: Óriási hibákat követett el a titkosszolgálat

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 09. 21. 08:56

Fejek fognak hullani.

A hatóságok közötti kommunikációs hiányosságokat állapított meg az amerikai Titkosszolgálat belső vizsgálata a Donald Trump elleni első merényletkísérlet idején, ami lassította a beavatkozást – erről számolt be a szervezet megbízott igazgatója.

Ronald Rowe a vizsgálat megállapításairól tartott tájékoztatóján elismerte, hogy a szervezet követte el a hibát, részben a helyi hatóságok tájékoztatását illetően. Elmondta, hogy július 13-án a Pennsylvania állambeli Butler városban tartott választási gyűlés idején túlságosan nagy mértékben támaszkodtak a mobiltelefon alapú kommunikációra is, ami tovább lassította az információáramlást. A rendezvény hatékony biztosítására a Titkosszolgálat nem létesített közös műveleti szobát a területi rendvédelmi szervek képviselőivel – hangzott el. 

Két FBI-nyomozó pásztázza az AGR International Inc. tetejét, a Butler Fairgrounds melletti épületet, ahonnan a merénylő Matthew Thomas Crooks tüzet nyitott Donald Trump volt elnökre. Kiderült, óriási hibákat követtek el a Trump volt elnök védelmével megbízott szervezetek. Fotó: Getty Images via AFP
Két FBI-nyomozó pásztázza az AGR International Inc. tetejét, a Butler Fairgrounds melletti épületet, ahonnan a merénylő Matthew Thomas Crooks tüzet nyitott Donald Trump volt elnökre. Kiderült, óriási hibákat követtek el a Trump volt elnök védelmével megbízott szervezetek (Fotó: AFP/Getty Images)


A hatóság részletes, másodpercekre lebontott időrendet is közölt a lövések eldördülését és a támadó, Thomas Matthew Crooks ártalmatlanítását megelőző kevesebb mint két percről. Ebből kiderül, hogy a helyi rendőrség emberei saját rádióhálózatukon keresztül folytatott üzenetváltás nyomán mintegy fél perccel azelőtt megtalálták a merénylőt az épület tetején, hogy tüzet nyitott, amit nem tudtak megakadályozni. Eközben a biztosításért felelős titkosszolgálati egység külön rádión értesítette a mesterlövészeket a lehetséges veszélyhelyzetről. 

Miután Thomas Matthew Crooks leadta a lövéseket Donald Trumpra, a mesterlövész tíz másodperccel később lépett közbe és egy lövéssel ártalmatlanította a merénylőt, akit fején ért találat és a helyszínen meghalt. 

Ronald Rowe a tájékoztatón közölte, hogy az elkövetett hibák nyomán a felelősségre vonás szakasza következik, ami érinti azokat az ügynököket, akik nem tudták biztosítani a választási gyűlés helyszínét. 

A Donald Trump republikánus elnökjelölt elleni butleri merényletkísérletben a politikus könnyebb sebesülést szenvedett a fülén, ugyanakkor egy ember meghalt, és ketten súlyosan megsebesültek.

Richard Blumenthal demokrata szenátor, Connecticut állam képviselője úgy véli, hogy az amerikaiak sokkolva és megdöbbenve fogadják majd a volt elnök, Donald Trump elleni merénylet és a biztonsági mulasztások részleteit, amikor a törvényhozók nyilvánosságra hozzák az ezzel kapcsolatos köztes jelentésüket.

 

Donald Trump republikánus elnökjelöltet, volt amerikai elnököt elkísérik a titkosszolgálat emberei, miután megpróbálták megölni kampányrendezvényén 2024. július 13-án a pennsylvaniai Butlerben.

Donald Trump republikánus elnökjelöltet, volt amerikai elnököt elkísérik a titkosszolgálat emberei, miután megpróbálták megölni kampányrendezvényén 2024. július 13-án a pennsylvaniai Butlerben. Fotó: Getty Images via AFP

A meghiúsult merényletről és a védelmét ellátó szervezetek mulasztásairól Ronald Rowe, az Egyesült Államok titkosszolgálatának ügyvivő igazgatója tájékoztatta a szenátorokat egy zárt ajtók mögött tartott ülésen. 

Az amerikai emberek meglepődve, döbbenten és felháborodva fogják fogadni azt, amit a titkosszolgálat merénylettel kapcsolatos kudarcairól szóló jelentésben közreadnak majd

 – mondta el Blumenthal szenátor a Fox Newsnak. Hozzátette, hogy ugyanennyire döbbenetesnek kell találniuk a belbiztonsági minisztérium tájékoztatásának és őszinteségének hiányosságait is. Blumenthal nem tért ki részletekre a csütörtöki ülésen hallottakról, míg más törvényhozók nem kívántak nyilatkozni arról, hogy hogyan reagálhat a közvélemény a jelentésre.

Gary Peters, Michigan állam szenátora szerint a jelentés hamarosan napvilágot lát, de csupán köztes dokumentumként, mivel több információra van szükség a teljes kép kialakításához. Peters hangsúlyozta, hogy céljuk az esett körülményeinek teljes feltárása és olyan lépések meghatározása, amelyek biztosítják, hogy hasonló eset a jövőben ne fordulhasson elő.

A titkosszolgálat intenzív kritikák kereszttüzébe került a lövöldözés előtti biztonsági és kommunikációs hiányosságok miatt a Trump elleni merénylettel kapcsolatban, ami 2024. július 13-án Butlerben, Pennsylvaniában történt. A védelmi tervért felelős operatív iroda vezérigazgató-helyettese, Michael Plati, aki Trump, Biden elnök, Kamala Harris alelnök és mások védelméért felelt, pénteken, hivatalának 27. évfordulóján távozik posztjáról. Bár a titkosszolgálat szerint Platit nem kérték fel a nyugdíjba vonulásra vagy a lemondásra, a belső vizsgálat legmagasabb szintjein dolgozó források a Fox Newsnak azt mondták, hogy bátorították a korai nyugdíjazásra.

Az amerikai titkosszolgálat új megbízott igazgatója korábban kijelentette, hogy „szégyelli” a Donald Trump republikánus elnökjelölt július 13-i merényletkísérletéhez vezető biztonsági mulasztást, de a hiányosságért a helyi rendőrséget okolta.

 

Donald Trump volt amerikai elnök, a Republikánus Párt elnökjelöltje, miközben a védelmét ellátó titkosszolgálat ügynökei körbe veszik a Pennsylvania állambeli Butlerben rendezett kampánygyűlésen 2024. július 13-án. A rendezvényen Trump beszéde közben lövések dördültek, a politikus a jobb fülén megsérült, de védőgyűrűben a saját lábán hagyta el a pódiumot.

Donald Trump volt amerikai elnök, a Republikánus Párt elnökjelöltje, miközben a védelmét ellátó titkosszolgálat ügynökei körbe veszik a Pennsylvania állambeli Butlerben rendezett kampánygyűlésen 2024. július 13-án. A rendezvényen Trump beszéde közben lövések dördültek, a politikus a jobb fülén megsérült, de védőgyűrűben a saját lábán hagyta el a pódiumot. Fotó: MTI/AP/Gene J. Puskar

A szenátus két bizottsága előtt tett tanúvallomásában Ronald Rowe megbízott titkosszolgálati igazgató elmondta, hogy ellátogatott a szabadtéri gyűlés helyszínére a pennsylvaniai Butlerben, és felmászott a közeli épület tetejére, ahonnan a 20 éves Thomas Crooks lövéseket adott le.

„Amit tapasztaltam, azon elszégyelltem magam” – mondta Rowe a szenátus belbiztonsági és igazságügyi bizottságának közös meghallgatásán. „Hivatásos rendfenntartó tisztként és a titkosszolgálat veteránjaként nem tudom megvédeni, miért nem biztosították azt a tetőt”.

Ugyanakkor azonnal hozzátette, hogy ez nem a titkosszolgálat hibája volt, mert ők azt „feltételezték”, hogy a helyiek fogják biztosítani a tetőt. John Cornyn republikánus szenátor visszautasította, hogy a felelősséget másokra hárítsa a megbízott igazgató, amire Rowe megismételte, hogy azt feltételezték, a helyi erők, illetve az államiak biztosítják a tetőt. 

„Biztosíthatom önöket, hogy ezt a hibát nem fogjuk még egyszer elkövetni” – tette hozzá. Az igazgató elmondta, hogy már intézkedett a szükséges lépésekről a hasonló hiányosságok elkerülésére, miközben mind a demokraták, mind a republikánusok aggódnak a további politikai erőszak miatt, mivel a kampány egyre intenzívebbé válik a november 5-i amerikai választások előtt – emlékezte a Reuters.

Rowe megjegyzései napokkal azután hangzottak el, hogy a Trump védelmére kijelölt helyi SWAT-csapat az ABC Newsnak elmondta, hogy a lövöldözés előtt nem állt kapcsolatban a titkosszolgálat ügynökeivel, akik a gyűlés biztonságáért feleltek, és hogy a titkosszolgálat tisztviselőivel tervezett személyes megbeszélésre nem került sor.

Paul Abbate, az FBI igazgatóhelyettese, aki szintén tanúskodott a testület előtt, elmondta, hogy Crooks már tinédzserként erőszakos antiszemita és bevándorlásellenes tartalmakat tett közzé az interneten. Ez az egyik első bizonyíték arra, hogy a nyomozók a merénylő szélsőségességére és politikai erőszakra való hajlamára utaló jeleket találtak.

Crooks a lövöldözés előtt egy drónt reptetett a gyűlés helyszínének közelében, amit a titkosszolgálat nem vett észre, mert a drónok észlelésére szolgáló rendszer nem működött megfelelően a helyi mobilhálózat problémái miatt, mondta Rowe.

Josh Hawley republikánus szenátor azt követelte az igazgatótól, hogy a felelősöket azonnal távolítsák el a titkosszolgálattól. Erre válaszul Rowe emelt hangon Hawley-nak azt válaszolta, „hogy felelősségre fogjuk vonni, ezt tisztességgel fogom tenni, nem fogok elhamarkodottan ítélkezni, és nem hagyom, hogy az embereket igazságtalanul üldözzék”.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.