Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
dosszié ikonMagyar Péter
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.09.28.
Módosítva: 2024.09.28.

Szentkirályi Alexandra: Magyar Péter semmit sem tud a fővárosról

Tételes bizonyítás.

Magyar Péternek fogalma sincs arról, hogyan működik Budapest – mondta a Fidesz budapesti elnöke csütörtökön a Facebookon közzétett videójában.

Szentkirályi Alexandra pontokba szedte azokat a kijelentéseket, amelyeket Magyar Péter tett az utóbbi napokban, és amelyekben szerinte a Tisza Párt vezetője téved. A fideszes politikus szerint Magyar Péter nincs tisztában azzal, hogy mekkora a főváros költségvetése, hogy működik a Budapesti Közlekedési Központ és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság. Magyar az egyik sajtónyilatkozatában azt mondta, hogy Budapest éves büdzséje körülbelül 500 milliárd forint, amire Szentkirályi Alexandra azt válaszolta:

„Hát Péter, itt csak egy szerény 52 milliárd forinttal tévedtél”.

Magyar Péter csütörtökön a közmédiának nyilatkozva kijelentette, hogy Budapesttől az iparűzési adót elveszi az állam. Szentkirályi Alexandra erre úgy reagált, hogy Magyar Péter cinikus stílusban kever össze alapvető fogalmakat. Kifejtette:

„Az iparűzési adó a fővárosé, ez az a bevétel, ami egyébként évről évre rekordokat dönt. Idén 303 milliárddal tervezett a főváros, és további 259 milliárddal számolhatnak a kerületek. Ezek mind a saját bevételeik.”

A Tisza Párt vezetőjének arra a kijelentésére, amely szerint azért nem ül be a pártja frakciójába a Fővárosi Közgyűlésben, mert – mint mondta – nem tud egyszerre öt pozíciót ellátni, a Fidesz budapesti elnöke emlékeztetett, hogy volt olyan idő, amikor több pozícióra is alkalmasnak találta magát, és fel is vette az azok után járó fizetéseket.

„Lehet, hogy a budapestiek valóban jobban járnak azzal, hogyha nem ülsz be a Fővárosi Közgyűlésbe, láthatóan fogalmad sincs arról, hogy ott milyen munka folyik. De akkor már csak egyet szeretnék tőled kérni, hogy akkor ne kavard itt a limonádét a fővárosi ügyekben”

Szentkirályi Alexandra pénteken arra szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert és Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét, hogy ismertessék, mik a terveik a Fővárosi Közgyűlésben.

Facebook-bejegyzésében a Fidesz budapesti elnöke azt írta: „Egy napja nem tudjuk, hogy Karácsony Gergely és Magyar Péter miről egyeztettek tegnap zárt ajtók mögött; jövő hét keddtől már az új közgyűlésnek kell képviselnie a fővárosi emberek ügyeit, de a szivárványkoalíciós fiúk még azon kluboznak, hogy ki vigye a nagyobb szeletet a tortából; a budapestiek ügyei pedig fél éve gazdátlanul állnak”.

„A fővárosi emberek többsége a változásra szavazott, és biztosan nem arra, hogy Karácsonyék az eddigieknél is zavarosabb paktumok mentén, politikusok erkélyén döntsenek Budapest legfontosabb kérdéseiről”

– tette hozzá.

Kiemelte: „A főpolgármester egyszerűen semmibe veszi azokat a budapestieket, akik nem őt támogatták a szavazatukkal és a közgyűlés legtöbb szavazatott kapott Fidesz frakciójával, a választások óta eltelt időben egyetlen egyeztetést sem kezdeményezett. Elég a titkos paktumokból! Itt az ideje, hogy ne az emberek feje fölött döntsenek a város ügyeiről.”

„Felszólítom Karácsony Gergelyt és Magyar Pétert, hogy álljanak a budapestiek elé, és valljanak színt, miről egyezkednek a szivárványkoalíció füstös szobáiban!” – zárta sorait Szentkirályi Alexandra.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke volt az M1 vendége csütörtök reggel, ahol a műsorvezető fővárosi ügyekről kérdezte, de számos kérdésre nem kapott választ.

Az MTVA meghívása eredetileg Ordas Eszternek, a Tisza Párt fővárosi listavezetőjének szólt, hogy budapesti ügyekről kérdezzék, de helyette a pártelnök érkezett a stúdióba, aki az elmúlt időszak számos meghívása ellenére azzal kezdte, hogy végre beengedték a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét a közmédiába.

Az első feltett kérdésre nem válaszolt, helyette Magyar Péter elmondta, hogy az EU több országában is magasabb a minimálbér, mint Magyarországon, miközben szerinte ott az árak alacsonyabbak.

Magyar ezután megerősítette, hogy nem ül be a Fővárosi Közgyűlésbe, de elmondta, hogy Budapest azért van nehéz gazdasági helyzetben, mert a magyar állam a szolidaritási adóval elveszi a bevételek jelentős részét a fővárostól. Magyar szerint „penészesek a kórházaink, nem működnek a liftek, és van, aki csak jövő májusra kap műtéti időpontot”. 

Magyar Péter több alkalommal is azzal szakította félbe az M1 műsorvezetője, Tari Titanilla kérdéseit, hogy olyan témákról beszéljen, amelyek szerinte sokkal jobban érdeklik a magyar embereket.

Emlékeztetett, hogy elhívta a fővárosi Fidesz vezetőjét, Szentkirályi Alexandrát egyeztetésre, aki azonban elutasította a megbeszélést. Egyeztetett viszont a többi párt frakcióvezetőjével. Úgy fogalmazott, hogy folyik az ellenzék közeledése, „járnak egy násztáncot” az ellenzéki pártok vezetői Orbán Viktor miniszterelnökkel, és hogy Karácsony Gergely „jobban akarja az olimpiát, mint a Fidesz”.

Kifejtette, hogy jelenleg a fővárosban minden hatáskör a főpolgármesterhez van rendelve, amelyen a Tisza Párt változtatni akar.

„Elege van az embereknek, a húszéves Gyurcsány–Orbán-mutyiból” – fogalmazott. Eközben a kormány megszünteti a vasúti szárnyvonalakat, posták százait zárta be vidéken, és szerinte megszűnnek a szülészeti osztályok a vidéki kórházakban. Véleménye szerint inkább erről kellene beszélni.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és EP-listavezetője az M1 stúdiójában 2024. szeptember 26-án (Forrás: MTVA)

Magyar Péter megerősítette, hogy október 5-én megtartják a Tisza Párt által meghirdetett tüntetést a közmédia székháza előtt, a Kunigunda útján, ahol a vele vitába keveredő Hadházy Ákos is jelen lesz.

Arra a kérdésre, hogy több meghívást sem fogadott el a 48 perc című műsorba, hogy Orbán Balázzsal vitázzon, azt mondta, hogy

neki nem más politikussal, hanem Orbán Viktor miniszterelnökkel van elszámolnivalója, és a miniszterelnöknek szeretné feltenni a kérdéseit.

Arra a kérdésre, hogy Magyar Péter volt felesége után a volt barátnője, Vogel Evelin is vádakkal állt elő vele szemben, kifejtette: óriási csalódás számára, hogy az a nő, akit ő szeretett, cserben hagyta a saját pártcsaládját. 

A Tisza Párt EP-képviselőinek az asszisztense sajtóhírek szerint külföldi lesz, Magyar Péter azt válaszolta: ez hazugság, és jelezte, hogy más magyar pártok is foglalkoztatnak külföldi asszisztenseket.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke legalább hat pontban nem mond igazat – közölte a Nézőpont Intézet csütörtökön az MTI-vel.

Közleményük szerint az ellenzéki politikus azt állítja, hogy soha olyan magas nem volt a magyar államadósság, mint 2024-ben.

A valóság ezzel szemben az, hogy míg 2010-ben az államadósság átlépte GDP-arányosan a 80 százalékot, 2023 végén 73,5 százalékon állt, a koronavírus-járvány előtt pedig még 65,3 százalékig is sikerült visszavágni a GDP-arányos államadósságot, ám a járvány elleni védekezés miatt ezt átmenetileg megemelkedett – hangsúlyozták.

Kitértek rá, Magyar Péter azt állítja, egymillió magyar él jelenleg tartósan külföldön.

Ezzel szemben a valóság az, hogy az ENSZ legfrissebb adatbázisa szerint 714 ezer magyar él tartósan külföldön, de számuk már 2010-ben is több mint 500 ezer volt, jelentős részük a második világháború, az 1956-os forradalom és a rendszerváltás után emigrált – mutattak rá.

A Nézőpont Intézet felhívta a figyelmet, a Tisza Párt elnöke azt is állítja, hogy a reálbérek 20 százalékkal csökkentek.

A valóság ezzel szemben az, hogy 2022-ben még a magas infláció mellett is 2,5 százalékkal emelkedtek a reálbérek, ezt 2023-ban egy 2,9 százalékos csökkenés követte, 2024-ben viszont az eddigi adatok alapján 9 százalék körül alakulhat az éves reálbéremelkedés – jelezték.

Az intézet kiemelte, hogy Magyar Péter állítása szerint az élelmiszerinfláció 66 százalék.

Ezzel szemben a valóság az, hogy 2024 augusztusában az élelmiszerárak 2,4 százalékkal voltak magasabbak, mint az előző év azonos időszakában, és 2022 és 2023 egészét tekintve az élelmiszerár-emelkedés üteme előbbiben 27,8, utóbbiban 23,8 százalék volt – közölték.

Megjegyezték, Magyar Péter azt is állítja, hogy stagnál a gazdaság. „Az eddigi elérhető adatok alapján számolt előrejelzések szerint 2024-ben a gazdaság 1-1,8 százalékkal növekedhet” – írták.

A Nézőpont Intézet végezetül Magyar Péter azon állítására reagált, miszerint Magyarország az Európai Unió legszegényebb tagállama.

„A valóság az, hogy az Európai Unió statisztikai hivatalának számításai szerint a szegénység kockázatával élők aránya a magyar társadalomban 19,7 százalék, amely alacsonyabb, mint az uniós átlag (21,4 százalék), ezzel pedig az unió legjobban teljesítő első felébe tartozunk” – olvasható az intézet közleményében.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek