Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.09.04.

Sorozatos lemondások az ukrán kormányban

Valami készül vagy ez a finálé?

Benyújtotta lemondását több ukrán miniszter a parlamentnek: Denisz Maljuszka igazságügyi, Olekszandr Kamisin, a stratégiai iparágakért felelős, valamint Ruszlan Sztrilec, a környezetvédelmi tárca vezetője – hozta nyilvánosságra Ruszlan Sztefancsuk házelnök a Facebookon.

 

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy kijevi sajtótájékoztatón, 2024. augusztus 27-én (Fotó: AFP)

A közlés szerint úgyszintén benyújtotta lemondását Vitalij Koval, az ukrán vagyonkezelő alap elnöke és Olha Sztefanisina európai integrációért felelős miniszterelnök-helyettes. A házelnök biztosított afelől, hogy a lemondásokat hamarosan megvitatják a parlament plenáris ülésén. Maljuszka 2019. augusztusától vezette az igazságügyi minisztériumot, Kamisint tavaly márciusban nevezték ki a stratégiai iparágakért felelős miniszternek, Sztrilec pedig 2022 áprilisától állt a környezetvédelmi tárca élén. 

Lemondásukat a kormánytagok egyelőre nem indokolták. Kamisin a Telegramon közölte, hogy továbbra is Ukrajna védelmi szektorában fog dolgozni, de más szerepkörben, erről azonban többet nem árult el.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök honlapján megjelent egy rendelet arról is, hogy az államfő felmentette posztjáról kabinetfőnökének helyettesét, Rosztyiszlav Surmát. Zelenszkij esti videóüzenetében arról beszélt, hogy a személycserékre Ukrajna kormányának megerősítése érdekében van szükség. 

Az ősz rendkívül fontos lesz. Állami intézményeinket meg kell erősíteni olyan módon, hogy Ukrajna el tudjon érni minden szükséges eredményt

 – hangoztatta. 

Ezért meg kell erősíteni a kormányzat egyes ágazatait, és a személyi összetételben a változtatásokat már előkészítették. Változtatások lesznek az elnöki hivatalban is

 – tette hozzá.

Oroszország rakétákat és drónokat lőtt Kijevre és a nyugat-ukrajnai Lviv városra, nem messze a NATO-tag Lengyelország határától – közölte szerdán az ukrán hadsereg. A Reuters brit hírügynökség szerint ez csak egy nappal azután történt, hogy Moszkva két ballisztikus rakétával lecsapott egy katonai oktatási intézményre Ukrajna központi részén, Poltavában a háború idei leghalálosabb támadásában. 

A helyi lakosok egy katonai oktatási intézmény előtt várakoznak, miután azt orosz rakéták találták el a kelet-ukrajnai Poltavában 2024. szeptember 3-án (Fotó: AFP)
A helyi lakosok egy katonai oktatási intézmény előtt várakoznak, miután azt orosz rakéták találták el a kelet-ukrajnai Poltavában 2024. szeptember 3-án (Fotó: AFP)

Az akcióban legalább 50-en meghaltak és több százan megsebesültek.

Szerdán szemtanúk több robbanást hallottak Kijev és Lviv külvárosában. Ukrajna katonai tisztviselői azt közölték, hogy védelmi egységeik részt vettek a támadások visszaverésében.

Makszim Kozickij Lviv régió kormányzója kijelentette, hogy lakóépületek sérültek meg Lviv városában, amely a tágabb régió közigazgatási központja.

A szomszédos Lengyelország nyolc napon belül harmadszor aktiválta a légvédelmét a lengyel légtér biztonsága érdekében.

Oroszország több száz rakétával és drónnal támadta meg Ukrajnát az elmúlt 10 napban. Ez egyes orosz katonai bloggerek szerint Moszkva válasza Kijev közelmúltbeli orosz területre való behatolására.

Rakétatámadást hajtott végre Oroszország a közép-ukrajnai Poltava városa ellen kedden, ebben több mint negyvenen meghaltak - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon. Dmitro Lazutkin, a védelmi minisztérium szóvivője később elmondta, hogy a halálos áldozatok száma 49-re, a sebesülteké pedig 219-re nőtt, az ukrán főügyészség pedig már 51 halálos áldozatról adott hírt.

„Előzetes jelentéseket kaptam a Poltava elleni orosz támadásról. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint két ballisztikus rakéta csapódott be egy oktatási intézmény és egy szomszédos kórház területén. Emberek rekedtek a romok alatt” – írta az államfő, kifejezve részvétét az áldozatok hozzátartozóinak. Zelenszkij elrendelte az incidens körülményeinek teljes körű és azonnali kivizsgálását.

„Minden szükséges szolgálat részt vett a mentőakcióban. Hálás vagyok mindenkinek, aki a csapást követő első percektől kezdve segít az embereknek, akik életeket mentenek” – írta az elnök. Közlése szerint részben megsemmisült a távközlési felsőoktatási intézet egyik épülete. Lazutkin egy esti tévéműsorban arról számolt be, hogy a kutatási és mentési műveletek még folytatódnak. Kiemelte, hogy a katonai felsőoktatási intézményben a támadás idején a kadétok szokásos oktatása zajlott.

Az ukrán főügyészség közölte, hogy az előzetes vizsgálatok szerint Oroszország két Iszkander-M rakétával mért csapást Poltavára. A védelmi minisztérium sajtószolgálata a Telegramon kiadott közleményében barbár támadásnak nevezte a Poltava elleni orosz csapást. A közlés szerint a légvédelmi szirénák megszólalása és a rakéták becsapódása között olyan rövid idő telt el, hogy az emberek nem érték el az óvóhelyeket. Sokan az oktatási intézmény beomlott épületének romjai alatt rekedtek.

„A mentők és az orvosok összehangolt munkájának köszönhetően 25 embert sikerült megmenteni, közülük 11-et a romok alól szabadítottak ki” – tette hozzá a tárca. „Ez a tragédia újabb bizonyítéka az ellenség alattomosságának, amely semmilyen bűncselekménytől nem riad vissza, és azon van, hogy megfélemlítse az ukránokat” – jegyezte meg a minisztérium.

A hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre nyomult az elmúlt nap folyamán az orosz hadsereg, miközben ott 11, az oroszországi Kurszk megyében pedig öt ukrán támadást és ellentámadást vert vissza – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.

A tárca összesítése a „különleges hadművelet” övezetében elesett vagy súlyosan megsebesült ukrán katonák számát több mint kétezerben, a Kurszk körzetében elszenvedett ukrán veszteségeket pedig mintegy négyszáz főben nevezte meg.

Az orosz hadijelentés az Ukrajnában megsemmisített haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek között egy repülőgéplőszer-raktárt, 14 tábori lőszerraktárt, egy MiG-29-es repülőgépet, egy harckocsit, hét páncélozott harcjárművet, öt nyugati gyártmányú, 155 milliméteres önjáró és két vontatott tarackot, három HIMARS-rakétát, továbbá 30 drónt.

 

Az orosz védelmi minisztérium szerint a Kurszk megyébe betört ukrán erők az elmúlt nap folyamán egyebek között 12 páncélozott harcjárművet, három tüzérségi löveget és egy sorozatvetőt vesztettek.

Az augusztus 6-án indított támadás során Moszkva szerint az ukrán fél ebben a térségben több mint 9300 embert, 80 harckocsit, 38 gyalogsági harcjárművet, 70 páncélozott személyszállító járművet, 561 páncélozott harcjárművet, 273 gépkocsit, 68 tüzérségi löveget és 20 sorozatvetőt veszített.

Szergej Lebegyev, az oroszpárti „mikolajivi földalatti mozgalom koordinátora” a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy Poltavában kedd reggel orosz csapások értek egy objektumot a repülőtér közelében. Vlagyimir Rogov, az Új Régiók Integrációkoordinációs Tanácsának társelnöke azt közölte, hogy az ukrán veszteség több száz főre tehető.

Több orosz sajtójelentés szerint legkevesebb két Iszkander rakéta talált el egy létesítményt, amelyben külföldi kiképzők ukrán katonákat oktattak a rádióelektronikai harc eszközeinek kezelésére.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több más településéről is jelentettek kedden ukrán tüzérségi és dróntámadást. A Belgorod megyei Gruzszkoje községben templomot ért találat.

Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának közleménye szerint keddig több mint 520, a kurszki régióból kimenekített családot sikerült egyesíteni. A megyéből evakuáltak közül több mint tízezer embert helyeztek el ideiglenes szálláshelyen.


 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek