tóth gabi
Hatból négyben.
A hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre nyomult az elmúlt nap folyamán az orosz hadsereg, miközben ott 11, az oroszországi Kurszk megyében pedig öt ukrán támadást és ellentámadást vert vissza – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.
A tárca összesítése a „különleges hadművelet” övezetében elesett vagy súlyosan megsebesült ukrán katonák számát több mint kétezerben, a Kurszk körzetében elszenvedett ukrán veszteségeket pedig mintegy négyszáz főben nevezte meg.
Az orosz hadijelentés az Ukrajnában megsemmisített haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek között egy repülőgéplőszer-raktárt, 14 tábori lőszerraktárt, egy MiG-29-es repülőgépet, egy harckocsit, hét páncélozott harcjárművet, öt nyugati gyártmányú, 155 milliméteres önjáró és két vontatott tarackot, három HIMARS-rakétát, továbbá 30 drónt.
Az augusztus 6-án indított támadás során Moszkva szerint az ukrán fél ebben a térségben több mint 9300 embert, 80 harckocsit, 38 gyalogsági harcjárművet, 70 páncélozott személyszállító járművet, 561 páncélozott harcjárművet, 273 gépkocsit, 68 tüzérségi löveget és 20 sorozatvetőt veszített.
Szergej Lebegyev, az oroszpárti „mikolajivi földalatti mozgalom koordinátora” a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy Poltavában kedd reggel orosz csapások értek egy objektumot a repülőtér közelében. Vlagyimir Rogov, az Új Régiók Integrációkoordinációs Tanácsának társelnöke azt közölte, hogy az ukrán veszteség több száz főre tehető.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több más településéről is jelentettek kedden ukrán tüzérségi és dróntámadást. A Belgorod megyei Gruzszkoje községben templomot ért találat.
Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának közleménye szerint keddig több mint 520, a kurszki régióból kimenekített családot sikerült egyesíteni. A megyéből evakuáltak közül több mint tízezer embert helyeztek el ideiglenes szálláshelyen.
Az orosz erők keddre virradóra a délkeleti Zaporizzsja régiót támadták Ukrajnában, ahol ketten meghaltak – egyikük egy nyolcéves kisfiú –, egy harmadik ember pedig a központi Dnyipro várost ért rakétatámadásban vesztette életét – közölték ukrán tisztviselők.
Oroszország két ukrajnai térségben a vasúti infrastruktúrára, míg az északi Csernyihiv körzetében egy energetikai létesítményre mért csapást – számoltak be az ukrán hatóságok. A kijevi belügyminisztérium szerint Zaporizzsjában egy szállodakomplexumot ért éjszakai csapásban meghalt egy nő és a fia, a férje és tizenéves lányuk megsebesült. Őket a helyi kórház intenzív osztályán látják el.
Ivan Fedorov, a zaporizzsjai régió kormányzója szerint az elmúlt 24 órában 313 támadás volt, 11 települést ért ágyútűz, több épület megrongálódott a régió közigazgatási központjának számító azonos nevű városban.
amelyben az orosz hadsereg négy rakétát is bevetett. Az ukrán energiaügyi minisztérium közölte, hogy az északi Csernyihiv régióban lévő energetikai létesítményt ért dróntámadásban három alkalmazott megsebesült.
Az éjszakai légicsapások az északkeleti Szumi régióban és a középső Dnyipropetrovszki régióban vasúti infrastruktúrát és járműparkot is célba vettek – közölte az ukrán állami vasúttársaság. Mikolajiv regionális kormányzója, Vitalij Kim arról tájékoztatót, hogy a déli térséget ért rakétatámadásnak nem voltak áldozatai.
Hozzátette: a törmelékek erdős területeken tüzet okoztak, és kisebb károk keletkeztek egy magas épületben.
Hétfőn késő este az orosz erők rakétákkal támadták a déli Dnyiprót, egy ember meghalt, hat pedig megsebesült – közölte Szerhij Liszak, Dnyipropetrovszk regionális kormányzója a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.
Átfogó légitámadást indított drónokkal, ballisztikus rakétákkal és manőverező robotrepülőgépekkel hétfőre virradóra az orosz hadsereg Kijev és más ukrán területek ellen. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök országa további katonai támogatását kérte Ukrajna nyugati szövetségeseitől a holland miniszterelnökkel tartott megbeszélésén.
Az orosz hadsereg hétfőre virradóra indított támadása során az ukrán fővárosban legalább két ember megsebesült, károk keletkeztek az infrastruktúrában és épületekben – közölték helyi önkormányzati és katonai szervek. Az ukrán légierő jelentése szerint a két órán keresztül érvényben lévő légiriadó alatt a légvédelem kilenc ballisztikus rakétát, 13 manőverező robotrepülőgépet és húsz drónt semmisített meg a Kijev, Harkiv, Dnyipro, Poltava, Mikolajiv és Zaporizzsja térsége ellen indított 35 rakétából és 23 drónból.
Volodimir Zelenszkij hétfőn Dick Schoof holland miniszterelnökkel találkozott a délkelet-ukrajnai Zaporizzsjában, ahol kijelentette, hogy Ukrajna nyugati szövetségeseinek nem csupán az Oroszország területére irányuló mélyebb csapásokat szükséges engedélyezniük Kijev számára, hanem további fegyverszállítmányokat is biztosítaniuk kell országának. Az ukrán elnök megjegyezte: bár az említett engedély megszerzését egyre esélyesebbnek tartja, ez nem elegendő, mivel a szükséges fegyverekre is szükségük van. „Még nem kaptunk meg mindent, amit használni szándékozunk” – fogalmazott Zelenszkij.
Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter hétfőn francia kollégájával, Sébastien Lecornuvel egyeztetett az ukrán frontvonal és légvédelem legfontosabb kérdéseiről. A találkozó során az ukrán vezérkar ismertette a francia védelmi miniszterrel a kijevi csapatok legégetőbb szükségleteit – írta az ukrán védelmi miniszter a közösségi médiában megosztott bejegyzésében. Vitalij Klicsko kijevi polgármester hétfőn délelőtt a Telegramon közölte, hogy a főváros elleni légicsapásokban, illetve a megsemmisített rakéták lehulló maradványainak becsapódásában megrongálódott egy vízmű kazánháza, valamint egy óvóhelyként is működő metróállomás bejárata Szvjatosinszkij kerületben, ahol legalább ketten megsebesültek, de a mentőket más városrészekben is riasztották. A belvárosi Sevcsenkivszkij kerületben autók gyulladtak ki, és megrongálódott egy épület – tette hozzá a polgármester.
Ukrán médiajelentések szerint Harkivot szintén újabb orosz légicsapás érte hétfő hajnalban. Oleh Szinyehubov, Harkiv megye kormányzója közölte, hogy a támadásban egy lakóház és több épület megrongálódott. Az Ukrajna második legnagyobb városa ellen múlt pénteken indított légitámadásban heten meghaltak, csaknem százan pedig megsebesültek, mert egy irányított légibomba becsapódása következtében részben leomlott egy 12 emeletes lakóépület. A Szumi város elleni hétfői légicsapásokban megrongálódott hat többlakásos lakóépület és egy gyermekpszichológiai és szociális rehabilitációs központ több helyisége, a támadásban 18-an megsebesültek, köztük hat gyerek – közölte a Facebookon az ukrán belügyminisztérium.
A NATO-tag Lengyelország riadókészültségbe helyezte légierejének és szövetségeseinek az országban állomásozó vadászrepülőgépeit, hogy légterét biztonságban tartsa a támadások alatt. A hétfői légitámadások pontosan egy héttel azután történtek, hogy Oroszország több hullámban legalább 200 rakétát és drónt indított, amelyek az energetikai létesítményeket vették célba több ukrán régióban.