POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.09.02.

Moszkva szerint ezt akarják az amerikaiak

Az oroszoknál betelt a pohár.

Az Egyesült Államok Joe Biden elnöksége alatt annyi hibát követett el az Oroszországgal való kapcsolatokban, hogy Moszkvában már betelt a pohár – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz államfő sajtótitkára a Rosszija 1 televízió Moszkva, Kreml, Putyin című vasárnapi műsorában.

A közelgő amerikai elnökválasztás kilátásaival kapcsolatban, kérdésre válaszolva kijelentette: „Nekünk nincs jelöltünk. De, természetesen, a demokraták kiszámíthatóbbak. És amit (Vlagyimir) Putyin (orosz elnök) Biden kiszámíthatóságáról mondott, az gyakorlatilag az összes demokratára vonatkozik, beleértve (Kamala) Harris (elnökjelölt) asszonyt is.” Peszkov úgy fogalmazott, hogy előre látható az Oroszország viszonyában érvényesített irányvonal folytatása.

„Megjósolható az uniós országokra gyakorolt nyomás, az ezen országok politikai és gazdasági rabszolgasorba taszításának folytatása”

 

– nyilatkozott. Hangot adott álláspontjának, miszerint az Európai Unió az Egyesült Államok nyomására konfrontálódik Oroszországgal, saját érdekeinek és adófizetői pénztárcájának kárára.

„Természetesen mindennek mélyreható következményei lesznek számukra, elkerülhetetlenül. És az elkövetkező évtizedben tanúi leszünk ezeknek a negatív következményeknek” – mondta.

Peszkov rámutatott, hogy Washington évtizedeken át következetesen fellépett Moszkva érdekeivel szemben és nyomást gyakorolt rá, de a kétoldalú kapcsolatok Biden elnöksége alatt jutottak történelmi mélypontra, és nincs kilátás arra, hogy növekedési pályára álljanak. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok az ellenkező állítások ellenére „közvetlenül részese az Ukrajna körüli konfliktusnak”, ily módon nem titkoltan ellenséges álláspontot képviselve Oroszországgal szemben. Mint mondta,

a Biden-érában az amerikai fél annyi hibát követett el az Oroszországgal viszonyban, hogy a kapcsolatok töréspontjukhoz érkeztek és „a pohár már túlcsordult”.

Joe Biden amerikai elnök (b) és Kamala Harris alelnök köszönti a résztvevőket a Maryland állambeli Largóban tartott rendezvényen 2024. augusztus 15-én. (Fotó: MTI/AP/Stephanie Scarbrough)

Putyin és Biden 2021. december 7-én lezajlott videokonferencia-tárgyalásával kapcsolatban elmondta, hogy mindkét fél részéről kemény, kompromisszummentes beszélgetés volt. Megítélése szerint „az amerikai fél részéről teljes mértékben hiányzott a készség a párbeszéd folytatására”, és világossá vált, hogy nincs miről tárgyalni Washingtonnal. Peszkov nem cáfolta, hogy Biden, akkor még alelnöki minőségben, 2011-ben megpróbálta eltanácsolni az akkor kormányfői tisztséget betöltő Putyint attól, hogy elinduljon a következő évben esedékes orosz elnökválasztáson.

„Biden ízig-vérig az amerikai politikai establishment tagja. Márpedig az amerikaiak megközelítése a világ ügyeiben hagyományosan a primitivizmus felé hajlik: mindig mindenkinek megpróbálják megmondani, hogyan viselkedjen, hogyan éljen. Íme a fő üzenet: mi megmondjuk nektek, hogyan feleljetek meg Amerikának”

– nyilatkozott Peszkov. „Természetesen már akkor, a Putyinnal folytatott beszélgetésekben is történtek bizonyos kísérletek ilyen magatartás kinyilvánítására.”

„Putyin mindig korrekt módon, de határozottan elhárította az ilyen próbálkozásokat”  – tette hozzá.

A szóvivő azt hangoztatta, hogy Putyin sohasem engedi meg magának, hogy tiszteletlen legyen más államok vezetőivel szemben. Peszkov elmondta: felfoghatatlannak tűnt számára, amikor Biden „gyilkosnak” titulálta az orosz elnököt, és személyesen ellenőrizte az eredeti angol szövegben, hogy nem fordítási hiba történt-e. Hangot adott feltevésének, miszerint Biden személyes rivalizálást próbált kezdeményezni a két elnök között, amiben szerinte Putyin nem venne részt. Kételyét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Donald Trumpnak, ha újból megválasztanák az Egyesült Államok elnökének, lenne olyan „varázspálcája”, amellyel az ígéretének megfelelően 24 órán belül megoldaná az ukrajnai konfliktust.

„Habár ha azt feltételezzük, hogy a következő amerikai elnök a beiktatási beszédében kijelenti, hogy az Egyesült Államok a béke híve, ezért megszünteti az Ukrajnának nyújtott támogatását, leállítja az összes katonai segélyprogramot, és felszólítja a feleket, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz, akkor reggelre valami megváltozhat az agyakban, különösen Kijevben” – mondta Peszkov, megjegyezve, hogy ez egy, a fantázia birodalmából kapott feltételezés.

Fejtegetése szerint az amerikaiak pragmatikusan már jóval a 2014-es fordulat elkezdték az „Ukrajna-projekt” megvalósítását. „Pénzt fektettek be, haladtak a projekt megvalósításával, puccsot rendeztek, süteményt osztogattak. Ezután tovább haladtak a projekt megvalósítása felé, és ez a projekt azt irányozta elő, hogy Ukrajnát beszippantsák a NATO katonai infrastruktúrájába – mind a politikai, mind a katonai infrastruktúrába. Következetesen követték ezt a forgatókönyvet” – nyilatkozott a Kreml szóvivője.

A Kreml határozottan visszautasítja és abszurdnak tartja azon amerikai titkosszolgálati állításokat, amelyek szerint Oroszország annak lehetőségét keresi, hogyan avatkozhatna be többféle módon is a novemberben esedékes amerikai elnökválasztásba – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Hozzátette, hogy az elnökválasztás közeledtével sok hasonló állásfoglalásra számít még amerikai részről, hiszen Oroszország és az államfője elég fontos tényezők ahhoz, hogy az amerikai pártok, a demokraták és a republikánusok is megpróbáljanak ebből politikai hasznot húzni a kampányaikban.

„És minél többször használják fel Oroszországot és elnökét a belpolitikai céljaikra, annál nagyobb, sőt, helyrehozhatatlan károkat okoznak ezzel a kétoldalú kapcsolatokban” – emelte ki.

Továbbá arra hívta fel a figyelmet, hogy „az amerikai hírszerzők az aktuális belpolitikai trendnek megfelelően ellenségképet keresnek, és továbbra sincs jobb ötletük annál, minthogy Oroszországot próbálják ellenségként felmutatni az amerikai embereknek”.

Nehéz a helyzet az Ukrajna elleni orosz háború fő térségében, Kelet-Ukrajnában, de kijevi részről minden szükséges intézkedést megtettek, hogy ellenálljanak a támadásoknak – közölte vasárnap Olekszandr Szirszkij, az ukrán hadsereg főparancsnoka.

„A helyzet nehéz az ellenség fő támadásának irányában, de késlekedés nélkül meghoztuk a szükséges intézkedéseket” – írta a Telegram üzenetküldő alkalmazásban Szirszkij tábornok. Az orosz védelmi minisztérium vasárnapi közlése szerint az orosz csapatok elfoglalták a donyecki régióban lévő Vijimka és Pticse települést, és az orosz hadsereg a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előrenyomult.

Az ukrán hatóságok közlése szerint legkevesebb három ember meghalt és kilencen megsebesültek a Pokrovszktól 35 kilométerre délre fekvő Kurahove város elleni légitámadásban. Egy polgári személy meghalt és négy másik megsebesült orosz légitámadásban vasárnapra virradó éjszaka az Oroszországgal határos észak-ukrajnai Szumi megyében – közölte a helyi ukrán közigazgatás.

„Az éjszaka folyamán és a reggeli órákban az oroszok tizennyolc alkalommal támadták Szumi megyében a határ térségét és több települést. Negyvennyolc detonációt jelentettek” – közölte a Telegramon a megyei közigazgatási hivatal. Az ukrán légierő egy másik közleményben tudatta, hogy az éjszaka indított tizennyolc orosz harci drón közül tizenegyet megsemmisített. „Ezúttal a megszállók ukrán gabonaraktárakat és a mezőgazdasági szállítással kapcsolatos célpontokat támadtak, elsősorban Mikolajiv és Szumi megyében” – közölte a légierő, de a részletekre nem tért ki. A hatósági beszámolók szerint Oroszország szombat éjjel egy gabonaszállító gépkocsioszlopot is megtámadott a Szumiból Harkivba vezető főúton Szumi megyében, egy gépkocsivezető meghalt. Egy másik teherautó kigyulladt, húsz másik jármű pedig megrongálódott.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon közölte, hogy egy hét alatt Oroszország 160 rakétát, 780 irányított légi bombát vetett be és 400 dróntámadást hajtott végre Ukrajna-szerte városok és katonák ellen. Az elnök nyugati döntést sürgetett az Oroszországból indított hosszú hatótávolságú rakétákkal, az orosz katonai logisztika elpusztításával, valamint a rakéták és drónok közös megsemmisítésével kapcsolatban.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek