tóth gabi
Menekülés a hajóról?
Benyújtotta lemondását Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter – közölte a parlament elnöke 2024. szeptember 4-én, egy jelentős kormányátalakítás keretében Fotó: Genya Savilov Forrás: AFP
Az ukrán verhovna rada lemondta a jövő heti üléseit. Erről Jaroszlav Zeleznyak ukrán parlamenti képviselő számolt be Telegram-csatornáján.
A lemondását benyújtó Dmitro Kuleba külügyminiszter nem jelent meg a külpolitikai és parlamentközi együttműködéssel foglalkozó bizottság ülésén, hogy beszámoljon munkájának eredményeiről, közölte Irina Gerascsenko, az Európai Szolidaritás frakció képviselője, írta meg a zn.ua.
„Ez modortalanság! Kuleba nem jött el a külügyi bizottságról szóló beszámolóra” – mondta Gerascsenko, aki arról is beszámolt, hogy a Nép Szolgája Párt hét bizottsági tagja támogatta Kuleba távozását, így elfogadták a külügyminiszter lemondását.
A hírek szerint Kulebát az az Andrij Szibiga váltja majd a külügyminiszteri poszton, aki jelenleg külügyminiszter-helyettesként dolgozik, korábban pedig az Andrij Jermak vezette elnöki hivatal helyettes vezetője volt.
Kuleba előtt már több ukrán miniszter is benyújtotta lemondását a parlamentnek: Denisz Maljuszka igazságügyi, Olekszandr Kamisin, a stratégiai iparágakért felelős, valamint Ruszlan Sztrilec, a környezetvédelmi tárca vezetője.
A hírek szerint a hamarosan az ukrán parlament fog szavazni továbbá Olha Sztefanyin európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettes, Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes és reintegrációs miniszter, valamint Vitalij Koval, az Állami Vagyonalap vezetőjének távozásáról is.
A megkérdezett szakértő szerint a lemondásoknak vélhetően katonai okai lehetnek, az ukrán kormány kvázi összeomlása pedig maga alá temetheti Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.
Légitámadást hajtott végre rakétákkal és drónokkal szerdára virradóra az orosz hadsereg Kijev és a nyugat-ukrajnai Lemberg (Lviv) ellen; a lengyel határtól nem messze fekvő város elleni csapásokban hét ember, köztük három gyermek vesztette életét, 35-en megsebesültek – jelentették regionális tisztviselők.
Andrij Szadovij, Lemberg polgármestere a Telegramon közölte, hogy a halálos áldozatok között van egy szülésznő és egy férfi, míg 35 ember orvosi ellátásra szorult. Az üzenetküldő alkalmazáson közzétett felvételen egy épület romjai között látható városvezető elmondta továbbá, hogy a város központja elleni légitámadásban több mint 50 épület rongálódott meg, köztük iskolák, egészségügyi intézmények és lakóépületek. Makszim Kozickij, Lemberg megye kormányzója korábban arról számolt be, hogy az áldozatok egyike egy 14 éves lány, a sebesültek közül pedig öten gyerekek.
A NATO-tag Lengyelország riadókészültségbe helyezte légierejének és szövetségeseinek az országban állomásozó vadászrepülőgépeit, hogy légterét biztonságban tartsa a támadások alatt, amire nyolc napon belül harmadszor került sor. „Ez egy újabb nagyon mozgalmas éjszaka volt a teljes lengyelországi légvédelmi rendszer számára” – közölte az X-en a lengyel hadsereg műveleti parancsnoksága. Oroszország szerdán Kijev és több ukrán régió ellen is rakétatámadást indított, károkról és áldozatokról eddig azonban csak Lembergből érkezett jelentés.
Az ukrán légierő közölte, hogy összesen 42 légi célpontot – 29 drónt és 13 rakétát – lokalizált a támadás során, a támadó eszközök közül négy H-101-es és három Iszkander-K manőverező robotrepülőgépet, valamint 22 drónt semmisített meg. A szerdai légicsapásokra egy nappal a közép-ukrajnai Poltava városa elleni drónokkal és ballisztikus rakétákkal végrehajtott orosz légitámadás után került sor. Az ukrajnai háború eddigi legtöbb halálos áldozatot követelő orosz légitámadásában a legutóbbi hivatalos ukrán közlés szerint több mint ötvenen vesztették életüket, 219-en pedig megsebesültek. Hétfőn Kijev és más ukrán területek ellen hajtott végre átfogó légitámadást az orosz hadsereg drónokkal, ballisztikus rakétákkal és manőverező robotrepülőgépekkel.
Kuleba előtt már benyújtotta lemondását több ukrán miniszter is a parlamentnek: Denisz Maljuszka igazságügyi, Olekszandr Kamisin, a stratégiai iparágakért felelős, valamint Ruszlan Sztrilec, a környezetvédelmi tárca vezetője. Dmitro Kuleba külügymniszter a fokozódó orosz csapások miatt a minap felszólította Ukrajna partnereit, hogy hagyják jóvá a nagy hatótávolságú csapásokat és használják légvédelmüket a légterük közelében. Gyakorlatilag fenyegető szavakat használt a tárcavezető.
A Magyar Nemzet által megkérdezett szakértő szerint is a lemondásoknak vélhetően katonai okai lehetnek.
A kurszki támadással az ukrán politikai vezetés szembemenve a katonai logikával, nem is tizenkilencre, inkább húszra húzott lapot. A külföldi támogatóknak és a hátországnak szerették volna demonstrálni, hogy az ukrán erők ütőképesek. A legjobban kiképzett tartalékos ukrán haderő orosz területeken történő előrenyomulása azonban egyfajta katlanra hasonlít, amelyben az oroszok módszeresen számolják fel a front más területein, például Pokrovszknál nagyon hiányzó ukrán haderőt.
– mondta el Horváth József biztonságpolitikai szakértő.
– Ez egyfajta csapda, és az ukránok maguk is a gyenge orosz ellenállás ellenére is csak lassan haladnak előre, mintegy félve a lehetséges következményektől, folytatta a szakértő. Ha az oroszok Pokrovszk városát belátható időn belül elfoglalják, akkor Ukrajna logisztikai rendszere sérül, ami magával vonhatja a front gyors, radikális összeomlását is – hangsúlyozta a szakértő.
Ezek a katonai kudarcok lehetnek okai az ukrán kormányban tapasztalt lemondási hullámnak. Ez hasonló lehet ahhoz a bizonyos süllyedő hajóhoz, ahonnan próbálnak menekülni, tette hozzá Horváth József. A már régóta köztudott ukrán kormányzati korrupciót is igazolhatja az ukrán miniszterek tömeges lemondása, hiszen egy esetleges összeomlás előtt ők magukat és vagyonukat is vélhetően szeretnék biztonságban tudni.
Az ukrán kormányzati átrendeződés kapcsán sokatmondó, hogy a közelmúltban az ukrán elnöki hivatal vezetője, Andrij Jermak a Soros családdal is találkozott. Az elnöki iroda hivatalos közlése szerint Jermak és Alexander Soros áttekintették az Ukrajnával kapcsolatos időszerű kérdéseket.
Sorosék rendszeresen felkeresik az ukrán államvezetés képviselőit – emlékeztetett a Kárpáti Igaz Szó.
Annak, hogy Jermak a Soros családdal tárgyalt, olyan üzenete van, ami már az ukrán elnökről is szól. Ez pedig az, hogy Zelenszkijt előbb-utóbb le fogják cserélni egy olyan emberre, aki az oroszokkal is tárgyalóképes, a Nyugat is elfogadja és az ukrán megújulás reményét tudja sugározni. Az Egyesült Államokban történő minden ilyen tárgyalás alapvetően erről a stratégiáról szól, tehát ne zárjuk ki, hogy az ukrán kormány kvázi összeomlása maga alá temetheti Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.
– összegezte a szakértő.
Dmitro Kuleba 2020 márciusában, 38 évesen vette át az ukrán diplomáciai tárca vezetését, ezzel Ukrajna történetének legfiatalabb külügyminisztere lett. A politikus 2003-ban lépett diplomáciai szolgálatba. Tizenhárom évvel később, 2016-ban Ukrajna állandó képviselője lett az Európa Tanácsnál, 2019-ben pedig az európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettes lett Olekszij Honcsaruk kormányában.