tóth gabi
A Fidesz megőrizte a támogatottságát.
„Eseménydús politikai évadra számíthatunk, mely már a kezdetén is sok izgalommal szolgál” – írta a lapunknak készített elemzésében a Nézőpont Intézet, amely szeptember 9. és 11. között, még az árvízhelyzet előtt készített közvélemény-kutatást a pártok támogatottságáról.
Elemzésében az intézet kiemelte, hogy
a Fidesz megőrizte a támogatottságát.
A kormánypártoknak 45 százalékos támogatottsága van azok körében, akik részt vennének egy most vasárnapi országgyűlési választáson, ami változatlan bázist jelent a júniusi európai parlamenti választáson elért eredményéhez képest. A teljes felnőtt népességben sincs változás: januárban és most is több mint minden harmadik (34 százalék) felnőtt mondta magát a kormánypárt szimpatizánsának.
A »kiábrándult fideszesek« mítosza tehát valótlan a kutatási adatok szerint
– mutatott rá a Nézőpont Intézet.
Az elemzőcég szerint Magyar Péter pártja „kannibalizálja” az ellenzéki pártok szavazóit A Tisza Párt ugyan öt százalékponttal tudta növelni népszerűségét az EP-választás óta, de az aktív választók körében mért 35 százalékos eredménye jelentősen elmarad a kormánypártok támogatottságától.
A Tisza Párt erősödése a többi ellenzéki párt gyengülésével járt, amely a Fidesz változatlan népszerűsége mellett nem meglepő következmény. Az EP-választáson a Tisza Párt mellett a többi ellenzéki párt még 25,6 százalékos szavazataránnyal büszkélkedhetett, a Nézőpont Intézet felmérése szerint ez ma már alig húsz százalék, azaz a szavazóik ötödét bekebelezte a Tisza. Eközben két-két százalékpontot vesztett a Gyurcsány-koalíció (jelenleg hat százalék) és a Mi Hazánk (jelenleg öt százalék), a Momentum pedig egy százalékponttal gyengült (jelenleg három százalék).
A Nézőpont hangsúlyozta: a Fidesz egyértelmű győzelmet aratna egy mostani országgyűlési választáson, mivel elemzésük szerint a kormánypártok nemcsak a legnépszerűbbek, de nekik van a legnagyobb tartalékuk is.
Nagyjából háromszázezer olyan magyar választópolgár szimpatizál a Fidesz–KDNP-vel, aki egyelőre nem biztos abban, hogy részt venne egy országgyűlési választáson, ha azt most vasárnap tartanák. A teljes felnőttnépességben így mintegy 2,8 millió mozgósítható szimpatizánsa és a Nézőpont Intézet által mért hetvenszázalékos részvételi hajlandóság mellett
2,5 millió jelenleg is aktív szavazója van a kormánypártoknak.
Érdekesség, hogy a Tisza Pártnak a kormánypártokénál kevesebb tartaléka van, mintegy 170 ezer szimpatizánsa nem biztos a választási részvételben. A teljes felnőtt népesség körében kevesebb mint 2,2 millió szimpatizánsa és csaknem kétmillió aktív szavazója van.
A 2026-os országgyűlési választás kimenetele szempontjából döntő jelentőségű lehet, hogy a kormánypártok hogyan tudnak mozgósítani. Ha a Fidesz a jelenleg inaktív szimpatizánsait mobilizálni tudja, akár ismét a 2022-es választáson szerzett szavazatok számának közelébe kerülhet, ami belföldön 2,8 millió szavazatot jelentett.
Ha most vasárnap lenne a választás, a Fidesz–KDNP és a Tisza Párt képviselői mellett csak a Demokratikus Koalíció és esetleg a Mi Hazánk jutna be a parlamentbe.
Az év elején még 14 százalékos DK Gyurcsány Ferenc mostani aktivizmusa mellett is csak a parlamenti küszöb felett maradásért küzd. Rajtuk kívül csupán a Mi Hazánknak sikerült stabilizálnia a szavazótáborát a bejutási küszöb felett. Ha most lenne a választás, négypárti parlament alakulna, de mind a Mi Hazánknak, mind Gyurcsány Ferenc DK-jának szüksége van szerencsére, hogy be tudjanak jutni a parlamentbe.