Marics Peti
A hadiipar területén.
Csapást mért az orosz hadsereg ukrán hadiipari vállalatok működését biztosító energetikai létesítményekre, valamint fegyver-, lőszer- és hadianyagraktárokra – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.
Az orosz hadijelentés a hat ukrajnai frontszakasz közül négyről számolt be előretörésről. A harkivi és a donyecki régióban húszban nevezte meg az orosz erők által visszavert ellentámadások számát, Kurszk megyéből pedig négy támadási, és öt – a határon át megkísérelt – betörési kísérlet meghiúsításáról adott számot.
Az orosz beszámoló az Ukrajnában az elmúlt nap folyamán megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek között két harckocsit, öt páncélozott harcjárművet, egy 155 milliméteres önjáró és öt vontatott tarackot, egy HIMARS-rakétát, továbbá 36 drónt.
Az orosz védelmi minisztérium szerint a Kurszk megyébe betört ukrán erők az elmúlt nap folyamán egyebek között két harckocsit, egy svéd CV-90-es gyalogsági harcjárművet és 14 páncélozott harcjárművet veszítettek.
A Moszkvában kiadott tájékoztatás értelmében az ukrán fél az augusztus 6-án indított támadás során több mint 14200 embert, 119 harckocsit, 45 gyalogsági harcjárművet, 91 páncélozott személyszállító járművet, 743 páncélozott harcjárművet, 445 gépkocsit, 103 tüzérségi löveget és 28 sorozatvetőt veszített.
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) kedden közölte, hogy likvidálta az ukrán katonai hírszerzés (GUR) egyik ügynökét, aki arra készült, hogy felrobbantsa egy hadiipari vállalat egyik vezetőjének gépkocsiját a szverdlovszki régióban. A gyanúsított az elfogására irányuló kísérlet közben ellenállást tanúsított, ezért lelőtték, a lehetséges tettestársait keresik.
Az FSZB a „Luhanszki Népköztársaságban” őrizetbe vett egy orosz állampolgárt, aki kritikus infrastruktúrára vonatkozó adatokat továbbított az Ukrán Biztonsági Szolgálatnak (SZBU). Kémkedés címén büntetőeljárás indult ellene.
Ezzel párhuzamosan az ukrán erők lőszerraktárra mértek csapást az oroszországi Tver megyében. Az ukrán légierő közölte, hogy az éjszaka folyamán a Moszkva által indított 52 drónból 46-ot lelőtt, továbbá hogy Oroszország három irányított légirakétát is bevetett, amelyek azonban nem találtak célba. A központi Kirovohrad megye hatóságai arról számoltak be, hogy a régiós központ, Kropivnyickij elleni orosz támadásban egy ember meghalt, egy 90 éves nő megsebesült, és több lakóépület megrongálódott.
A szumi helyi hatóságok közölték, hogy a légvédelem 16 drónt lőtt le a régió felett, ahol az energetikai infrastruktúra többször is ellenséges tűz alá került, és a hatóságok kénytelenek voltak tartalék áramellátó rendszereket használni. Olekszij Kuleba, újjáépítésért, régiókért és infrastruktúráért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes kedden azt mondta, hogy Szumi megye támogatására koordinációs központot hoztak létre, melynek célja az energetikai létesítmények védelmének összehangolása és a régió alapvető fontosságú infrastruktúrájának felkészítése a téli időszakra.
Egy ukrán dróntámadás megsemmisített egy rakétákat, irányított bombákat és tüzérségi lőszereket tároló raktárat az oroszországi Tver megyében – közölte szerdán a Reuters hírügynökséggel az ukrán állambiztonsági szolgálat (SZBU) egyik forrása. A dróncsapás a közlés szerint „rendkívül erős detonációt” okozott az orosz védelmi minisztérium rakéta- és tüzérségi főigazgatóságának egyik nagy raktárában Toropec városban. A tájékoztatás szerint a raktárban Iszkander taktikai rakétarendszerekhez való rakéták, Tocska-U taktikai rakétarendszerek, irányított légibombák és tüzérségi lőszerek voltak. A támadás nyomán hat kilométer széles területre kiterjedő tűz keletkezett.
Háborús bloggerek és a média szerdán korábban arról számoltak be, hogy egy oroszországi lőszerraktár ellen intézett ukrán dróntámadás óriási robbanást váltott ki, ami a lakosok részleges evakuálására kényszerítette a helyi hatóságokat.
Visszafoglalta az orosz hadsereg a kurszki régióban lévő Uszpenovka és Borki községet – közölte az orosz védelmi minisztérium.
Az orosz hadijelentés a hat ukrajnai frontszakasz közül négyről számolt be előretörésről. A harkivi és a donyecki régióban 18-ban, Kurszk megyében pedig ötben nevezte meg az orosz erők által visszavert ellentámadások számát.
Az utóbbi régióból elrendelték két járás polgári lakosságának kötelező kitelepítését. A „különleges hadművelet” övezetében a moszkvai összegzés szerint több mint 1900 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan, Kurszk irányában pedig több mint 350.
Az orosz beszámoló az Ukrajnában az elmúlt nap folyamán megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel egyebek között egy katonai reptér infrastruktúráját, valamint egy dróngyárat, négy hozzá tartozó raktárhelyiséggel, hét tábori lőszerraktárt, egy MiG-29-es repülőgépet, egy harckocsit, öt páncélozott harcjárművet, egy nyugati gyártmányú 155 milliméteres önjáró és három vontatott tarackot, egy francia HAMMER irányított légibombát, cseh Vampire sorozatverők 20 rakétáját, továbbá 13 drónt.
A Moszkvában kiadott tájékoztatás értelmében az ukrán fél az augusztus 6-án indított támadás során több mint 13 800 embert, 115 harckocsit, 44 gyalogsági harcjárművet, 91 páncélozott személyszállító járművet, 729 páncélozott harcjárművet, 439 gépkocsit, 98 tüzérségi löveget és 28 sorozatvetőt veszített.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több más településéről is jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást. Belgorod városban nyolc, a luhanszki Szvatovében pedig négy civil sebesült meg.
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) donyecki regionális parancsnoksága közölte, hogy egy robbanótöltetet szállító ukrán FPV-drón óvodát támadott meg Donyeck város Kirov kerületében. A szerkezetet elfogták, majd felrobbantották.
Az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) hétfő közleményt adott ki, amely szerint egy ukrán-amerikai provokáció előkészületeiről értesült. Ennek célja elhitetni, hogy gyermekintézményt – kórházat vagy óvodát – sok halálos áldozatot követelő orosz rakétacsapás ért.
ami megerősítené az ukrán fegyveres erők harci szellemét, megrendítené a globális Dél országainak bizalmát, és alapot adna a nyugati rakétákkal végrehajtandó mélységi csapások engedélyezéséhez.
Andrej Belouszov orosz védelmi miniszter hétfőn arra utasította Viktor Goremikint, az orosz fegyveres erők katonapolitikai főcsoportfőnökségének vezetőjét és Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnököt, hogy az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vizsgálja ki a déli katonai körzet 87. önálló lövészezredének két katonája, a hívójele szerint Erneszt és Goodwin „haláláról szóló értesülésekkel kapcsolatos helyzetet”.
A közleménnyel kapcsolatos újságírói kérdések megválaszolását Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a katonai tárca hatáskörébe utalta. Peszkov provokációnak minősítette, hogy Kijev meghívta az oroszországi Kurszk megye ukrán megszállás alá került részébe az ENSZ és a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőit.