Marics Peti
Naponta foglalnak el egy új települést.
Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban található Mamrivka települést – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
A TASZSZ orosz katonai forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy az ukrán csapatok feladták állásaikat az ugyanebben a régióban található Krasznohorivkában.
Vitalij Gancsev, Harkiv megye Moszkva által kinevezett elöljárója ugyanennek a hírügynökségnek azt mondta, hogy hogy Szvatove és Kupjanszk irányában az orosz erők egyre jobban visszaszorítják az ukrán hadsereget, az Oszkil folyó bal partja mentén mélyen behatolva az állásaiba.
A hétfői hadijelentés a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen számolt be orosz előretörésről. Donyeckben 13-ban, Kurszk megyében pedig háromban nevezte meg az orosz erők által visszavert ellentámadások és támadások számát. A „különleges hadművelet” övezetében a moszkvai összegzés szerint több mint kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan, Kurszk irányában pedig mintegy 240.
Az orosz beszámoló az Ukrajnában az elmúlt nap folyamán megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek között 11 lőszerraktárt, egy harckocsit, kilenc páncélozott harcjárművet, négy nyugati gyártmányú 155 milliméteres önjáró és három vontatott tarackot, két francia HAMMER irányított légibombát, HIMARS sorozatvetők négy rakétáját, valamint 45 drónt.
Az orosz védelmi minisztérium szerint a Kurszk megyébe betörő ukrán erők az elmúlt nap folyamán egyebek között két harckocsit és 11 páncélozott harcjárművet veszítettek.
A Moszkvában kiadott tájékoztatás értelmében az ukrán fél az augusztus 6-án indított támadás során több mint 11 400 embert, 89 harckocsit, 42 gyalogsági harcjárművet, 74 páncélozott személyszállító járművet, 635 páncélozott harcjárművet, 371 gépkocsit, 85 tüzérségi löveget és 24 sorozatvetőt veszített.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több más településéről is jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást.
Az ukrán fegyveres erők sugár-, vegyi és biológiai védelmi hírszerzői tavaly február óta 4035 olyan esetet rögzítettek, amikor orosz csapatok veszélyes vegyi anyagokkal töltött különleges lőszereket vetettek be Ukrajnában, idén augusztusban pedig 447 ilyen eset volt – hozta nyilvánosságra az ukrán hadsereg támogató erőinek parancsnoksága hétfőn a Facebookon.
A parancsnokság részletezte, hogy számos esetben vetettek be ukrán csapatok ellen tömegoszlatásra kifejlesztett K-51 és RG-VO vegyi gránátot, amelyet tilos háborús fegyverként használni. Emellett a feljegyzett esetek többségében azonosítatlan veszélyes vegyi anyagokat tartalmazó lőszereket vetettek be.
Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter az X portálon – amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett –
„Semminek sem szabad Ukrajnára, Lettországra vagy bárhová a NATO területén esnie, de ez egy új valóság, amelyhez a tétlenségünk vezetett” – jelentette ki. Hozzátette: Litvánia természetesen támogatni fogja, ha szövetségesei „erőteljes választ” adnak erre.
Az Ukrajna elleni vasárnap esti orosz támadást követően Románia közölte, hogy egy drón megsértette légterét, és kutatást indítottak a pilóta nélküli repülőeszköz roncsai után. A múlt hét végén Lettország is közölte, hogy egy lezuhant orosz katonai drónra bukkantak az ország keleti részén – mutatott rá a hírportál.
A kelet-ukrajnai Harkiv megye ügyészi hivatala közölte, hogy hétfőn az orosz hadsereg dróncsapást mért a régióban lévő Kupjanszk városra, a támadásban két ember megsérült.
A szomszédos Szumi megye kormányzói hivatala arról tájékoztatott, hogy Oroszország napközben légicsapást mért a régió lakott területeire.
A védelmi minisztérium bejelentette, hogy két új, ukrajnai gyártású gránáttípus rendszeresítését engedélyezte. Az egyik a szovjet F-1 analógja, a másik egy távműködésű kézi támadógránát, amely pedig a szovjet RGD-5 analógja. „Az ukrán gyártású gránátok megfelelnek a modern közelharci fegyverek jellemzőinek. Korábban nem gyártottunk ilyen típusúakat” – fűzte hozzá a tárca
Az ukrán vezérkar legfrissebb, hétfői összesítése szerint az orosz hadsereg embervesztesége meghaladta a 626 ezret. Az ukrán erők vasárnap megsemmisítettek egyebek mellett három orosz harckocsit, 26 tüzérségi rendszert és 33 drónt.
Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban található Novohrodivka települést – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium. Szombaton az ugyanebben a régióban található Kalinove „felszabadításáról” számolt be a tárca.
A vasárnapi hadijelentés a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen számolt be orosz előretörésről. Donyeckben 13-ban, Kurszk megyében pedig ötben nevezte meg az orosz erők által visszavert ellentámadások és támadások számát. A „különleges hadművelet” övezetében a moszkvai összegzés szerint több mint kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan, Kurszk irányában pedig mintegy 510. A tárca vasárnap délután közölte, hogy egy rakétacsapás mintegy harminc külföldi „zsoldost” ölt meg és hat haditechnikai eszközt semmisített meg a Szumi megyei Szteckivkánál.
Az orosz beszámoló az Ukrajnában az elmúlt nap folyamán megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel egyebek között a Dél különleges műveleti központ ideiglenes telepítési helyét, továbbá több drónösszeszerelő műhelyt, 12 tábori lőszerraktárt, két harckocsit, hét páncélozott harcjárművet, egy nyugati gyártmányú 155 milliméteres önjáró és négy vontatott tarackot, négy francia HAMMER irányított légibombát, HIMARS sorozatvetők négy rakétáját, valamint 23 drónt.
Az orosz védelmi minisztérium szerint a Kurszk megyébe betörő ukrán erők az elmúlt nap folyamán egyebek között három harckocsit és 16 páncélozott harcjárművet veszítettek. A Moszkvában kiadott tájékoztatás értelmében az ukrán fél az augusztus 6-án indított támadás során több mint 11 220 embert, 87 harckocsit, 42 gyalogsági harcjárművet, 74 páncélozott személyszállító járművet, 624 páncélozott harcjárművet, 361 gépkocsit, 84 tüzérségi löveget és 24 sorozatvetőt veszített.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több más településéről is jelentettek vasárnap ukrán tüzérségi és dróntámadást.