tóth gabi
Abszurd bírósági eljárás folyik ellene.
Csak azért, mert néhány évvel ezelőtt belügyminiszterként megvédte hazája határait az illegális migránsoktól. Matteo Salvini pénteken az Európai Unió közlekedési minisztereinek informális találkozója alkalmából látogatott Budapestre, ahol Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozott. Az olasz miniszterelnök-helyettes a Kossuth Rádió Új Világ című műsorának nyilatkozott.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Donald Trump elleni, két héttel ezelőtti merénylet, amely jórészt az ellene folytatott permanens gyűlöletkampány következménye is, támadás volt a demokrácia ellen. Ugyanilyen támadás a demokrácia ellen a Matteo Salvini, olasz miniszterelnök-helyettes és infrastruktúráért felelős miniszter ellen indított per is.
Salvini 2019-ben belügyminiszterként megvédte a hazáját azzal, hogy nem engedte meg az Open Arms nevű spanyol migránshajónak, hogy kikössön és partra szállítsa olasz földön, Lampedusán, az illegális migránsokat. Szeptemberben a palermói bíróság ügyésze hat év börtönt kért, de nem a migránsokat szállítókra, hanem Salvinire. A vád: emberrablás. Merthogy az illegális migránsok hajón tartásával emberrablást követett volna el. Pedofilokat, vagy a bűncselekményeket elkövető migránsokat sem ítélnek el ennyi időre, ha egyáltalán elítélik őket…
Matteo Salvini pénteken egy napot töltött Budapesten, ahol egyeztetett Orbán Viktor kormányfővel, aki a per megindításának hallatán az X platformon „Európa legbátrabb hazafijának” nevezte Salvinit. Az olasz politikus az Európai Unió közlekedési minisztereinek informális találkozóján vett részt fővárosunkban.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke (j) fogadja Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettest, közlekedési minisztert, a Liga párt elnökét a Karmelita kolostorban, 2024. szeptember 20-án.
(MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
– Fél attól, hogy elítélik?
– Nem. Annak kell félnie, aki vétett, aki elkövetett valamit. Úgy gondolom, hogy én a törvény szerint jártam el, megvédtem a határainkat, életeket mentettem meg, elkerültem bűncselekményeket és problémákat Olaszországban, szembeszálltam az emberkereskedelemmel. Arra számítok, hogy néhány héten belül a bíró kimondja az ítéletet, hogy bűnös vagy ártatlan vagyok-e. Ha ártatlannak találnak, az azt jelenti, hogy mindent úgy cselekedtem, ahogyan kellett, ha vétkesnek találnának, akkor emelt fejjel mondom ki a meggyőződésemet, hogy megvédtem a hazám határait. Aztán majd meglátjuk.
– Ez egy per Matteo Salvini ellen, vagy az ellen az Olaszország ellen, amely nem akar menekülttábor lenni?
– Az elmarasztalás veszélyes precedens lenne, mert azt jelentené, hogy a határok védelme, idegen hajókkal érkező illegális migránsok megállítása bűncselekmény lenne. S ez azt is jelentené, hogy holnaptól bárki megjelenhetne Itáliában, szárazföldön vagy a tengeren keresztül, anélkül, hogy az olasz hatóságok bármit is tehetnének. De azzal számolok, hogy a végén nekünk lesz igazunk.
– Mit gondol, ön szerint ez politikai per?
– Számomra nyilvánvaló, hogy politikai perről van szó. A parlamentben a baloldal szavazta meg, hogy pert indítsanak ellenem, az a baloldal, amely folyamatosan veszít a választásokon, és mivel nem tudnak győzni az állampolgárok voksaival, ezért hát megpróbálnak győzedelmeskedni a
– Mivel magyarázza, hogy a cataniai ügyészek visszautasították a pert, aztán viszont a palermói bíróság befogadta és meg is indította az eljárást. Mi a különbség a két bíróság között?
– A bírák személye. Ugyanarról a feltételezett bűncselekményről mást gondolnak. Nem akarom megítélni mások munkáját, de én megakadályoztam illegális migránsok partraszállását, megvédtem a határainkat, tiszteletben tartattam az olasz törvényeket számos esetben, és Cataniában fel is mentettek, míg ezzel szemben Palermóban vádeljárás alá vontak. És az ügyész hat év börtönt kért rám. Közben ne feledjük, hogy gyakran még nemi erőszakot elkövetők, rablók, tolvajok és más bűncselekményt elkövetők ellen sem kérnek hat évet. Vagyis a baloldal ügyészei számára én veszélyesebb vagyok, mint például egy nemi erőszakot elkövető, vagy másféle bűnöző… Abszolút hihetetlen!
– Ki van a célkeresztben: a Meloni-kormány, és esetleg önt akarják leválasztani róla, nehéz helyzetbe hozva ezzel egy sikeres jobboldali kormányt?
– Nyilvánvaló, hogy az olyan stabil, összetartó, komoly kormány, mint az olasz, némelyeket bosszant. Bosszantja Brüsszelt, miközben látja, hogy más kormányok, például Németországé, Franciaországé, Spanyolországé, sokkal gyöngébbek, instabilabbak.
Ezért is gondolom azt, hogy ezzel a perrel megpróbálják meggyöngíteni a kormányt és a Ligát, de nem fog sikerülni nekik sem a kormányzat, sem a Liga meggyöngítése.
– Térjünk vissza pillanatra az ön elleni perre és a migráns-problémára. Európában bizonyos fokú változások kezdődtek e tekintetben: akár Németországban, még akkor is, ha ott felszínesek ezek a változások, akár Hollandiában vagy Svédországban. Ön hogyan látja Európa, és benne Itália jövőjét?
– Nem lehetünk a világ menekülttábora, kivált, iszlám menekülteké, akik gyakran az európaival összeférhetetlen elveket hoznak magukkal, ezek nem férnek össze a mi szabadságról alkotott álláspontunkkal, a mi értékrendünkkel; például a nők szerepével kapcsolatban. Egyes migránsok körében, akik Itáliába, Németországba vagy Franciaországba érkeznek, a nők teljességgel alávetett helyzetben vannak. Ennek nálunk nem engedhetünk teret. És ezt lassanként már baloldali kormányok is észreveszik. Néhány nappal ezelőtt járt Olaszországban a nemrégiben megválasztott brit kormányfő, aki baloldali politikus, aki azt kérdezte az olasz kormánytól, hogy hogyan sikerült csökkentenünk a migránsok partraszállását és olaszországi jelenlétét is, merthogy ők is ezt szeretnék elérni.
– Működik az Albániával kötött megállapodás, mely szerint a migránsoknak albán központokban kell várakozniuk arra, hogy Rómában döntsenek arról, hogy egyáltalán beléphetnek-e Olaszországba?
– Néhány héten belül nyílnak meg ezek a központok, amelyek a migráns-probléma megoldásának egyik kulcsát jelentik. További megoldást jelentenek a Líbiával és Tunéziával kötött megegyezések is. Szerintem azonban a migránsok kiutasítása, a partaszállások elutasítása, a külföldi NGO-k blokkolása alapvető fontosságú bizonyos fokú rend és komolyság fenntartásához.
– Amikor ezek a külföldi NGO-hajók, például a spanyoloké, megérkeztek az olasz partokhoz, akkor miért nem küldték őket tovább Spanyolországba, Tunéziába, vagy más országokba?
– Hiszen engem éppen ezért fogtak perbe! A migránsokat szállító spanyol hajó, annak ellenére, hogy a spanyol kormány számtalanszor felszólította őket, hogy menjenek Spanyolországba, elutasította, hogy odavigye a migránsokat. Én közöltem velük, hogy Olaszországban nem köthetnek ki, erre engem vádoltak meg emberrablással! Őrült emberrablás, amikor egy miniszter azt mondja, hogy menjetek Tunéziába, menjetek Máltára, menjetek Franciaországba, vagy Spanyolországba, vagy ahová akartok, csak ne Olaszországba! És a bíróság előtt nem a spanyol hajó parancsnoka áll, hanem az olasz miniszter. Az olaszok többsége, de szerintem az olasz és a nemzetközi jog is mellettem áll.
– Hogyan látja az európai kezdeményezést a Patrióták pártcsoport létrehozásával?
– Nagyon jónak tartom.
– S milyen jövője lesz ennek a pártcsoportnak?
– Brüsszelbe vissza kell hoznunk a nyugati civilizáció értékeit, a gazdaságunk értékeit, a családi értékrendünket és életmódunkat. És Brüsszelben csak velünk együtt dönthetnek majd, hiszen máris a harmadik legnagyobb pártcsoport vagyunk az Európai Parlamentben.
– Gondolja, hogy még visszahozhatók ezek az értékek, vagy már túl késő?
– Nem, abszolút optimista vagyok, soha nem lehet késő. Időben vagyunk, és ismétlem: a történelem jó oldalán állunk. Néhány, politikailag korrektnek mondott médium Orbán Viktort bírálja, más médiumok az olasz kormányt kritizálják.
Nagyszabású nemzetközi mozgósítást hirdetett meg a biztonság, a gondolatszabadság, a nemzeti szuverenitás védelmében Matteo Salvini október 6-ra a lombardiai Pontidába azt követően, hogy egy migránsokat szállító hajó feltartóztatása miatt az olasz ügyészség hat év börtönbüntetést kért rá – közölte a Liga párt a múlt héten.
Matteo Salvini vezetésével a Liga hagyományos október 6-i országos nagygyűlése az idén nagyszabású demonstrációvá alakul át „az olasz polgárok biztonsághoz való joga, a gondolat- és szólásszabadság, a népi és nemzeti szuverenitás tiszteletben tartása érdekében” – jelentette be a jobboldali politikus.
A Liga minden évben Pontida mezején ünnepli megalakulásának évfordulóját.
Matteo Salvini közösségi oldalán jelezte, hogy október 6-ra meghívta európai szövetségeseit, akik között Marine Le Pent, a francia Nemzeti Tömörülés (RN) és Orbán Viktort nevezte meg, akikkel júliusban megalakította a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciót.
Matteo Salvini hétfőn köszönetet mondott Orbán Viktornak, aki közösségi oldalán állt ki az olasz politikus mellett. Salvini bejelentette, hogy pénteken közlekedési miniszterként Budapestre látogat az uniós tárcavezetők tanácskozására, így személyes találkozóra is sor kerül Orbán Viktorral.
A Liga közleménye azt a nemzetbiztonsági tanácskozást követte, amelyet Matteo Salvini hirdetett meg. A párt képviselői egyetlen napirendi pontról egyeztettek: rendkívüli és sürgős kezdeményezésekről „a demokrácia, a választók akarata és az ország biztonsága védelmében, amelyeket az olaszellenes baloldal veszélyezteti a bíróságokat saját politikai bosszújára használva fel”.
a római kormány minden jobboldali és jobbközép pártjának az iránta tanúsított szolidaritásért. Giorgia Meloni kormányfő, az Olasz Testvérek (FdI) elnöke és Antonio Tajani, a Hajrá, Olaszország (FI) vezetője is szolidaritását fejezte ki.
„Politikai per zajlik ellenem, a baloldal próbálkozása a kormány és a nemzeti határok védelméhez való jog támadására” – idézte a közlemény Matteo Salvinit. Salvini hangsúlyozta, hogy „egész Európa, beleértve a szocialista kormányokat, őrzi saját országhatárait, erősíti az ellenőrzést és a kiutasításokat”.
Matteo Salvinire, jelenlegi kormányfő-helyettesre, Palermo ügyészsége szombaton hat év börtönbüntetést kért emberrablás és hivatali hatalommal való visszaélés vádja miatt. Az eljárás azért indult három évvel ezelőtt az illetékes szicíliai bíróságon a Liga párt vezetője ellen, mert 2019-ben – belügyminiszterként – nem engedélyezte az Open Arms spanyol civil hajó kikötését Lampedusán 147 emberrel a fedélzetén.
További tizenhárom oldalas védőiratot hozott nyilvánosságra vasárnap Eljárás egy olasz polgár ellen címmel, amelyben rekonstruálta a 2019 nyarán történteket. A Liga október 18-án a palermói bíróság épületénél is demonstrációt tart. Azon a napon tartja védőbeszédét Matteo Salvini ügyvédje. Az ítélet év vége előtt várható.