Marics Peti
Szerintük Kurszkban hatezer katonát vesztettek az oroszok.
Az ukrán fegyveres erők jelenleg 1300 négyzetkilométernyi területet tartanak ellenőrzésük alatt Oroszország kurszki régiójában, ezen több mint száz település található – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken a németországi Ramsteinben lévő amerikai légitámaszponton az Ukrajna támogatására alakult nemzetközi kontaktcsoport ülésén.
Kiemelte, hogy a kurszki hadművelet első hónapjában ezen a területen az orosz csapatok hozzávetőleg hatezer katonát veszítettek, ők meghaltak és megsebesültek. Andrij Kosztyin ukrán főügyész a CNN amerikai hírtelevíziónak elmondta, hogy hivatala jelenleg 28 olyan esetet vizsgál, amelyekben oroszok fogságba esett ukrán katonákat végeztek ki. Hozzátette, hogy összesen 62 ukrán katona vesztette így életét.
A főügyészt a CNN egy frissen nyilvánosságra került videófelvétel miatt szólaltatta meg, amelyet tudomásuk szerint egy ukrán drón vett fel, és az látható rajta, hogy orosz katonák három, magát megadó ukrán katonát kivégeznek a Donyeck megyei Pokrovszk térségében.
a támadásban a hivatal eddigi adatai szerint egy ember meghalt, 55-en pedig megsebesültek, köztük egy négy-, egy kilenc- és egy tizennégy éves gyerek.
Az ukrán légierő közölte, hogy az előzetes információk szerint Oroszország öt Iszkander-M vagy észak-koreai gyártású KN-23-as ballisztikus rakétát lőtt ki a városra.
Az ukrán nemzeti gárdához tartozó Azov 12. különleges dandár a Telegramon arról számolt be, hogy más egységekkel együttműködve visszafoglalta a Donyeck megyei Nyu Jork falu egy részét, és kiszabadította az ott bekerített ukrán katonákat.
Az ukrán légierő reggel közölte, hogy péntekre virradó éjjel az oroszok egy H-59-es és egy H-31P rakétával, valamint 44 Sahid csapásmérő drónnal támadták meg Ukrajnát.
Az ukrán vezérkar helyzetjelentésében azt írta, hogy az elmúlt napban 181 összecsapást rögzítettek, ebből az orosz csapatok 87 alkalommal támadták Donyeck megyében Pokrovszk és Kurakhove térségét.
A katonai vezetés összesítése szerint az orosz hadsereg már közel 623 ezer katonát veszített. Az ukrán erők csütörtökön megsemmisítettek egyebek mellett hét orosz harckocsit, húsz tüzérségi és egy légvédelmi rendszert, valamint 74 drónt.
Arra kérte Ukrajna szövetségeseit pénteken Ramsteinben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hogy hagyják figyelmen kívül Moszkva „vörös vonalakkal” kapcsolatos figyelmeztetéseit, és tegyék lehetővé Kijevnek, hogy nagy hatótávolságú fegyvereket is bevessen orosz területek ellen.
„Szükségünk van ezekre a nagy hatótávolságú képességekre, nemcsak Ukrajna területén, hanem orosz területen is, annak érdekében, hogy motiváltabbá tegyük Oroszországot a békére törekvésre” – mondta Zelenszkij a németországi Ramsteinben lévő amerikai légitámaszponton az Ukrajna támogatására alakult nemzetközi kontaktcsoport ülésén.
„A világon rendelkezésre áll elegendő mennyiségű légvédelmi rendszer ahhoz, hogy garantálni lehessen az orosz terror kudarcát, és határozottan arra kérem Önöket, működjenek közre aktívabban légvédelmünk megerősítésében” – tette hozzá az ukrán elnök az Ukrajnának fegyvereket szállító országok képviselői előtt.
A ramsteini tanácskozáson Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter bejelentette:
Boris Pistorius német külügyminiszter bejelentette, hogy országa további 12 Panzerhaubitz 2000 típusú önjáró tarackágyút szállít Ukrajnának, amelynek összértéke 150 millió euró. A 30 kilométernél nagyobb lőtávolságú modern tüzérségi egységből hatot még idén, hatot pedig jövőre szállítanak le – tette hozzá.
Ruben Brekelmans holland védelmi miniszter az amerikai gyártású, Ukrajnának adott F-16-os vadászrepülőgépek karbantartásával kapcsolatos új katonai segítségcsomagot jelentett be. Közölte, hogy Hollandia felszerelést biztosít az ukrán F-16-osok karbantartásához, valamint levegő-levegő rakétákat, amelyekkel a vadászgépek védhetik az ukrán légteret.
A holland tárcavezető hadművelet-biztonsági okokból nem árult el konkrétumot a szóban forgó felszerelések mennyiségéről és típusairól, valamint a segítségnyújtás tervezett ütemezéséről sem.
„Hollandia 80 millió euró értékben fog eszközöket szállítani a nagyszámú pótalkatrészen túl, ide tartoznak generátorok, kisjárművek, szükséges karbantartási anyagok, speciális szerszámok és fedélzeti létrák” – sorolta.
amely rakétákat, kézi lőfegyvereket és haditechnikai eszközöket fog tartalmazni. Az új csomag 80 840 hajtóművet és 1300 robbanófejet tartalmaz CRV-7 típusú repülőgép-rakétákhoz.
Ezek a miniszter ígérete szerint az elkövetkező hónapokban Ukrajnába érkeznek. Kanada ezenfelül 960 C6 géppuskát és 10 500 kilenc milliméteres pisztolyt biztosít készletéből. Ukrajna külön kérésére 29 M113-as lánctalpas páncélozott szállítójárműről és 64 Coyote típusú könnyű páncélosról leszerelt alvázakat is szállítanak. Blair hozzátette még, hogy szeptemberben tíz mentőautót is biztosítanak Ukrajnának.
Zelenszkij este részt vesz az észak-olaszországi Cernobbióban zajló gazdasági-politikai fórumon, és a tervek szerint megbeszélést folytat majd Giorgia Meloni olasz kormányfővel is.
Putyin másképp látja
Mind élőerőben, mind haditechnikában nagy veszteségeket szenvednek el az ukrán fegyveres erők, ami a harcképességük elvesztéséhez és fontos frontszakaszok összeomlásához vezethet – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Vlagyivosztokban, a Keleti Gazdasági Fórum csütörtöki plenáris ülésén.
„Az ellenség nagyon súlyos veszteségeket szenved. Ez egyrészt a front összeomlásával fenyeget a legfontosabb irányokban, a veszteségek az egész fegyveres erő harcképességének elvesztéséhez vezethetnek, amire mi törekszünk” – mondta az orosz vezető. Putyin szerint Kijev nem érte el a kurszki régióba való betöréssel azt a célját, hogy az orosz hadsereg erőket csoportosítson át más frontszakaszokról, sőt meggyengítette saját állásait a „különleges hadművelet” kulcsirányaiban, az orosz előrenyomulás pedig felgyorsult, az ukrán erőket elkezdték kiszorítani a határ menti övezetekből. Az orosz elnök „nagyon veszélyes terrorcselekménynek” nevezte a kurszki és a zaporizzsjai atomerőmű elleni ukrán támadásokat, megjegyezve, hogy „csak elképzelni lehet, hogy amennyiben tükörválaszt adunk, mi lesz Európának ezzel a részével”.
Megismételte, hogy Oroszország soha nem zárkózott el az Ukrajnával folytatandó tárgyalásoktól, de erre csakis a 2022-ben Isztambulban elért megállapodások alapján hajlandó. Emlékeztetett rá, hogy akkor az ukrán féllel a lehetséges békemegállapodás szinte minden paraméterében sikerült megállapodni, de Nagy-Britannia beavatkozott a folyamatba, és az ukrán hatóságok „más utat választottak”, mert az Egyesült Államok és egyes Európai államok elitje megkísérelt stratégiai vereséget mérni Oroszországra.
– jegyezte meg.
Putyin szerint az ukrán vezetés „az utolsó ukránig” kész harcolni úgy, ahogy annak idején Boris Johnson akkori brit miniszterelnök meghagyta neki. Rámutatott, hogy Kijev a hadkötelesség korhatárának további csökkentésére készül. „Néha az a benyomásom, hogy azok, akik Ukrajnát irányítják, mintha idegen bolygóról érkeztek volna, vagy külföldiek lennének. Egyszerűen nem gondolkodnak. Olyan kolosszálisak a veszteségeik, hogy nem is értem, mit fognak tenni a továbbiakban” – mondta.