Magyar Péter a migrációpárti brüsszeli szabályokat követeli

POLITIK
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.08.22.

Vádat emeltek négy híres szocialista politikus ellen.

Korrupciós bűncselekmények miatt.

A zuglói és az újbudai parkolási rendszer és a BKV informatikai keretszerződésének ügyében korrupciós bűncselekmények miatt vádat emelt Horváth Csaba, Tóth Csaba, Molnár Zsolt és Baja Ferenc ellen a Központi Nyomozó Főügyészség.

Vádat emelt a főügyészség a szocialisták nagyágyúi ellen

Tóth Csaba volt országgyűlési képviselő és Horváth Csaba jelenlegi polgármester kenőpénzt kért és kapott a zuglói parkolás-üzemeltetésért

Fotó: Facebook/Horváth Csaba

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) csütörtöki közleményében azt írta, a vádirat Zuglót érintő részének lényege szerint 2016-ban a kerületben bevezetett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére közbeszerzési eljárásokat folytattak le.

Horváth Csaba a Fővárosi Közgyűlés tagjaként és Tóth Csaba, a kerület országgyűlési képviselője a feladat elvégzésére előre kiválasztott egy gazdasági társaságot. Azért, hogy az érintett cég nyerje el a pályázatot, a két politikus befolyásuk érvényesítését ajánlotta a cég képviselőinek. A politikusok közreműködésükért a pályázat elnyerését követően, 2017 és 2019 között havi rendszerességgel, 10-15 millió forintot kaptak – írták.

A KNyF szerint 2017-ben egy helyi politikus is megkereste a céget azzal, hogy nem fogja politikai befolyását a parkolási szerződés ellenében érvényesíteni, amiért cserébe több alkalommal két-hárommillió forintot vett át. A cég a vesztegetésre szánt készpénzt fiktív számlák beállításával, illetve befogadásával teremtette elő – írták.

A vádirat szerint Újbudán a közbeszerzés elnyerését követően ugyanez a társaság üzemeltette 2017 és 2020 között a fizetős parkolási rendszert. A szerződéses jogviszony gördülékeny működése és a jóváhagyásra kerülő teljesítésigazolások problémamentes kiállítása érdekében a cég havi négymillió forintot fizetett a Polgármesteri Hivatal egyik vezetőjének –közölték.

A gazdasági társaság képviseletében eljáró személy érdekeltségébe tartozó másik cég 2019-ben informatikai szolgáltatásokra irányuló keretszerződést kötött a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló Budapesti Közlekedési Zrt.-vel.

A vádirat szerint Baja Ferenc volt miniszter és egykori országgyűlési képviselő a cég tendernyertességének esetére 30 millió forintot kért azért, hogy a szerződés létrejöttét és fenntartását – a korábban betöltött pozícióiból és a meglévő politikai kapcsolataiból eredően meglévő befolyásának érvényesítésével – ne akadályozza. Később Baja Ferenc „egy állított szerződéses probléma elhárításáért további hétmillió forintot vett át, ezt követően további havi két-hárommillió forintot kért közbenjárásáért” – írta a főügyészség.

Hangsúlyozták: a vádirat szerint az erről a korrupciós megállapodásról értesülő Molnár Zsolt országgyűlési képviselő befolyására hivatkozással szintén részesedést akart az ügyletből, ezért Baja Ferenc az ő részére a szerződés meg nem támadásáért 40 millió forintot kért, amit a képviselőnek kifizettek.

A Központi Nyomozó Főügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje a megnevezett politikusokat végrehajtandó szabadságvesztésre, tízmillió forintot meghaladó pénzbüntetésre, továbbá rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.

Fürst Györgyöt, Terézváros egykori MSZP-s alpolgármesterét még a tavasszal első fokon hat és fél évre ítélték el egy parkolási mutyi miatt. Fürstnek mindezek mellett más ügyekben is felelnie kell.  Az ítélet szerint Fürst és 23 bűntársa hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okozott az önkormányzatoknak.

Hat és fél éves börtönbüntetést kapott első fokon Fürst György, a VI. kerület volt MSZP-s alpolgármestere egy parkolási rendszer kiépítése kapcsán. A Fővárosi Önkormányzatok Társulása az érintett önkormányzatok parkolási rendszerének üzemeltetésére kötött szerződést a Centrum Parkoló Kft.-vel, amely alvállalkozókat vont be, majd az üzemeltetés hatékonyabbá tétele címén az alvállalkozók újabb alvállalkozókat vettek igénybe. Az ügyészség szerint a kiszervezett tevékenységek, megrendelt szolgáltatások gazdaságilag indokolatlanok, hátrányosak voltak, a vádlottak 2006 és 2011 között hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak.

A Fővárosi Törvényszék azt közölte: F. György elsőrendű vádlottat az ügyészség kétrendbeli, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, részben bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettével vádolja, további 23 társát pedig szintén hűtlen kezelés, sikkasztás, adócsalás és más bűncselekmények elkövetésével.

A fent bemutatott ügyben született most ítélet.

Mindezek mellett Fürstnek más ügyben is felelnie kell a bíróság előtt. Egy másik ügyben vádat emeltek a terézvárosi ingatlanbotrány miatt. A Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője, Rab Ferenc közölte: 15 személlyel szemben nyújtottak be vádiratot részben különösen nagy, részben jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérlete miatt.

A Nemzeti Nyomozó Iroda 2019 augusztus elején a Terézváros egykori, MSZP–SZDSZ-koalíció önkormányzati képviselőivel szemben javasolt vádemelést különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérlete miatt a terézvárosi, Jókai utca 10. szám alatti ingatlan eladásával összefüggésben. A vagyoni ügyekért felelős alpolgármester, az MSZP-s Fürst György előterjesztése alapján a képviselő-testület 2003 májusában a Jókai utca 10. szám alatti ingatlan eladásáról döntött egy cég részére. A társaság ötmillió forint közvetlen megfizetését és a bérleti jogok megváltását vállalta. Az értékesítést egyes képviselők úgy támogatták, hogy kritika nélkül elfogadták a vevő által készíttetett, egyébként anonim értékbecslést. A határozat alapján az adásvételi szerződést az önkormányzat és a cég megkötötte.

Fürst előterjesztése alapján 2004 októberében a VI. kerületi képviselő-testület arról határozott, hogy mivel a vevő nem tudott megegyezni a bérlőkkel, emiatt az adásvételi szerződést az önkormányzat felbontja, és arról is döntöttek a képviselők, hogy az ingatlan egy részét az önkormányzat eladja a korábban is vevőként eljárt cégnek. Ennél az ügyletnél a már kifizetett ötmillió forint foglalóként szerepelt, és a társaság csaknem 130 millió forintos felújítási kötelezettséget is vállalt.

A határozat alapján az önkormányzat és a cég az ingatlanrészekre két adásvételi szerződést is kötött. A vevő nem teljesítette a kötelezettségét, ezért a szerződéseket felbontották, így a vagyoni hátrány nem következett be. A vádirat szerint a vádlottak többsége által veszélyeztetett érték meghaladja az ötvenmillió forintot.

Fürst György ellen tart a perújítási eljárás egy sor VI. kerületi ingatlan évekkel ezelőtti, jogszerűtlen eladása és hűtlen kezelés miatt. Az ingatlanok eladásáért korábban lefolytatott büntetőeljárásban Fürstöt hűtlen kezelés miatt két év, végrehajtásában öt évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Egy sor, az ügyben nem érintett – köztük a Jókai utcai – ingatlan értékesítéséről Fürst 2003 és 2006 között tett előterjesztéseket a helyi képviselő-testületnek, az ügyészség szerint jogszerűtlenül. Az így okozott vagyoni hátrány, illetve a veszélyeztetett érték összesen 1,658 milliárd forint.

A perújításban végrehajtandó szabadságvesztést kérnek Fürstre.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek