Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.08.27.

Több száz orosz települést foglaltak el az ukránok

Egyre erősödő orosz ellentámadások.

Az oroszországi kurszki régióban folytatott hadművelet augusztus 6-i kezdete óta Ukrajna 594 orosz katonát ejtett fogságba, és jelenleg több mint száz települést, azaz 1294 négyzetkilométert tart ellenőrzése alatt – közölte Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka kedden az állami intézmények vezetőinek fórumán.

A katonai vezető elmondta, hogy a kurszki műveletnek az volt egyik célja, hogy jelentős orosz erőket vonjanak el más irányokból, főként a Donyeck megyei Pokrovszk és Kurahove térségéből.

„Jelenleg kijelenthetjük, hogy körülbelül harmincezer orosz katonát vezényeltek át a kurszki térségbe, és ez a szám növekszik” – mondta. Mindazonáltal megjegyezte, hogy az oroszok Pokrovszknál még inkább erősítik csapataikat, és a leginkább harcra kész egységeiket ott vonták össze.

Szirszkij szavai szerint a helyzet Pokrovszknál meglehetősen súlyos.

„Az ellenség ott igyekszik kihasználni létszámbeli és fegyveres fölényét, aktívan használja tüzérségét és légierejét. A megszállók támadóműveleteit túlnyomórészt gyalogos rohamcsoportok hajtják végre” – fejtette ki.

Elmondta, hogy az orosz erők megkísérlik ellenőrzésük alá vonni a Kosztyantinyivka és Pokrovszk közötti autópálya egy szakaszát, hogy elvágják az ukrán csapatok utánpótlását. Szerinte „ezért nagy árat fizetnek, mert az ukrán erők naponta mintegy háromszáz orosz katonát ártalmatlanítanak”.

A főparancsnok rámutatott: a kurszki hadművelet meghiúsította az oroszok azon tervét, hogy megszállják az Ukrajna északkeleti részében lévő Szumi megyét. Hangsúlyozta, hogy az ukrán csapatok folytatják előrenyomulásukat a kurszki régióban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon közölte, hogy négy ember meghalt, és 16-an megsebesültek Ukrajnában kedden, az újabb orosz rakéta- és dróntámadásban.

Mikola Olescsuk, az ukrán légierő parancsnoka arról tájékoztatott a Telegramon, hogy keddre virradóan az orosz hadsereg tíz különböző típusú rakétával és 81 Sahid csapásmérő drónnal támadta meg Ukrajnát, ezek közül az ukrán légvédelem öt rakétát és hatvan drónt semmisített meg a levegőben.

Denisz Smihal miniszterelnök egy fórumon közölte, hogy hétfőn Oroszország első ízben vetett be ukrán elektromos alállomások ellen kazettás töltetű rakétákat, de a légvédelemnek köszönhetően minimális károkat okoztak.

A kelet-ukrajnai Harkiv megye ügyészi hivatala arról adott hírt, hogy nap közben az orosz erők a régióban lévő Bohoduhiv települést ágyúzták, a támadásban életét vesztette egy 71 éves férfi, nyolcan – köztük egy 15 éves fiú és terhes nővére – megsebesültek.

Az ukrán vezérkar legfrissebb, keddi összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége meghaladta a 610 ezret. Az ukrán erők hétfőn megsemmisítettek egyebek mellett 12 orosz harckocsit, 52 tüzérségi rendszert és 120 drónt.

Ukrajna folytatja hadiipari komplexumának fejlesztését, és már elkészítette első ballisztikus rakétáját – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi sajtótájékoztatóján.

„Megtörtént az első ukrán ballisztikus rakéta tesztje. Gratulálok a hadiipari komplexumnak ezért” – fogalmazott az államfő. Hozzátette: többet nem mondhat a rakétáról, de azért döntött ennek az információnak a nyilvánosságra hozatala mellett, hogy a közvélemény értékelhesse a védelmi vállalatoknál dolgozók „éjjel-nappal” folyó munkáját.

Zelenszkij elmondta, hogy az augusztus elején – Oroszország területén – indított kurszki hadművelet Ukrajna győzelmi tervének egyik pontja, és összefügg a második békecsúccsal. Szavai szerint csupán az emberek szűk köre tudott róla.  „Nagyon szűk kör tudott erről a műveletről, így sikereket értünk el” – emelte ki.

Megjegyezte, hogy a műveletnek több célja is van, de mindegyiket egyelőre nem fedheti fel.

„A kurszki hadművelet több dolgot hozott. Mindenekelőtt (az orosz erők) leállították Harkiv megye megszállását. Rendelkeztünk olyan információkkal, amelyek szerint a harkivi régióban, majd utána északon újabb ütközőövezetet akartak kialakítani. Konkrétumokat ugyan nem tudtunk, de a hírszerzésünktől és a partnerországok hírszerző szerveitől olyan információkat kaptunk, hogy az Oroszországi Föderáció tervei között szerepelhet Szumi és Csernyihiv megye megszállása. A kurszki hadművelet megoldotta ezt a kérdést, nem történt meg a szumi és a csernyihivi régió megszállása. Ráadásul jelentős számú orosz katonát győztünk le” – fejtette ki az elnök.

Zelenszkij hozzáfűzte, hogy a kurszki művelet összefügg a második békecsúccsal is, amelyet Ukrajna Oroszország képviselőinek részvételével szeretne megtartani.

Mindazonáltal leszögezte, hogy a jelenlegi szakaszban nincs értelme a párbeszédnek Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, mivel „az agresszor állam vezetője” nem akarja befejezni diplomáciai úton az Ukrajna ellen kirobbantott háborút. Ismételten hangsúlyozta: a kurszki művelet fő célja, hogy Oroszországot rákényszerítsék a háború leállítására.

Az elnök kitért arra, hogy a kurszki hadművelet megkezdésekor az orosz erők a harkivi és a zaporozzsjai irányokból mozdultak el, de Donyeck megyéből nem vonták vissza a csapataikat.

Közölte, hogy Ukrajna már elkészítette azt a tervet, amellyel győzelemmel zárhatja le a háborút, és ezt a tervet hamarosan bemutatja Joe Biden amerikai elnöknek, valamint Kamala Harris és Donald Trump elnökjelölteknek.

„Úgy igazságos, hogy ezt a tervet először az Egyesült Államok elnökének mutatom be. Rajta múlik ennek a tervnek a sikere, hogy megadják-e nekünk azt, ami ebben a tervben van, vagy sem. Szándékom szerint szeptemberben egy értekezleten bemutatom neki ezt a tervet. Szerintem az a helyes, ha Kamala Harrisnek és Donald Trumpnak is bemutatjuk, mert nem tudjuk, ki lesz az új amerikai elnök” – magyarázta.

Zelenszkij közölte, hogy a hétfő hajnali nagyszabású orosz rakéta- és dróntámadás visszaverésében részt vettek a nyugati partnerek által biztosított F-16-os vadászgépek is.

„Az F-16-osok nagyon jó eredményeket értek el. Ennek a hatalmas támadásnak a részeként F-16-osok segítségével lelőttünk több rakétát és drónt” – mondta az elnök, hozzátéve, hogy Ukrajnának egyelőre nincs elegendő F-16-osa, és még pilótákat is ki kell hozzájuk képezni.

Hétfőn az ukrán légierő parancsnokának közlése szerint Oroszország 236 légitámadó fegyvert vetett be Ukrajna ellen, az ukrán légvédelem 102 rakétát és 99 csapásmérő drónt semmisített meg.

Nagy hatótávolságú precíziós légi indítású fegyverekkel, köztük Kinzsal hiperszonikus rakétákkal mért csoportos csapást az orosz hadsereg, és elfoglalta a donyecki régióban lévő Orlivka települést – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.

A tárca közlése szerint az ukrán rohamcsoportok 11 orosz települések ellen irányuló betörését akadályozták meg, amelyek során az ukrán fél 65 halottat és sebesültet veszített.

A Moszkvában kiadott beszámoló az ukrán hadseregnek az elmúlt nap folyamán Kurszk irányában elszenvedett emberveszteségét mintegy 400 főben nevezte meg, felsorolva emellett egyebek között harminc megsemmisített páncélozott harcjárművet és két sorozatvetőt is, amelyek egyike egy amerikai gyártmányú HIMARS volt.

A minisztériumnak a „különleges hadműveletre” vonatkozó keddi hadijelentése értelmében az orosz erők az elmúlt nap folyamán a hatból négy frontszakaszon nyomultak előre Ukrajnában, és visszavertek hét ellenrohamot. A közlemény szerint az ukrán hadseregnek csaknem 2150 katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan a harci érintkezés vonalán a „különleges hadművelet” övezetében.

A RIA Novosztyi hírügynökség az oroszbarát ellenállásra hivatkozva azt írta, hogy Krivij Rih városban találat ért egy szállodát, ahonnan 15 sebesült angol ajkú tanácsadót szállítottak el kezelésre katonai mentők.

Ugyanez a médium orosz katonai forrásokra hivatkozva azt állította, hogy lengyel „zsoldosok” is életüket vesztették, amikor ukrán kommandó tett sikertelen kísérletet arra, hogy partra szálljon a Dnyeper-Bug-torkolatot a Fekete-tengertől elválasztó, stratégiai fontosságú Kinburn-félszigeten.

Igor Kimakovszkij, a „Donyecki Népköztársaság” vezetőjének tanácsadója a Pervij Kanal állami tévécsatornán kijelentette, hogy az orosz hadsereg sikeresen harcol a karlivkai víztározó közelében, ahol egy ukrán fegyveres alakulatot bekerítés fenyeget, és Vuhledar irányában, ahol több erődítményt is elfoglalt.

A védelmi minisztérium az elmúlt nap folyamán megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett egyebek között két harckocsit – az egyik egy német Leopard volt –, tíz páncélozott harcjárművet, négy nyugati gyártmányú 155 milliméteres vontatott és egy önjáró tarackot, négy Tocska-U harcászati rakétát, továbbá 31 drónt.

Vjacseszlav Gladkov belgorodi kormányzó közölte, hogy „komoly, de ellenőrzés alatt álló” helyzet alakult ki a határon, ahol az ukrán erők kedden ismét megkíséreltek betörni. A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek kedden ukrán tüzérségi és dróntámadást.

A Zaporizzsja megyei Polohi város közelében pilóta nélküli repülőszerkezet talált el egy öttagú családot szállító polgári gépjárművet, aminek következtében egy gyermek életét vesztette, négyen megsebesültek.

Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója kedden az Ukrajnával határos Kurszk megyében felkereste a Kurcsatovban működő nukleáris erőművet, amelyre Vlagyimir Putyin elnök csütörtöki bejelentése szerint Ukrajna megkísérelt dróncsapást mérni.

Grossi a sajtónak azt mondta, hogy támadások nyomát látta a létesítményben, és fennáll a nukleáris incidens veszélye. Igor Kirillov altábornagy, az orosz fegyveres erők sugár-, vegyi- és biológiai védelmi csapatainak parancsnoka kedden azt állította, mintegy 500 tonna trietanolamint szállítottak Ukrajnába, amelyet nitrogénes mustárgáz előállítására lehet felhasználni.

A tábornok szerint az ukrán Reagent vállalat csak idén júliusban több mint 160 tonnát importált ebből az anyagból. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok folytatja olyan bioanyagok kifejlesztését, amelyek szelektíven célozhatnak meg különböző népcsoportokat. Közölte, hogy az Ukrajnában összegyűjtött mintákat Moldova érintésével szállítják a tengerentúlra.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) kedden közölte, hogy büntetőeljárást indított Nicholas Connolly, a Deutsche Welle és Natalja Nagorna, az 1+1 ukrán tévécsatorna tudósítója ellen, amiért a határt illegálisan átlépve Kurszk megyében az ukrán ellenőrzés alá került Szudzsából tudósított. Oroszországban augusztus 17. óta hét külföldi újságíró ellen indult büntetőeljárás hasonló címen.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek