tóth gabi
Egyre többen hagyják ott az országot.
Az ukrán-magyar határszakaszon 7708-an léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 8558-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton.
A beléptetettek közül a rendőrség 61 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – áll a közleményben.
Kétszázötven katonája holttestét kapta vissza Ukrajna Oroszországtól az elesett katonák kicserélése révén – jelentette be pénteken az üggyel foglalkozó ukrán koordinációs testület szóvivője.
Petro Jacsenko elmondta, hogy az ukrajnai háború kezdete óta lebonyolított egyik legjelentősebb csere keretében olyan katonák földi maradványait kapták vissza, akik a kelet-ukrajnai Bahmut és Avgyijivka, valamint a keleti Luhanszk, illetve a déli herszoni és zaporizzsjai régió megtartásáért folytatott, több hónapon át elhúzódó harcokban vesztették életüket. Hozzátette, hogy a holttestek egy része a háború elején csaknem teljesen elpusztult Mariupol városból, illetve orosz halottasházakból került elő.
A holttesteket DNS-vizsgálat, valamint halottvizsgáló és vöröskeresztes szakemberek segítségével fogják azonosítani. A tanács becslése szerint ez a munka legalább néhány hetet, de akár több hónapot is igénybe vehet. A holttesteket ezután adják majd át a családjuknak, hogy eltemethessék őket.
A szóvivő elmondása szerint az elesett katonák földi maradványainak kölcsönös átadása a genfi konvenció követelményeinek a betartásával zajlik; így Kijev is visszaszolgáltatta Oroszországnak az általa ellenőrzött területeken elesett orosz katonák holttesteit, de erről további részleteket nem közölt.
A katonák kicserélésének helyét a tanács nem hozta nyilvánosságra.
A 2022 februárjában kirobbant ukrajnai háború kezdete óta Ukrajna hivatalosan 31 ezer katonája elvesztését ismerte el. Oroszország egyáltalán nem közöl ilyen számadatokat. Elemzők összesen 1 millió katona halálát tartják a reális számnak.
Az orosz hadsereg a Donyeck megyei Pokrovszk közelében húzódó frontvonalra összpontosítja erőit – közölte Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka Facebook-bejegyzésében, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett.
Szirszkij, miután helyzetfelmérés céljából látogatást tett az utóbbi napokban a frontvonalakon, megjegyezte, hogy különböző intenzitással, de az arcvonal minden pontján zajlanak összecsapások. Elismerte, hogy egyes térségekben jelentős veszteségek árán, de az orosz erőknek sikerült – mint fogalmazott – kisebb sikereket elérniük.
Szavai szerint az orosz hadsereg legtapasztaltabb rohamegységeit veti be Pokrovszk térségében, hogy áttörje Zselanne, Novohrodivka és Pokrovszk vonalán az ukrán védelmet.
Beszámolt arról is, hogy heves harcok dúlnak a kupjanszki frontszakaszon is Piscsane, Sztyelmahivka és Makiivka települések mellett. Szirszkij szerint az ukrán erők „tartják állásaikat”.
Az ukrán főparancsnok mindemellett bonyolultnak nevezte a Sziverszk melletti frontszakaszon kialakult helyzetet, mondván az orosz erők folyamatosan tüzérségi csapásokat és rohamokat hajtanak végre, de – mint mondta – sikertelenül. Szintén heves összecsapásokról számolt be a donyecki Csasziv Jar és Nyu Jork falu, valamint a harkivi Hluboke és Vovcsanszk térségéből.
Az orosz hadsereg kedden közölte, hogy elfoglalta a Donyeck megyei Pivdenne települést.
„A középső hadseregcsoport egységei (…) felszabadították Lenyinszkoje (ukránul Pivdenne) települést” – közölte az orosz védelmi minisztérium. Hétfőn az orosz hadsereg Vovcse elfoglalását jelentette be, miután vasárnap az ellenőrzése alá vonta a szomszédos Prohresz és Jevhenyivka településeket.
Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója a Telegram üzenetküldő alkalmazásban közölte, hogy
A Belgorodi terület Petrovka falujában robbanószerrel megrakott drón csapódott be egy lakóházba, az elsődleges értesülések szerint itt sem sérült meg senki.
A kormányzó közlése szerint az ukrán hadsereg kilenc belgorodi járásra összesen mintegy 80 lövedéket és több mint harminc drónt lőtt ki az elmúlt huszonnégy órában. Senki sem sérült meg.
– jelentette be Alekszej Szmirnov területi megbízott kormányzó. A létesítmény három üzemanyag-tartálya egy július 28-i ukrán dróntámadás következtében gyulladt ki. A lángok több mint 500 négyzetméteren pusztítottak – közölte Szmirnov. Az oltásban 140 tűzoltó és 32 műszaki egység vett részt.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán aláírta azt a rendeletet, amely csaknem a duplájára, 400 ezer rubelre (1,7 millió forint) emelte a frontra jelentkezők számára kifizetett egyszeri juttatás összegét.
A kifizetésre azok lesznek jogosultak, akik augusztus elseje és december 31-e között jelentkeznek szerződéses katonának az orosz hadseregbe, miközben a rendszeres havi bérük is jóval magasabb lesz az orosz átlagfizetésnél.
Oroszország 2022 őszén kezdte el azt a részleges katonai mozgósítást, amelynek keretében a rendelkezésre álló tartalékosok kötelező összeírását is elrendelték. A mozgósítás egyik fő eleme az volt, hogy magas fizetéssel próbáltak új szerződéses katonákat bevonzani az ukrajnai háborúban harcoló hadseregbe.
Több orosz régió saját forrásból ajánlotta fel, majd az utóbbi hetekben ösztönzésként meg is növelte anyagi felajánlásait a jelentkezők számára. A moszkvai önkormányzat például 1,9 millió rubeles (8 millió forint) egyszeri juttatásban részesíti azokat, akik júliusban kötnek legalább egyéves, vagy annál hosszabb szerződést a hadsereggel.
Szentpéterváron 1,8 millió rubel (6,58 millió forint), Rosztovban 1,2 millió rubel (4,38 millió forint) a felajánlás. A védelmi minisztérium adatai szerint az év eleje óta 190 ezren jelentkeztek szerződéses katonának az orosz hadseregbe.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán aláírta a külföldi adósság törlesztésének augusztus 1-től október 1-ig történő felfüggesztését lehetővé tévő határozatot.
Ukrajna a hónap elején jelentette be egy megállapodás előkészítését a kötvénytulajdonosok egy csoportjával közel 20 milliárd dolláros külföldi adósság törlesztésének az átütemezéséről. Majd július 22-én jelentették be az ideiglenesen elfogadott szerkezetátalakítási megállapodást, amelyet a kötvénytulajdonosok várhatóan a következő hetekben hivatalosan is jóváhagynak.
A szerdán aláírt határozat alapján
A hitelmegállapodás tíznapos haladékot biztosít minden esedékes kamattörlesztésre, de a kormány jelezte, hogy nem fog fizetni.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszédet mond a Ronald Reagan Intézetben 2024. július 9-én, a NATO alapításának 75. évfordulója alkalmából tartott háromnapos csúcstalálkozó első napján. (Fotó: MTI/AP/Jose Luis Magana) Fotó: Jose Luis Magana
A péntek éjjel Londonban bejelentett döntés értelmében a hitelminősítő az adott ukrán kötvényre „D”, vagyis csődhelyzeti osztályzatot állapított meg. A cég indoklásában kiemelte azt a várakozását, hogy Ukrajna a kötvényszerződésben biztosított tíz munkanapnyi türelmi időszak végéig sem teljesíti a hátralékba került törlesztést, tekintettel arra, hogy egy minap elfogadott jogszabály felhatalmazza a kormányt az átstrukturálás alatt álló kötvénykötelezettségek teljesítésének felfüggesztésére.
A S&P felidézi, hogy ennek előzményeként Ukrajna kötvénycsere-ajánlatra szóló szándéknyilatkozatot tett egyes szuverén adósságpapírok befektetőinek. A hitelminősítő értesülései szerint az előzetes adósságátrendezési ajánlatban a jelenlegi kötvények kicserélése, ezzel összefüggésben az új kötvények nominálértékének 37 százalékos leírása („haircut”), valamint a kamatkötelezettségek könnyítése és a lejáratok meghosszabbítása szerepel.
Az S&P Global Ratings közölte: mindezek alapján valószínűleg értékvesztéssel végrehajtott kötvényadósság-átrendezésként (distressed exchange) értékelné a kötvénycsereprogramot.
Az S&P besorolási kritériumai alapján egy ilyen átrendezés törlesztési csődnek felel meg abban az esetben, ha a befektető kevesebbet kap vissza tőkéjéből az eredeti értékpapír-tranzakció által ígért értéknél.
Az S&P Global Ratings néhány hónapon belül másodszor minősítette le Ukrajna szuverén devizakötelezettségeit: márciusban az addigi „CCC”-ről a pénteki további leminősítésig érvényben volt „CC”-re minősítette vissza az ország devizában denominált hosszú lejáratú államadósság-állományának osztályzatát. Akkori indoklásában a cég hangsúlyozta:
várakozása szerint gyakorlatilag biztos, hogy Ukrajna törlesztési csődhelyzetbe kerül a kereskedelmi hitelezőkkel szemben fennálló külső kötelezettségeivel.