POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.08.11.

Megindultak a fehérorosz csapatok az ukrán határ felé.

Készültségbe helyezték őket.

Fehéroroszország harckocsikat vezényelt vasárnap az ukrán határhoz, miután a fehérorosz hatóságok állítása szerint az előző nap az ország légterében több ukrán drónt is lelőttek – közölte a minszki védelmi minisztérium.

A hivatalos tájékoztatás szerint az alakulatokat készültségbe helyezték további parancsok végrehajtására.

Nem sokkal korábban Aljakszandr Lukasenka fehérorosz vezető elrendelte Homel és Mazir térségének megerősítését az ország délkeleti részén. A csapatok feladata reagálni az esetleges ukrán „provokációkra”.

Lukasenka szombaton arról számolt be, hogy több ukrán drónt is lelőttek. Mint mondta, teljes készültségbe helyezték a fehérorosz légvédelmet is, mert mintegy tíz repülőeszköz hatolt be Ukrajna felől az ország légterébe Kaszcjukovicsi térségében.

A minszki külügyminisztérium a történteket arra irányuló veszélyes kísérletnek nevezte, hogy belerángassák a konfliktusba Fehéroroszországot is. A tárca leszögezte: Fehéroroszország élni fog önvédelemhez való jogával és megfelelő választ fog adni minden provokációra, illetve ellenséges cselekményre.

Viktar Hrenyin fehérorosz védelmi miniszter már szombaton jelezte, hogy elrendelték Iszkander típusú ballisztikus rakéták és Polonez típusú rakétavetők térségbe küldését is.

Fehéroroszország konzultációkat kezdeményez szövetségeseivel és nemzetközi szervezetekkel ukrán pilóta nélküli repülőeszközök légterébe történt behatolása miatt – közölte szombaton a minszki külügyminisztérium.

A közlemény szerint a helyzet veszélye és globális kockázatai miatt a fehérorosz külügyminisztérium haladéktalanul részletes tájékoztatást ad az incidensről az ENSZ és az EBESZ megfelelő struktúráinak, valamint azoknak a nemzetközi szervezeteknek, amelyekben tagságot visel.

A minszki külügy szerint a történtek „nagyon súlyos incidensnek” minősülnek, amely nem maradhat „szükséges és lényegi” értékelés nélkül.

A tárca az ukrán pilóta nélküli repülőeszközök berepülését a fehérorosz légtérbe arra tett kísérletnek minősíti, hogy a konfliktust az egész régióra kiterjesszék. Bele akarják rángatni a konfliktusba Fehéroroszországot is, amely folyamatosan a válság rendezése és a vérontás beszüntetése mellett száll síkra – írták.

„A szomszédos európai népekhez fordulunk: a konfliktus eszkalációja nyomán a tűz átterjed az egész régióra, ezen belül európai uniós országokra is. Győztesek nem lesznek! Hűtsétek le politikusaitok harci kedvét!”

– figyelmeztetett a minszki külügyi tárca.

A fehérorosz külügyminisztérium szombaton bekérette Olga Timust, a minszki ukrán nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét, tiltakozó jegyzéket adott át neki az incidens miatt, és követelte, hogy Kijev hozzon intézkedéseket hasonló jövőbeni provokációk elkerülése végett. A fehérorosz fél arra figyelmeztette az ukrán partnert, fenntartja magának a jogot, hogy válaszintézkedéseket foganatosítson területének védelme érdekében.

Irán és Fehéroroszország a kétoldalú együttműködés kiterjesztését szorgalmazza, különösen ami a védelmi ágazatot illeti „az amerikai unilateralizmus” ellensúlyozására – jelentette szerdán az IRNA iráni hírügynökség Abdolrahím Muszavi iráni vezérkari főnök és Andrej Lukjanovics, a fehérorosz légierő és légvédelem parancsnokának teheráni találkozójára hivatkozva.

Muszavi kijelentette, hogy Teherán és Minszk hasonló fenyegetésekkel néz szembe, illetve közös érdekeik vannak. Hangsúlyozta egyben, hogy bár az Egyesült Államok és a nyugati országok „kegyetlen” szankcióinak hatálya alatt állnak, ettől még független országok.

Muszavi megjegyezte, hogy Fehéroroszország különleges stratégiai fekvése és a nyugati katonai szövetséggel szembeni pozíciója folytán erős gátját alkotja a NATO további bővülésének.

Lukjanovics hangsúlyozta, hogy hazája érdekelt a katonai kapcsolatok bővítésében, illetve elmélyítésében, felhasználva az ország „értékes” tapasztalatait. A fehérorosz katonai vezető egyben kifejezte hazája elutasító álláspontját, ami az „amerikai unilateralizmust” és a „NATO terjeszkedését” illeti.

Szintén a nap folyamán találkozott Lukjanovics az iráni légierő parancsnokával, Hamid Vahedivel, akivel a kétoldalú katonai kapcsolatokat vitatták meg.

Tovább folytatódtak a harcok az oroszországi Kurszki területen, miután az ukrán csapatok kedden meglepetésszerűen benyomultak a határ menti térségbe – közölték orosz katonai bloggerek.

Az ukrán erők kedden harckocsikkal és más páncélozott járművekkel törtek be az Ukrajnával határos dél-oroszországi területre, a harcok pedig már közelednek a térségben található kurszki atomerőműhöz a közlések szerint.

Az orosz védelmi minisztérium szombat reggel újabb videót tett közzé, amely fokozott katonai jelenlétet mutat a térségben. A felvételen látható, amint harckocsik pozíciókat foglalnak el, hogy megsemmisítsék az ukrán csapatokat. A minisztérium szerint az orosz erők számos ukrán dróntámadást is visszavertek a térségben.

„Jelenleg a helyzet stabilizálódott” – írta Alekszandr Harcsenko, orosz katonai blogger a Rybar Telegram-csatornán közzétett helyzetjelentésében. Véleménye szerint az orosz egységek folytatják előrehaladásukat.

„Szudzsa áll, a parancsnokság mindent megtesz, hogy megtisztítsák a várost az ellenségtől” – írta Harcsenko, utalva egy Kurszki területi helységre az ukrán határ közelében.

„Ha az ellenség nem összpontosít váratlanul jelentős erőket egy helyre, akkor azt mondhatjuk, hogy a válság tetőpontján már túljutottunk” – írta az orosz katonai blogger.

Pénteken John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági kommunikációs tanácsadója közölte, hogy az orosz területen végrehajtott ukrán hadművelettel kapcsolatban az amerikai kormányzat képviselői már tárgyalnak az ukrán féllel annak érdekében, hogy teljes képet kapjanak az ukrán szándékokról és arról, hogy mi zajlik pontosan.

Kirby azonban nem válaszolt arra az újságírói kérdésre, hogy az ukrán műveletben amerikai fegyvereket használtak-e, de hozzátette, hogy az egyeztetések erről is szólnak.

Alekszej Szmirnov, a Kurszki terület megbízott kormányzója arról számolt be, hogy mintegy háromezer embert kimenekítettek, 1500-at pedig ideiglenes szállásokon helyeztek el.

Vlagyimir Putyin elnök csütörtökön bejelentette, hogy mindenkinek, aki lakóhelye elhagyására kényszerült, 10 ezer rubel egyszeri segélyt fizetnek ki, Mihail Misusztyin miniszterelnök pedig közölte, hogy aláírták a Kurszki terület lakosainak megsegítésére szánt 1,8 milliárd rubeles összeg elkülönítéséről szóló rendeletet.

Oroszország további harckocsikat, tüzérségi és rakétarendszereket vezényelt az ország déli részén fekvő Kurszki területre, ahol negyedik napja folynak a harcok az orosz területre való betörést végrehajtó ukrán csapatokkal.

Az orosz védelmi minisztérium pénteki közleménye szerint az elmúlt huszonnégy órában orosz katonák, légicsapások és tüzérségi tűz bevetésével „elnyomták az ellenséges egységeknek Oroszország területére történő mélyebb behatolására irányuló kísérleteket”.

Az orosz védelmi minisztérium szerint Ukrajna összesen 945 katonát és 102 páncélozott járművet veszített a kurszki harcokban. A tárca az orosz veszteségekre nem tért ki.

A tárca az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint bejelentette, hogy Oroszország erősítésként Grad rakéta-sorozatvető rendszerekkel, tüzérségi egységekkel és harckocsikkal felszerelt hadoszlopokat vonultat fel a Kurszki területen.

A minisztérium megerősítette, hogy az ukrán csapatok elérték a határtól mintegy tíz kilométerre fekvő Szudzsa városát, hozzátéve, hogy támadást intéztek az ukrán alakulatok ellen az 5500 lakosú város nyugati külterületén.

Szudzsában található az a gázszállító tranzit csomópont, amelyen át még mindig érkezik orosz földgáz Ukrajnán keresztül európai országokba.

A Kurszki terület megbízott kormányzója, Alekszej Szmirnov több biztonsági figyelmeztetést intézett a lakossághoz, felszólítva őket, hogy vonuljanak menedékbe az esetleges rakétatámadások elől. A hatóságok szövetségi állami szükséghelyzetet hirdettek ki a térségben.

Az orosz védelmi minisztérium szerint az orosz erők péntekre virradó éjszaka összesen 75 ukrán drónt lőttek le legkevesebb hét oroszországi terület felett, és a Krím félsziget felé tartó hét ukrán tengeri drónt semmisítettek meg.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek