RETRO RÁDIÓ

Magyarországon lesz Európa legnagyobb tűzijátéka

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 08. 01. 15:43
Frissítve2024. 08. 01. 15:44

Itt a részletes program.

A legnagyobb európai tűzijáték szemtanúi lehetnek az eseményre látogatók idén augusztus 20-án – jelentette ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a rendezvényről tartott sajtótájtékoztatón. Mint hangsúlyozta, a magyar emberek biztonságát tartják a legfontosabbnak, ehhez pedig mind a technológiai, mind a személyzeti adottságok biztosítottak. A sajtótájékoztatón ismertették az ünnepi eseménysorozat programjait is, valamint bemutatták az ország kenyerét, tortáját és cukormentes tortáját.

 

Európa legnagyobb tűzijátékát fogja megrendezni Magyarország idén augusztus 20-án, ami egyben a világ egyik legnagyobb tűzijátéka is lesz – jelentette be Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepének idei rendezvényeit beharangozó sajtótájékoztatón. Az államtitkár hangsúlyozta: a biztonságos lebonyolításért felelős operatív törzs már júniusban megkezdte munkáját, de rajtuk kívül is sok ezren fognak ügyelni a magyarok biztonságára. 

Ha az időjárás nem megfelelően alakulna, nem kockáztatnak, a magyar emberek biztonsága a legelső, ehhez pedig mind a technológiai, mind a személyzeti adottságok biztosítottak

– szögezte le Kovács Zoltán.

POY_8517
Fotó: Polyák Attila

Rekordszámú érdeklődőre számítanak

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a Szent István-nap az érdeklődés és a részvétel szempontjából az egyik legkomolyabb rendezvény, mert augusztus 20-a nemcsak Magyarország születésnapja, hanem egy olyan fesztivál- és rendezvénysorozattá nőtte ki magát, amely reagál az elmúlt 14 év körülményeire. 

Minden remény megvan arra, hogy megdől a 2019-es részvételi rekord, mert az idei számok várhatóan felülmúlják a Covid előtti utolsó év részvételi arányát.

– mondta el.

Kovács Zoltán szerint főleg Budapest és a Balaton vonzereje eredményezte azt, hogy soha ennyien nem nyaraltak a magyarok, és soha ennyi külföldi turista nem látogatott hazánkba. Aki hazánkba jön, tudja, hogy vendégszeretetre és kiváló minőségre számíthat, olyan rendezvényekre, amelyek a világon bárhol megállnák a helyüket. Az államtitkár kiemelte: külön gondoltak a külhoni magyarokra és a külföldiekre, akiknek mértékadó színvonalú programokat szerveztek, és akik közül sokan már már évekkel korábban lefoglalták a szállást az állami ünnep idejére. Több száz programelemet fognak lebonyolítani 19 helyszínen – tette hozzá.

 

Világszínvonalú látványelemek a tűzijátékon

Tóth Ferenc, a tűzijátékot szervező NUVU Kft. ügyvezetője elmondta, nagy gondossággal kezdték meg az előkészületeket, az előadás hét felvonásból fog állni, amit mesés történelmi hangjáték köt össze. A zenei aláfestést népdalokra hangolt szerzemények fogják szolgálni, ami mellett a nézők számíthatnak látványosra drónshow-ra is. 

A tűzijáték látványtere a Petőfi hídtól a Margitsziget alsó harmadáig fog tartani, öt kilométeres szakaszt lefedve. A Duna-partról mindenhonnan közel azonos látványt élvezhetnek a résztvevők, ezenkívül lesz fényfestés a Parlamenten is. 

Az ügyvezető ismertette: 45 530 különálló pirotechnikai effekt válik láthatóvá, három hidat, a Szabadság hidat, az Erzsébet hidat és Margit hidat fogják a tűzijátékba vonni, melyhez 300 kilométernyi elektromos vezetéket használnak. 

A biztonságról szólva Tóth Ferenc kiemelte: minden pirotechnikai eszköznek van uniós tanúsítványa, megfelelnek a EU legszigorúbb biztonsági előírásainak. A tűzijátékot digitális számítógéppel vezérlik, ami bármelyik pillanatban leállítható. Ha 45 km/órás szél támadna, akkor a tűzijátékot vagy el sem kezdik, vagy azonnal leállítják – tudatta.

 

Fókuszban a családok

Szente Vajk, a Szent István-napi ünnepségsorozat nagykövete ismertette: a gasztronómiai programok közül a Csárdafesztivál várja a Belvárosban a legjobb ízekkel a vendégeket, a másik hasonló helyszín pedig a Magyar ízek utcája, ami a Kárpát-medence gazdag ízvilágát mutatja be, ez a Lánchíd és a Döbrentei tér között lesz megtalálható, valamint itt lehet megkóstolni az ország kenyereit és tortáját is. Sok programot ajánlanak a családosoknak, melyek közül kiemelte a Szent Jobb-aranyvonat kiállást az Alkotmány utcában, ahol Városok sétánya néven az ország összes településének zászlaját is meg lehet tekinteni, beleértve a határon túli városokat is.

Idén ismét látogatható lesz a Pannónia hajó az ünnepi hétvége folyamán, valamint az ország egyik legnagyobb népművészeti fesztiválja, a Mesterségek ünnepe a hajdani vásárok hangulatát idézi majd a budai Várban. A szervezők a hadtörténet iránt érdeklődők figyelmébe ajánlják a Hősök útját a Tóth Árpád sétányon. Emellett a Millenáris park művészkertté változik a hétvégére, ahol a divat és a design kap majd főszerepet. 

A Varázsliget idén is számos programmal várja a gyermekes családokat a Városligetben, ahol a legkisebbek bekukkanthatnak István király udvarába és jelentkezhetnek a herceg- és hercegnőképzőbe is.

Az ünnepségsorozat programjaira látogatók idén is méltányos áron vásárolhatnak majd ételeket és italokat a rendezvényhelyszíneken. A szervezők elkötelezettek amellett, hogy mindenki számára megfizethető szórakozási lehetőséget biztosítsanak, így együtt ünnepelhessük Magyarország születésnapját.

 

Zene mindenkinek

Zsédenyi Adrienn (Zséda), a Szent István-napi ünnepségsorozat másik nagykövete arról beszélt, hogy 15 évvel ezelőtt a legelső ország tortája díjátadón már részt vett, és nagyon örül, hogy idén is meghívták, ráadásul a zenei programok között az ő műsora is helyet kapott. A zenei programoknak idén öt fontos helyszíne lesz. 

A Tabánban négy napig a ’70-es, ’80-as és ’90-es évek zenéjét középpontba helyező Retro Fesztivál várja majd az érdeklődőket, ahol a négy kiemelt fellépő az Edda Művek, Demjén Ferenc, az Első Emelet és a TNT zenekar lesz. 

Augusztus 18-án a Mándoki Soulmates ad koncertet a Szent István téren, továbbá ismét megrendezik a Road Movie Live-ot, amelynek keretein belül a magyar zenei élet krémje szórakoztatja majd a közönséget, itt lép színpadra Zséda is, valamint a Bagossy Brothers, a Honeybeast, a Parno Graszt és Curtis. A Filozófusok kertjében komolyzenei, klasszikus zenei és jazzprogramokkal szórakoztatják a hallgatókat, a Vigadó téren pedig bárzongora csendül fel, míg a Szabad rét fesztiválon az elektronikus zene rajongói mulathatnak kedvükre.

POY_8601
Fotó: Polyák Attila

 

Az ország kenyere, tortája és cukormentes tortája

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke elmondta, hogy meghatározó rendezvényük a Szent István-napi kenyérverseny, melyre sok fiatal sütőipari szakember nevezett. Olyan termékkel lehetett indulni, amelyek megfelelnek a Magyar élelmiszerkönyv előírásainak, illetve kizárólag magyar és természetes alapanyagokat tartalmazhatnak a nevezett kenyerek. 

A szakmai zsűri a balmazújvárosi Balmaz Sütöde kenyerét találta a legjobbnak. 

A termékeket először a Magyar ízek utcáján lehet megkóstolni, de remélhetőleg a vidéki helyszínre is el tudják vinni azokat, mivel céljuk, hogy országszerte meg lehessen venni ezeket a termékeket augusztus 20-a után. 

Pataki Ádám, a Magyar Cukrász Ipartestület elnökségi tagja elmondta, hogy az idén 18. alkalommal meghirdetett 

Magyarország tortája versenyt a Mákvirág nevű torta nyerte, 

melyet Kovács Alfréd készített a váci Édes Vonal cukrászdában, és a feketeribizli, valamint a mákos tészta gyerekkori ízét idézi, amit a nagymamája készített neki. A torta augusztus 19-től kóstolható, a cukrász-ipartestület honlapján lehet megtalálni, hogy a termék mely cukrászdákban szerezhető be;  a recept az év végétől válik nyilvánossá. 

Nándori László, a Magyarország Cukormentes Tortája verseny zsűrijének elnöke arról beszélt, hogy a cukormentes tortával is maradandó ízélményt akarnak nyújtani, a szénhidrát- és cukortartalmat is alacsonyan tartva, az idei győztes pedig maradéktalanul megfelelt a zsűri szempontjainak. 

A Zöld málna tortát választották az ország idei legjobb cukormentes tortájának,

mely a szegedi Novák Ádám és Csonka László alkotása: tartalmaz pisztáciamousse-t rózsavízzel és fehér csokoládéval, valamint kívülről málnazselé borítja. A mesterek a süteményt a Reök Kézműves Cukrászda és Kávéházban készítették, ami idén Arany Habverő díjat is kapott a cukrászszövetségtől.

POY_8699
Fotó: Polyák Attila


 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.