tóth gabi
Rakétákkal lőtték az ukrán egységeket a régió határvidékén.
Az Egyesült Államok szerint Ukrajna hosszabb időn keresztül igyekszik megtartani az elfoglalt orosz területeket Kurszk megyében – erről a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatóhelyettese beszélt szerdán egy biztonsági konferencián Washington közelében.
David Cohen kifejtette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök minden valószínűség szerint ellenoffenzívát rendel el a területek visszaszerzésére, ami nehéz harcnak ígérkezik majd.
Hozzátette, hogy az orosz ellentámadás még nem kezdődött meg, és megjegyezte, hogy az orosz elnöknek nemcsak azzal kell szembesülnie, hogy saját országában is háborús frontvonal alakult ki, hanem számolnia kell ennek visszahangjaival az orosz társadalomban.
David Cohen arra is felhívta a figyelmet, hogy az orosz erők jelenleg a kelet-ukrajnai Pokrovszk elfoglalására összpontosítják a figyelmüket, amely fontos közlekedési, szállítási és logisztikai központ. Megállapította, hogy az orosz csapatoknak komoly veszteségek árán sikerült előrehaladást elérniük a hadművelettel.
A CIA igazgatóhelyettese az ukrán lépésekkel kapcsolatban arról számolt be, hogy a megszállt orosz területen védelmi vonalakat alakítanak ki, és berendezkednek.
Az amerikai hírszerzési vezető szerint az ukrán erők mintegy 780 négyzetkilométer orosz területet tartanak ellenőrzésük alatt, ami ellentmond az ukrán hadvezetés keddi állításának, ami 1300 négyzetkilométer elfoglalásáról szólt. Az ukrán hadsereg vezetése kedden azt is közölte, hogy az augusztus elején kezdett hadművelet során 600 orosz katonát fogtak el.
Kedden az amerikai védelmi minisztérium szóvivője sajtótájékoztatóján azt mondta, Washingtonnak előzetesen nem volt tudomása az ukrán haderő benyomulásáról az Oroszországhoz tartozó kurszki régióba.
Pat Ryder közlése szerint az amerikai fél folyamatos és szoros konzultációban van az ukrán partnereivel arról, hogy mit jelentenek Volodimir Zelenszkij elnök szavai egy ütközőzóna létrehozásáról, és arról is tartanak a megbeszélések, hogy az Egyesült Államok a továbbiakban miként tudja támogatni az ukrán törekvéseket a szuverenitás megőrzésére.
A Pentagon szóvivője arról is beszélt, hogy az amerikai információk szerint az orosz haderőn belül egyelőre komoly átcsoportosítás nem történt, eddig kisebb egységeket vezényeltek át a kurszki régióba, de jórészt az ottani katonai erőforrásokból kezelik az ukrán offenzíva nyomán kialakult helyzetet.
Pat Ryder ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az amerikai álláspont változatlan, vagyis az amerikai biztonsági támogatás elemeit csak Ukrajna önvédelmére lehet felhasználni, aminek nem része mélyen Oroszország területébe hatoló, nagy távolságú támadás.
Ukrán rakéta roncsai által megrongált lakóház és autó az oroszországi Kurszkban (Fotó: MTI/AP)
Súlyos vereséget mértek az orosz erők a Kurszki régióba betörő ukrán egységekre – írja a Lenta orosz hírportál.
Az Ahmat különleges erők parancsnoka, Apti Alaudinov szerint két ukrán gépesített egységet megsemmisítettek, amikor azok megjelentek az Ahmat laktanyájánál. „Nagyon nagy számú” ukrán gyalogos katona is elesett a harcban – tette hozzá Alaudinov.
Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint Ka–52M és Mi–8 helikopterek rakétákkal lőtték az ukrán egységeket a régió határvidékén. A tárca szerint a Kurszki régió lerohanása óta az ukrán erők több mint hatezerhatszáz katonát, valamint többek között 73 harckocsit és 34 gyalogsági harcjárművet 432 páncélozott harcjárművet, valamint 25 tüzérségi löveget veszített. Az orosz erőknek sikerült megsemmisíteniük négy, az Egyesült Államokból szállított HIMARS rakéta-sorozatvetőt is.
Szintén Oroszországban a Voronyezsi régióban két település lakóit ideiglenesen evakuálni kellett, miután egy drón tűzveszélyes épület közelében zuhant le – számol be róla a TASZSZ orosz hírügynökség Alekszandr Guszevre, a Közép-oroszországi régió kormányzójára hivatkozva.
A helyzet azóta stabilizálódott, a lakók már vissza is térhettek otthonaikba.
Az ukrán erők egy saját gyártású drónnal eltalálták Oroszországban, a rosztovi régióban lévő egyik olajraktárt – közölték szerdán az ukrán katonai hírszerzésnél az Ukrajinszka Pravda hírportállal.
A közlés szerint a műveletet az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnöksége az ukrán különleges erőkkel együttműködésben hajtotta végre. A létesítmény pontos helyét nem fedték fel, viszont hozzátették, hogy „az orosz védelmi komplexum része, és közvetlenül részt vesz az orosz megszálló erők támogatásában”.
Olekszandr Pavljuk, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka a Telegramon arról számolt be, hogy az ukrán fegyveres erők légelhárító tüzérei a Donyeck megyei Kramatorszk térségében lelőttek egy orosz Szu-25-ös csatarepülőgépet.
A városban keddre virradóan találtak el az orosz erők ballisztikus rakétával egy szállodát, annak a támadásnak négy halálos áldozata lett.
A városban a szállodára mért orosz csapás áldozatainak emlékére szerdát gyásznappá nyilvánították, miután a reggeli órákban a mentést végzők felhagytak a túlélők utáni kutatással.
A kormányzói hivatal hozzáfűzte, hogy a megyében ezen felül kedd estétől szerda reggelig Nyikopol városát támadták az orosz csapatok nehéztüzérséggel, rakéta-sorozatvetőkkel és csapásmérő drónokkal. Károk keletkeztek infrastrukturális létesítményekben, épületekben és egy sportklubban, de áldozatokról nem érkezett jelentés.
A keleti országrészben lévő Harkiv megye rendőrsége közölte, hogy kedd este Izjum városára mért csapást az orosz hadsereg két H-59-es rakétával. Egy rakéta egy helyi pékség területén csapódott be, a másik pedig eltalált egy családi házat, amelynek környékén még 15 ház rongálódott meg.
A déli Herszon megye kormányzói hivatala arról adott hírt a Telegramon, hogy az orosz erők drónokkal támadtak a megyeszékhelyre, Herszon városára. A támadásban egy 65 éves nő és egy 55 éves férfi sérült meg.
Az ukrán vezérkar legfrissebb, szerdai összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége meghaladta a 611 ezret. Az ukrán erők kedden megsemmisítettek egyebek mellett egy orosz repülőgépet, öt harckocsit, 27 tüzérségi és egy légvédelmi rendszert, valamint 94 drónt.