POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.08.06.

Kurszknál próbálnak áttörni az ukránok

Száz ukrán katona tett kísérletet.

Oroszország Kurszki megyéjéből meghiúsított ukrán betörési kísérletet, a belgorodi régióból pedig halálos dróntámadást jelentettek kedd reggel a helyi hatóságok.

Alekszej Szmirnov, a Kurszki megye ideiglenes kormányzója arról számolt be, hogy a katonaság és a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSzB) határőr egységei megakadályozták, hogy az ukrán fegyveres erők csapatai áttörjék a határt. Az orosz hatóságokkal kapcsolatban álló MASH Telegram-csatorna szerint mintegy száz ukrán katona próbálta meg átlépni a határt Szudzsa körzetében.

Szmirnov tájékoztatása szerint az ukrán erők ágyúzták is a megyét, ami miatt öt ember, köztük három gyerek megsebesült.

Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi megye kormányzója mindeközben arról adott tájékoztatást, hogy

a régió egyik falujában egy civil meghalt ukrán dróntámadásban.

A moszkvai védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a Belgorodi megye fölött kilenc, a Kurszki megye fölött pedig 13 ukrán drónt semmisített meg a légvédelem kedd hajnalban.

Rakétatámadás érte a kelet-ukrajnai Harkiv városát, ahol egy klinika épületében keletkezett kár – közölte a Harkiv megyei kormányzó a Telegramon kedden.

A politikus szerint két ember sokkos állapotba került, és lehetnek emberek az épület romjai alatt.

Kedd reggel az ukrán légvédelem arról adott tájékoztatást, hogy két Iszkander-M és két H-59 típusú orosz rakétát és Oroszországból indított 15 támadó drónt semmisített meg. Mikolajiv térségéből a helyi kormányzó 13 iráni gyártmányú drón megsemmisítéséről számolt be.

Orosz kémhálózat felgöngyölítéséről számolt be hétfőn az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU).

Az SZBU tájékoztatása szerint kilenc férfit vettek őrizetbe az ügyben.

Az SZBU azt állítja, hogy az orosz hírszerző szolgálat potenciális ügynököket toborzott a Telegram üzenetküldő alkalmazás egyik chatfelületén keresztül Ukrajna hat régiójában. Az ügynökök feladata információk továbbadása lett volna a kulcsfontosságú infrastruktúra létesítményeiről, illetve katonai célpontokról.

Az SZBU egy ideig megfigyeltette a kémeket, mielőtt elszánta volna magát a cselekvésre.

Az őrizetbe vett személyek között van két önkormányzati tisztségviselő Dnyipro és Juzsnij városokból. Őket azért szervezték be, mert aktív „kommentátorok” voltak Kreml-barát csevegőcsoportokban. Az SZBU szerint azonosítani tudták az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatnál (FSZB) dolgozó tartótisztjüket is.

Halálos áldozata és három sebesültje is volt egy ukrán dróncsapásnak hétfőn az oroszországi Belgorod megyei Vjazovoje faluban – közölte Vjacseszlav Gladkov helyi kormányzó Telegram-oldalán.

Gladkov szerint a drón egy, a helyi Agro-Belogorje mezőgazdasági üzem tulajdonában lévő buszt vett célba. A cég közölte, hogy a halálos áldozat családjának egymillió rubel (4,3 millió forint) segélyt utalnak ki.

A három sebesült elutasította a kórházi kezelést. Az ukrajnai Szumi területtel határos Belgorod megye rendszeres célpontja az ukrán hadsereg tüzérségi, illetve dróntámadásainak.

Az orosz csapatok több mint hatszáz irányított légibombával mértek csapást Ukrajnára július 29. és augusztus 3. között – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton közösségi oldalain, egyúttal ismét arra kérte országa szövetségeseit, hogy engedjék meg a tőlük származó fegyverek használatát az orosz hátországban.

„Az orosz katonai repülőgépeket minden lehetséges eszközzel meg kell semmisíteni támaszpontjukon. Ebből következően az orosz repülőterek elleni csapások teljességgel elfogadhatók. Szükségünk van arra, hogy erről partnereinkkel közös döntést hozzunk, mert ez a biztonságunkat szolgálja” – írta az államfő. Hangsúlyozta, hogy csak így lehet valóban védelmet nyújtani az ukrán lakosságnak. „Közös, határozott döntésekkel meg kell állítani ezt a mindennapos orosz terrort!” – szögezte le Zelenszkij.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálatnál (SZBU) az Ukrajinszka Pravda hírportálnak arról számoltak be, hogy az Oroszország rosztovi régiójában, Morozovszk repülőtere elleni dróntámadásban nemcsak egy légibombaraktárt semmisítettek meg, hanem egy légvédelmi rendszert és repülőgép-felszereléseket is. Az ukrán vezérkar korábban már megerősítette, hogy az SZBU és a katonai hírszerzés egységei hajtották végre a támadásokat az ukrán hadsereggel együttműködve a morozovszki repülőtér, valamint olajraktárak, üzemanyag- és kenőanyag-tárolók ellen három oroszországi régióban: a Belgorodi, a Kurszki és a Rosztovi területen. Az ukrán hírszerzésnél hozzáfűzték, hogy a rosztovi régióban az Atlasz állami kombinát egy üzemanyag- és kenőanyag-raktárát találták el, amely a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyékben állomásozó orosz erőket látja el üzemanyaggal. A raktárt 15 Obsidian típusú drónról vették célba rakétákkal.

Az SZBU egy másik közleményben arról adott hírt, hogy drónnal megsemmisítettek egy újabb orosz TOSZ-1-es nehézlángszóró-rendszert Zaporizzsja térségében.

Mikola Olescsuk, az ukrán légierő parancsnoka a Telegramon arról számolt be, hogy szombatra virradóra Oroszország 29 drónnal támadta Ukrajnát, ebből a légvédelemnek 24 Sahid típusú kamikazedrónt sikerült még a levegőben megsemmisítenie. Ezenfelül az orosz hadsereg két Sz-300-as légvédelmi rakétával csapást mért Donyeck megyére, és két H-31P típusú lokátorromboló rakétát indított el a Fekete-tenger feletti légtérből. A nyugat-ukrajnai Vinnicja megye kormányzói hivatala közölte, hogy egy orosz drón rakétával eltalált egy infrastrukturális létesítményt, de esetleges áldozatokról nem számolt be.

Az ukrán vezérkar legfrissebb, szombati összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége megközelíti az 582 ezret.

Közlésük szerint az ukrán erők pénteken megsemmisítettek egyebek mellett négy orosz harckocsit, 56 tüzérségi és egy légvédelmi rendszert, valamint 52 drónt.

A déli Herszon megyei kormányzói hivatal arról tájékoztatott, hogy reggel Antonyivka településen az orosz hadsereg drónról robbanóeszközt dobott egy egy férfira az utcán, autója közelében, és megsebesítette őt. A településen még egy férfi szenvedett sérüléseket aknarobbanás következtében.

A keleti országrészben lévő Harkiv megye kormányzói hivatala délelőtt közölte, hogy az utóbbi egy napban a régióban életét vesztette egy nő, és 12 további civil megsebesült orosz támadások következtében. Később újabb négy támadást hajtottak végre az orosz csapatok, de áldozatokról nem érkezett eddig jelentés.

Ukrán dróntámadást érte a dél-oroszországi Rosztovi terület Kamenszkij kerületét, aminek következtében üzemanyagtartályok kaptak lángra – közölte Vlagyimir Szavin, a járási közigazgatás vezetője.

A tisztségviselő a Telegram üzenetküldő csatornán azt írta, hogy „hat drón csapott le a területre. A katasztrófavédelmi szervek oltják a tüzet. Sérültek nincsenek”. A tűz és következményeinek felszámolásában több mint 90 ember és 33 egység vesz részt, a közeli települést nem fenyegeti veszély.

A közigazgatás vezetője arra kérte a lakosokat, hogy maradjanak nyugodtak, és amennyiben pilóta nélküli repülőgép roncsait észlelik, ne közelítsék meg őket, és hívják a 112-es segélyhívószámot.

A legközelebbi települések lakóinak azt tanácsolják, hogy lehetőség szerint maradjanak a házakban, a redőnyöket és a nyílászárókat nedves ruhával zárják le. A szabadban kívánatos a nedvesített maszkok, törölközők, gézkötések használata, hogy megakadályozzák az égéstermékek légutakba való bejutását. A szarvasmarhákat zárt karámokban kell tartani.

Az orosz védelmi minisztérium korábban azt írta, az elmúlt éjszaka folyamán a szolgálatban lévő légvédelmi rendszerek 36 drónt fogtak el és semmisítettek meg a Rosztovi területen. Nyolc másikat a Kurszki területen, kilencet a Belgorodi, 17-et az Oreli, míg kettőt a Rjazanyi terület felett. Továbbá egy-egy drónt a Voronyezsi régió, az Azovi-tenger és a Krasznodari terület felett.

Az ukrán hadsereg  közölte, hogy megtámadta az oroszországi Morozovszk repülőterét, továbbá csapást mért olajraktárakra és üzemanyagtárolókra három oroszországi régióban.

A hadsereg szerint a repülőtér elleni támadás egy lőszerraktárt ért, ahol az orosz erők egyebek mellett irányított légibombákat tárolnak.

A Belgorod, Kurszk és Rosztov régiókban lévő olajraktárak, üzemanyag- és kenőanyag-tárolók elleni támadás a jelentés szerint két olajtartályban okozott tüzet.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek