POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.08.08.

Kitelepítik az ukránokat az orosz légicsapások miatt

Huszonhárom településen rendelték el az evakuálást.

Az északkelet-ukrajnai Szumi megye Oroszországgal határos 23 kistelepülésén elrendelték az ott lakók kényszerevakuálását légicsapások veszélye miatt – jelentette be Volodimir Artyuh, a régió kormányzója egy szerdai tévéműsorban.

A tisztségviselő hozzátette: mintegy hatezer ember – köztük 425 gyerek – evakuálásáról van szó öt kistérség településeiről. Szavai szerint ezek a települések „az ellenség tűzzónájába esnek”. „A helyzet a régióban meglehetősen feszült. A légvédelmi riadó több mint egy napig folyamatosan tartott” – mondta el a kormányzó. Mindazonáltal kiemelte, hogy

sok robbanás, amelyet a lakosok hallottak, az ukrán légvédelem „munkája” volt.

Megjegyezte, hogy „ilyen erőteljes védelmet még sohasem biztosítottak a megye légterében”.

Az ukrán vezérkar délután kiadott helyzetjelentésében azt írta, hogy az orosz légierő fokozta tevékenységét a Szumi megyéhez eső orosz határszakaszon.

Az orosz hatóságok megerősítették, hogy szerdán harcok folytak a dél-oroszországi Kurszki területen, ahol egyes hírek szerint az ukrán erők előre nyomultak.

A TASZSZ orosz állami hírügynökség szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette: Ukrajna újabb nagyszabású provokációba kezdett, válogatás nélkül tüzelt polgári célú épületekre különböző típusú fegyverekből, közöttük rakétavetőkből.

Az orosz védelmi minisztérium előzőleg közleményben tudatta, hogy folytatódik az ukrán fegyveres erők megsemmisítését célzó offenzíva. A közleményt egy nappal azután adták ki, hogy az orosz haderő állítása szerint visszavert egy ukrán offenzívát.

A minisztérium hozzátette:

a harcokban az ukrán erők legkevesebb 260 katonát és 50 műszaki felszerelést, köztük hét harckocsit veszítettek.

Vlagyimir Putyin a kormánytagokkal tartott szerdai tanácskozás után a védelmi minisztérium, a vezérkar, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) és a biztonsági erők képviselőivel tanácskozott a kurszki helyzetről. Ezt követően pedig négyszemközti tárgyalást folytatott Gyenyisz Manturov első miniszterelnök-helyettessel, akit előzőleg azzal bízott meg, hogy koordinálja a Kurszki terület lakosainak nyújtott segítséget. Manturov az eseményekkel kapcsolatosan regionális katasztrófaelhárítási munkacsoport felállítását javasolta, amit Putyin helyeselt.

Valerij Geraszimov vezérkari főnök videokapcsolat közvetítésével azt közölte az elnökkel, hogy mintegy száz ukrán katona meghalt, és több mint kétszáz társuk megsebesült a harcokban – jelentették orosz hírügynökségek.

Az orosz hatóságok szerint civilek ezrei menekültek el a határ menti falvakból, ahol a harcok dúltak, legkevesebb három civil meghalt, és legalább 24-en megsebesültek.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője közleményében két orosz halottról adott hírt, egy ápolóról és egy mentőautó vezetőjéről.

Alekszej Szmirnov, a Kurszki terület megbízott kormányzója szerda reggel újabb rakétatámadás miatt riadót rendelt el. A Telegram üzenetküldő alkalmazáson közzétett üzenetében felszólította a lakosokat, hogy vonuljanak biztonságos helyre, és adjanak vért. A sebesültek között állítólag legkevesebb hat gyermek is van.

Ukrajna, amely az ellene 2022 februárjában indított orosz támadás óta több ízben is támadott oroszországi célpontokat, hivatalosan nem erősítette meg az offenzíva hírét.

Az orosz hadvezetés szerint Ukrajna azért próbál meg betörni Oroszországba, hogy rákényszerítse erői átcsoportosítására más frontokról. Moszkva szerint a szárazföldi behatolási kísérletet sikerült megakadályozni, részben a helyi erők megerősítésével, vagyis tartalékosok oda vezénylésével a Szövetségi Biztonsági Szolgálattól. Az ukránok Szudzsa város közelében próbáltak meg behatolni Oroszországba – tették hozzá.

Az orosz földgáz európai exportjában a szudzsai már az egyetlen működő tranzitállomás.

A drón és rakétatámadásoknak azonban nemcsak a Kurszki, hanem három másik orosz megye több célpontja ellen is irányultak, és legkevesebb 24 sebesült áldozatuk van, köztük hat gyerek – közölte az egészségügyi minisztérium. Alekszej Szmirnov, Kurszki megye ideiglenes kormányzója közölte, hogy a megye segélyszolgálatai különleges készenléti állapotban voltak, és „kezelhetőnek” nevezte a helyzetet

Az orosz védelmi tárca közleménye szerint kedden a reggeli órákban a 22. ukrán gépesített dandár nagyjából 300 fős alakulata 11 harckocsi és 20 páncélozott jármű támogatásával megtámadta az orosz határt a kurszki Nyikolajevo-Darino és Olesnya térségében. A minisztérium hozzátette, hogy a határon állomásozó orosz katonai egységek és a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) határőregységei vállvetve verték vissza a támadást, és tartalékos csapatok formájában erősítést is küldtek.

A tárca legfrissebb összesítése szerint az orosz légierő az ukrán csapatok tíz páncélozott járművét és hat tankját megsemmisítette.

A moszkvai minisztérium időközben közölte, hogy az ukrán diverzáns-felderítő alakulat veszteségeket szenvedett és visszavonult saját területére. „Ma az ellenség újabb kísérletet tett arra, hogy betörjön az Oroszországi Föderáció Kurszk megyéjének területére. Tüzérségi tűzzel, a légierő csapásaival és drónok bevetésével vereséget mértek rá. Veszteségeket szenvedve a diverzáns-felderítő csoport visszavonult saját területére” – ismertette a tárca, amely felvételt is közzétett a harcokról.

Alekszej Szmirnov, a Kurszki terület ideiglenes kormányzója korábban arról számolt be, hogy a katonaság és az FSZB határőr egységei megakadályozták, hogy az ukrán fegyveres erők csapatai áttörjék a határt. Az orosz hatóságokkal kapcsolatban álló MASH Telegram-csatorna szerint mintegy száz ukrán katona próbálta meg átlépni a határt Szudzsa körzetében.

Az FSZB ukrán fegyveres provokációról beszélt.

Szmirnov tájékoztatása szerint az ukrán erők tüzérséggel is lőtték a megyét, ami miatt – legfrissebb értesülések szerint – ketten életüket vesztették. Egy nő az ágyúzás következtében halt meg Szudzsában, egy kisbuszt vezető férfi pedig dróncsapás áldozata lett Nyihajevka falu határában. A régióban 13-an sebesültek meg összesen.

„A határ menti helyzet továbbra is bonyolult, de védőink sikeresen dolgoznak az ellenség megsemmisítésén” – jelentette ki Szmirnov.

Vjacseszlav Gladkov, Belgorod megye kormányzója arról tájékoztatott, hogy ukrán tüzérségi támadás érte Kolotyilovka és Repjahovka településeket, ahol többen megsebesültek, és károk is keletkeztek.

A moszkvai védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a Belgorodi terület fölött kilenc, a Kurszki terület fölött pedig 13 ukrán drónt semmisített meg a légvédelem kedd hajnalban.

Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke a nap folyamán látogatást tett a kelet-ukrajnai frontvonalakon, és érdemrendeket osztott az orosz térnyerések során magukat kitüntető katonáknak a moszkvai védelmi tárca Telegram-oldalán megjelent videó tanúsága szerint. A minisztérium közleménye szerint Geraszimov a különböző frontszakaszokon kialakult harci helyzetről tájékozódott, illetve harci feladatokat is adott.

Az ukrán haderőnek az utóbbi hetekben az orosz csapatok előrenyomulása miatt több állást is fel kellett adnia a donyecki régióban.

Harcok folynak Toreck kisvárosának határában, és az orosz csapatok közelebb kerültek Pokrovszkhoz, valamint a települést Kosztyantinyivkával összekötő úthoz is.

Június közepe óta mintegy 420 négyzetkilométer került orosz ellenőrzés alá a térségben Szergej Sojgu, az orosz Biztonsági Tanács titkára szerint. A korábbi védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy ezen idő alatt az ukrán hadsereg vesztesége 115 ezer fő volt, s több mint háromezer páncélozott haditechnikai eszközét is elvesztette.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek